Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-10-31 / 43. szám

Még egyszer:,,.. .virág volt a vers..." Nagy élményben volt részünk szomba­ton, okt.10-én a városi könyvtárban. A meghirdetett „szenior" versmondó ver­senyre gyűltünk össze. Már az is megle­pett, milyen szép számban érkeztek az érdeklődők is. Én is mint hallgató-néző vettem részt. Csodálatos volt látni, hogy mennyi (úgy tudom, 45) ősz hajú, ilyen, olyan látható testi- fizikai hiányossággal, bajjal küszkö­dő idős Hölgy és Úr várta izgalommal fel­lépését. A lámpaláz, a drukk, a lelkesedés szinte kézzel fogható volt. Jobbnál jobb produkciókat hallottunk. Már maga a há­rom kötelezően kiválasztott vers is érde­kes volt: ki milyen történelmi korból mi­lyen témát, milyen hangulatú verset vá­lasztott. Kicsit elgondolkodtatott, hogy verskincsünk legnagyobbjai bizony leg­többször jajról, bajról, szenvedésről szól­nak. Volt József Attila , Petőfi S. Vörösmar­ty M. Kányádi S. Dzsida J .......... T öbb „szép korú" ember verse foglalta magába az idő múlásának, a magánynak, a halálnak, az egyedül maradásnak szo­morú hangulatát - s ez így volt rendjén. Voltak történelmünk szomorú esemé­nyeit felidéző, magyar hazafiságunk ma­gasztos érzetét erősítő versek.... - no és a saját költemények is. Nagyon megható volt, hogy többjüket segítséggel, kísérővel kellett a mikrofon­hoz vezetni. Két idős hölgy pedig, a mik­rofon előtt a versét mondva, leülni kény­szerült - az udvariasan, gyorsan odaho­zott székre, De, a versük szállt, töretlenül lelkesen - nehéz dolga is volt aztán a há­romtagú Zsűrinek! Ez a kedves esemény megmutatta,hogy bennünk idő embe­rekben is van akarat, kitartás, lelkesedés, hogy a már lassan leírt," szavatossága le- járt"(őskövület) emberekben is van bátor­ság kiállni szerepelni és, hogy az időskor fizikai, testi megpróbáltatásokat mennyi­vel könnyebb elviselni egy-egy szép vers társaságában, amit magyar irodalmunk ( és a világirodalom) gazdag kincses tára bőven nyújt! Szívbeli köszönet a program kitaláló­jának és megszervezőjének - ami igen csak nagy átfogó és nehéz munkát jelen­tett - a könyvtár igazgató asszonyának, Várady Eszternek. Hálás köszönettel az élményért: Borsodi Árpádné (aki mellesleg „könytárnagyi" is) Szeptember 28-tól 11.30-tól 15.00-ig kétfogásos napi ajánlattal várjuk vendégeinket! A menü ára: 980Ft. 2500, Esztergom, Lőrinc u. 5. tel: 06-33/312-667 info@rizzo.hu , rizzo.hu; rizzopizza.hu GRANMED+ SZAKORVOSI RENDELŐ vyww.granmed.hu Dr. Gál Marianna belgyógyász, nephrológus, diabetológus főorvos megkezdte magánrendelését általános belgyógyászati betegségek kivizsgálása, kezelése, kontrollja krónikus veseelégtelen betegek gondozása, kezelése cukorbetegek korszerű kezelése a legújabb gyógyszerekkel, szükség esetén inzulin készítményekkel a cukorbetegség szövődményeinek vizsgálata, terápiája anyagcsere betegek diétás- és életmód tanácsadása GRANMED szakorvosi rendelő Esztergom, Irinyi János u.26. („Irinyi Ház") Információ, bejelentkezés munkanapokon 8 és 14 óra között: +36 20 4771555 GranMed+ SZAKORVOSI RENDELŐ www.granmed.hu dr. Pák Péter belgyógyász-gasztroenterológus szakorvos magánrendelése általános belgyógyászati betegségek kivizsgálása, kezelése, kontrollja gyomor- és vastagbél endoszkópos (tükrözéses) vizsgálata mély bódításban igény szerint teljes altatásban is, fájdalommentesen béldaganat szűrési tesztek Helicobacter Pylori (gyomorgyulladást okozó baktérium) vizsgálata kilégzési teszttel tejcukor érzékenység vizsgálata hidrogén kilégzési teszttel komplex szűrővizsgálati csomagok egészségesek részére is ultrahang- és labordiagnosztikai háttérrel kapszulás endoszkópia GRANMED szakorvosi rendelő Esztergom, Irinyi János u.26. („Irinyi Ház") Információ, bejelentkezés munkanapokon 8 és 14 óra között: +36 20 4771555 1NGYBNBS KISZ ÁLLÍTÁS Esztergom Esztergom-Kertváros, Dorog és Párkány területén Heti menü november 2-6 Hétfő: Paradicsom leves A: Rizses hús B: Gombapaprikás, nokedli Kedd: Húsleves A: Rakott kel B: Brassói aprópecsenye Szerda: Sárgaborsó leves A: Sertéstokány rizzsel B: Rántott csirkéméi, krumplipüré 620 Ft Csütörtök: Gombaleves | A: Krumplifőzelék -B: Milánói makaróni Péntek: Gulyásleves A: Túrógombóc B: Szilvásgombóc Cím: Esztergom, Duna. sétány 3. Telefonos rendelés: 30/711-932^ 3ßp3/1lßz639i CNoIf0r9ffS0tó/ *é/% '* a Géniusz Plusz kft.-né/ es GÉNmszH ■ PLUSZAI J A CNC forgácsoló szakképesítés gazdasági válság ellenére a y legkeresettebb szakmák között szerepel az elhelyezkedési ^ sorrendben. Most már az új OKJ szerint alapfokú Tj t végzettséggel is elvégezhető az akár külföldi és belföldi munkavállalási lehetőséggel is kecsegtető szakképesítés. A konzultációs távoktatás munka- 1 v idő kímélő módon, havonta egy hétvégét vesz K* II igénybe. A képzés díját kamatmentes részletekben is lehet fizetni, így a tíz hónapos tanfolyam 40 ezer forint kezdő befizetéssel, havi 25 ezer Ft részletfizetéssel elvégezhető. A tanfolyamot a Géniusz Plusz Oktatási Kft.-nél szervezik esztergomi helyszínnel www.geniuszplusz.hu • tel.: 0620/255-0664, 0620/255-5339 hidlap.net hídlap 49 olvasói levél

Next

/
Thumbnails
Contents