Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-07-18 / 28. szám
régió Megújul a nyergesi rendelőintézet és támfal Bozori Ivett Megújul a nyergesújfalui rendelőintézet, és a település 10-es főút melletti szakaszán húzódó sziklafalát is megerősíti a város. A két létesítmény felújításáról Miskolczi József polgármester számolt be sajtótájékoztatón szerdán délelőtt. A beruházások több százmillió forintból, pályázatok segítségével valósulhatnak meg. N yergesújfalu egészségügyi rendelőintézete közel negyven éve épült és mára már az épület állaga igencsak leromlott, sőt az ellátást szolgáló berendezések, műszaki eszközök is korszerűsítésre szorulnak. így a városvezetés pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Tervben meghirdetett egészségügyi szolgáltatások fejlesztése keretében, a kistérségi járóbeteg szakellátó központok fejlesztésére, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítésére kiírt felhívásra. A kedvező elbírálást követően Nyergesújfalu majd 400 millió forintot nyert, melyhez a városnak mintegy 60 millió önerővel kellett hozzájárulnia a projekt megvalósításához. A 460 millió forintból tételesen majd háromszázmillió jut az épület felújítására és ötvenmillió forint az orvosi eszközök és berendezések vásárlására. Ezenkívül közel tizenötmilliót pedig az infokommunikációs technológia fejlesztésére fordítanak. így a jelenleg 816 négyzetméter alapterületű rendelő 1500 négyzetméterre bővül, ennek következtében az alapszolgáltatások köre, mint például a háziorvosi, a házi gyermekorvosi, a fogorvosi ellátás, a védőnői szolgálat, a belgyógyászati-, a szemészeti-, a nőgyógyászati szakrendelés, a laboratórium, a fiziotherápia és a gyógytorna további, sebészeti és ultrahang- diagnosztikai ellátással is bővül. Emellett i a heti rendelési, rendelkezésre állási idő 102 óráról 240 órára emelkedik. Az építkezések már meg is kezdődtek, a befejezés várható időpontja pedig 2010. május 31-e - tudtuk meg Miskolczi Józseftől. A polgármester a másik beruházásra áttérve kifejtette a partfalvédelmi projekt részleteit, melyből kiderült, hogy a város 2007-ben nyújtott be pályázatot a Kiemelt Projektek pályázati lehetőségének keretén belül elnyerhető támogatásra, melyet sikerült is megnyernie. így a tavaly december 30-án aláírt szerződés értelmében összesen 206 millió forint támogatást kapott Nyergesújfalu, az önkormányzat pedig 36 millió önerővel járult hozzá a beruházás sikerességéhez. Ezt követően múlt héten átadták a munkaterületet, a tényleges munka pedig hétfőn el is kezdődött, s előre láthatóan október 30-án fejeződik be. Ekkortól teljesen biztonságossá, műszakilag és esztétikailag is kifogástalanná válik a partfal, mely a kiépített kilátónak köszönhetően remélhetőleg számtalan turistát is vonz majd - bizakodik Miskolczi József polgármester.-OKTAV TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT RT, ISKOLAI SZAKKÉPZÉSI LEHETŐSÉGEK ŐSZTŐL AZ OKTÁV SZAKKÉPZŐ ISKOLÁBAN! Megújult képzési kínálattal várjuk az érettségizetteket és az érettségivel nem rendelkezőket nappali és esti tagozatos képzéseinken! 1. Pincér+mixer í 2. Protokoll ügyintéző + nyelv* 3. Utazásügyi ntéző+nyelv* 4. Marketing és reklám ügyintéző 5. Logisztikai ügyintéző 6. Utazásügyintéző + nyelv* 7 Informatikai rendszergazda 8. Dekoratőr+virágkötő* 9. Kozmetikus 10. Gyógyszertári asszisztens*' 11. Masszőr érettségivel nem rendelkezőknek is ’Esti tagozaton is “Csak esti tagozaton Tanulóink nappali és esti tagozaton diákigazolványra, nappali tagozaton iskoláztatási támogatásra jogosultak a képzési idő alatt. Kollégiumi elhelyezést biztosítunk! Felvételi egyetlen szakunkon sincs! Pótbeiratkozás a keretszámok feltöltéséig folyamatosan. Bővebb információ: 33-435-755 vagy e-mail-en: szakkozep@oktav.hu OKTÁV: a barátságos iskola! www.oktav.hu inSPORT/iríe ■ fitness equipment Sport és fitness kis- és nagykereskedelem a Kossuth Lajos utcában Esztergomban a körforgalomtól 50 m-re. Szaküzletünkben nagy választékban talál sportszereket, fitness kellékeket, edzőfelszreléseket, ellipszistrénereket, futópadokat, szoba- és fitnesskerékpárokat. Insportline Hungary Kft., Kossuth L. u. 65, Esztergom insportline@insportline.hu ; +36 33 313242, +36 70 2118227 WORKER www.inSPORTIine.hu hidlap.net hídlap 37