Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-05-15 / 19. szám
helyi história fel: akkor a Duna volt a pogány török birodalom ellen küzdő keresztény Európa szimbóluma. Az egyre újabb Duna-térképek a félhold elleni sikeres háborúk és nem mellesleg a Habsburg-bi- rodalom gyarapodása hirdetésére születtek, a Duna maga azzal, hogy a nyugatot az ismeretlen és frissen felszabadított kelettel kötötte össze, a mozgalomnak amolyan jelképévé vált. Kunike „festői utazása” hol máshol is vezethetett volna, mint a Dunán? A folyó úgy vezetett át „Ausztrián”, hogy érintette a fővárost, Bécset, a magyar fővárost, Pozsonyt és az épülő-szépülő Pest-Budát, a nem is olyan régen felszabadított Belgrádot és az új keresztény fejedelemségeket, Szerbiát, Havasföldet, Moldvát is. Volt azonban egy ennél is fontosabb szempont: a Duna volt akkor már újra Európa belsejének legforgalmasabb kereskedelmi útja. Kunike kora egyik legkiválóbb tájképfestőjét, Jakob Altot nyerte meg a látképsorozat elkészítésére. Alt 1810 óta élt Bécsben, előbb a művészeti akadémia növendékeként, majd rövidesen népszerű tájfestőként élt. Amikor Kunike megkereste őt, már nem volt kezdő, de megbízásokkal elhalmozott divatos autor sem. Közös volt az érdekük: Kunikének jó kvalitású, de nem túl drága rajzoló, Altnak pedig lehetőleg hosszútávon megbízó kellett. Szerződést kötöttek, melyben Alt a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig történő hajóútra (és természetesen az ennek során készítendő számtalan tájképre), Kunike pedig az út finanszírozására, illetve tisztes honoráriumra kötelezte magát. Jakob Alt 1820-ban valóban el is utazott a Duna forrásához és Donaueschingentől kezdve szebbnél szebb grafikákat készített a folyó változatos vidékeiről. A bajor, majd osztrák tájakról Bécsbe küldött lapjait előbb maga Kunike, majd két másik kőnyomdász: Franz Wolf és Alexander von Saar rajzolta át litográfiái kőre. A sorozat négy-négy művészi grafikát tartalmazó füzetekben jelent meg és minden rendben lévőnek látszott. A sorozatnak méltán rangot adó - a színvonalat is alapvetően meghatározó - Alt azonban kezdte magát egyre kellemetleneb- bül érezni az utazó rajzoló szerepében. Akkori és mai szemmel is érthető volt az ódzkodása; amint a hajója kelet felé elhagyta Bécset, egyre távolabb került mindattól a világtól, amelyben valaha is élt. Magyarország neki már „vadkelet” volt és hiába volt feladata az ottani egzotikus ruházatú parasztok, az ismeretlen furcsa állatok (a magyar szürke marha) megörökítése, egyre nehezebben viselte szerepét. Nem voltak kényelmes, biztonságos fogadók, a helyiek nem értettek németül, Pest-Buda alatt pedig teljesen elfogyott a civilizált világ; apró és szegény települések vegetáltak a Duna partján, amelyeknek lakói értetlenül szemlélték a labanc működését. így még rajzolni sem tudott nyugodtan. 1821-ben Belgrádban még elkészítette a város látképét, majd családi okokra hivatkozva (hogy fel kell nevelnie gyermeEsztergom a Duna felől Hummitzsch látképén; lényegesen leegyszerűsítettebb ábrázolás, mint Alté, s láthatóan annak motívumai felhasználásával készült (1842) Esztergom látképe Jakob Alt „emlékezetből" készült sorozatán; a kép érdekessége, hogy az akkor már a Kunike-féle sorozatból ismert Bazilika-tervet Alt nem tudta hová tenni, s tömegében lényegesen kicsinyítve azt, a déli várfokra helyezte (1833) keit és a pestistől valamint más halálos veszedelmektől elhíre- sült Balkánon nem érzi magát biztonságban) felmondta a Kunikével kötött megállapodást. Az általa készített 177 Duna- ábrázolás így is a sorozat nagyobbik fele, művészi szempontból értékesebb egysége és nekünk, magyaroknak a legérdekesebb is. Kunikére ekkor nehéz napok-hetek vártak. Az nem volt kétséges, hogy a vállalkozást végig kell csinálni, hiszen az előfizetők ezt elvárták. Egy Althoz mérhető tudású rajzolót keresett, olyat aki hajlandó a Belgrád alatti folyószakaszon az utat megEsztergomi városkép Hummitzsch panorámájának oldalán - a Szt. Tamás-hegyről nézve; a látkép alatti helynevek (Csölösztő, Doborgaz, Vajka) a csallóközi falvakat jelzik a panorámaképen. tenni. Óvatosnak kellett lennie: a Bécstől való nagy távolság és a balkáni vidék zűrzavaros viszonyai a kalandoroknak, szélhámosoknak kedveztek, ilyenek pedig a művészek között mindig is szép számmal voltak. Aki megbízható volt, az nem vállalkozott a kockázatos útra. Mivel 1882-ben már a bukás fenyegette Kunikét, szorult helyzetében sógorát, a szerényebb tehetségű Ludwig Erminyt vette rá az út folytatására. Erminy 87 látképével együtt így vált teljessé a sorozat és így került a borítóra a „264 Donauanischten nach dem Laufe des Donaustromes” cím. A valóság is az, hogy a kiadványt elsősorban nem művészi értéke, hanem rendkívüli mértéke, a 264 darabos lapszám tette híressé. A Duna népszerűvé vált és nemcsak a Habsburg Birodalomban, hanem egész Európában, egymás után jelentek meg az utazók kalandos, romantikus leírásai erről a közeli, de még ismeretlen vidékről. Ezek illusztrációinak alapja szinte minden esetben az Alt-sorozatként közismertté vált képanyag volt. Később maga Jakob Alt is „lehúzott egy bőrt” a sorozatról, mégpedig a „Malerische Donaureise vom Ursprünge bis Belgrad” című sorozataiban az általa készített rajzokat adta újra közre, csak kisebb formátumban.” hidlap.net hídlap 33
