Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-11-07 / 44. szám
esztergom cemberben adják be az érintett hetvenegy lánynak. Egy gyermek beoltásának teljes költsége kis híján 64 ezer forint. VENDÉGEK AZ IDŐSEKNÉL Esztergom-Kertváros. Közösen ünnepelték az Idősek Napját a Féja Géza Közösségi Házban a helyi klubtagok és a pilisvörösvári Napos Oldal Szociális Központ tagjai, akik a kertvárosiak júliusi látogatását viszonozták ezzel. A rendezvényen jelen voltak Osvai László és Pócsföldi József képviselők is. A helyiek vidám műsorral és saját maguk készítette ajándékokkal fogadták a vendégeket, akik cserepes, nagy virágokat hoztak a klubnak. Az ajándékot úgy adták át, hogy időnként ellenőrzik majd, miként viselik a növények gondját Kertvárosban. A két klub tagjai a Szász házaspár nosztalgiazenéjére énekeltek és táncra is perdültek. ELINDULT AZ OLTÁSI KAMPÁNY AZ ISKOLÁKBAN Az oktatási minisztérium a hét elején küldte ki az iskolákba az új típusú influenza elleni ingyenes védőoltásról szóló értesítést. A szülőknek aláírásukkal kell nyilatkozni, hogy kérik -e az ingyenes vakcina beadását gyermekeik számára. Az oltási kampányt az ÁNTSZ kistérségi intézeteinek felügyelete mellett az iskolai egészségügyi ellátás szakemberei végzik. A védőoltás szükségességével és indokoltságával kapcsolatban még mindig nagy a kétely a szülőkben. Bár az oktatási és kulturális, illetve az egészségügyi miniszter ezúttal is arra kérte az intézményvezetőket, segítsék, hogy minél hamarabb, minél nagyobb számban részesüljenek a nevelési, oktatási intézményekbe járó 14 éven aluli gyermekek, valamint az oktatási intézmények dolgozói influenza elleni védőoltásban, mert ez az egyén és a közösség védelmét egyaránt szolgálja, a szülők nagy része továbbra is elutasítja a vakcinát. Virológusok és immunológusok ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy közelít Magyarország felé a járvány, amely akár az ország lakosságának 30 százalékát is megfertőzheti. Az eddig ismeretlennek mondott vírust azért is tartják veszélyesnek, mert állítólag olyan erős védekező reakciót vált ki az erősebb szervezetekből, ami megnöveli a szövődmények, például akár halálos kimenetelű tüdőgyulladás kialakulásának veszélyét. A járvány megelőzéséhez az lenne szükséges, ha a lakosság 60 százaléka beoltatná magát, ám eddig mindössze 3 százalék kérte a vakcinát. MEGLEPTÉK A NYUGDÍJASOKAT Dorog. Október 27-én meglepetésben volt részük a Dorogi Nyugdíjas Egyesület tagjainak. Az Idősek Napja alkalmából a tatabányai Tupperware cég által indított„Nyiss ajtót a magányra!"elnevezésű jótékonysági program keretében a cég területi képviselője, Pongrácz Éva a c CSATLAKOZTUNK az országosan is elismert CSIRIBIRI mozgásfejlesztő babatorna programhoz! A 40 perces foglalkozásra 1 -4 éves izgő-mozgó gyermekeket várunk sok dallal, mondókával és speciális tornaszerekkel. Első foglalkozás: 2009. november 12.10 óra Csoportbeosztás és időpontegyeztetés miatt kérjük keressenek elérhetőségeinken, további információt honlapunkon vagy a www.csiri-biri.hu oldalon talál. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!! FONTOS!!! Telefonszámváltozás: 0620/912-4181 Régi számunk technikai okok miatt megszűnt!!! Születésnapi akciónkat meghosszabbítjuk 2009. november 15-ig! 2500 Esztergom, Hősök tere 8.; Tel: 0620/912-4181; www.manotanya.hu ; e-mail: info@manotanya.hu . Nyitvatartás: H-P: 9-18, Szó: 9-13 Ne fázzon, gázát rendelje házhoz! TIVADARGÁZ PRÍMAGÁZ csoport ® www.pb-gazfutar.hu INGYENES PB-GÁZPALACK HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS 2532 Sárisáp, Hunyadi u. 32. 06-40/630-430 (helyi tarifával hívható szám) 0630-950-7268 I y * Esztergom, Erzsébet Királyné u. 21. 0633402 758 ^ /Íí?/N Ä 0B2D91157,D CLr kertesdekor@t-online.hu kiadvány nyomtatás tábládékor r/i^iitlliiKBnnffirnwBHninHniHfWii»i..n«i PS ÁRKI FŰSZERES I |Tp Esztergom, Jókai u. 2. Alapvető élelmiszerek, hidegkonyhai termékek! Kétfajta menü helyben vagy elvitelre 530 Ft/adag. Hideg és meleg étkezési csekkeket (accor services, sodexo, szlovák doxx) elfogadunk. Nyitva: 6.00-18.00 óráig. Májas huríta |^Új[uzletet^yit^^nlc!^§ ^^BE^te"rgc^7^nH)r^Aranv«) -)u v^jP|8pj-8 t ^tettek é* Manga/, kjJ * PHÉMJUM * *$9 Füstcllhús Áruda Hagyi amányos módon készült termékek Nálunk most induka J I iiMI I'l l ^ hurkaszezon!| Rizses hurka, Véres hurka Alföldi hurka 8 hídlap hidlap.net