Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-07-18 / 28. szám

szőgyén A hét és a falunapok záró momentuma­ként vasárnap délelőtt fél tizenegykor ün­nepi szentmisét tartanak a helyiek. Másodszor rendez Pató Pál Napokat Szőgyén Nem halogatják az egészséget Wágner Zsanett Szőgyén a hétvégén tartja a II. Pató Pál Napok elnevezésű rendezvényét, mely­nek középpontjában az egészséges életvitel áll. A szőgyéni kultúrházban tegnap kez­dődött a programsorozat délután öt órakor, számos természetgyógyász elő­adásával. Ma délelőtt 9 órakor Fiala Ildi­kó, majd a nyergesújfalui Torkos Ágnes tartott széles körű tájékoztatást az érdek­lődőknek, utóbbi a kínai gyógyászat és akupunktúra rejtelmeiről. Tizenegy óra­kor Ladi Katalin előadása következik, Ejh, ráérünk arra még címmel. Eközben gyó­gyító programokról hallhatnak az érdek­lődők Sushanová Alena és a helyi Vörös- kereszt közreműködésével „Egészségeset enni és inni" címmel. Emellett egész nap a Tájház és Régészeti Múzeum várja az ér­deklődőket, ahol helyi különlegessége­ket is kipróbálhatnak a kíváncsibb látoga­tók. A szervezők ráadásul még bárányt is sütnek, sőt hagyományos és bioételeket is népszerűsítenek. Ezt követi a Nemze­tek találkozója, amely során testvértele­pülések - Tata, Pinczów és Bystrice - mu­tatkoznak be. „Adjunk az egészségünknek" cím­szó alatt a szervezők délben a cigányze­ne kíséretében borkóstolóra invitálnak mindenkit a helyi Pinceudvarba. A ren­dezvény szervezői a gyermekekről sem feledkeztek meg, légvár, csúszda és tram- bulin is szórakoztatja a játékos kedvű gyerkőcöket. Délután öt órától a „Jóvilágvan" ze­nekar koncertjétől lesz hangos a főtér, majd fél héttől Nemzetközi folklór feszti­vál kezdődik. Ezt követi a Pipások találko­zója, majd pedig az utcabálon a Friends együttes húzza a talpalávalót, végül pe­dig sztárvendégként fellép Palcsó Tamás. A mulatság hajnalban zárul az Extreme Táncsoport show fellépését követően. Barkácsolók kincsestára Esztergomban Nem akarja pénzét gépekbe fektetni? Kölcsönözzön a Fec-ko Bau Kft.-től A nyár a kisebb-nagyobb felújítások idő­szaka a lakásokban, házak körül, nyara­lókban. Itt egy képet kell felfúrni, más­hol egy kerti lugast szeretne fabrikálni a családfő, vagy már a télre készülve egy stramm, időtálló fatárolóra volna szük­ség a ház mögött. Ilyenkor szokott je­lentkezni az általános probléma, misze­rint az otthoni, állandó használatra be­koptatott eszközök nem alkalmasak az összetettebb munkákhoz. Ilyenkor az ember vagy elkezdi a barátait hívogat­ni kölcsönfúróért, kerti kapáért, vagy só­hajtva kezdi böngészni a nagyáruházak olcsó és sokszor megkérdőjelezhető mi­nőségű kisgépeit, ahelyett... Ahelyett, hogy felkeresné a Fec-Ko Bau Kft. gépkölcsönzőjét, ahol a különböző építő- és faipari gépeken, ipari porszí­vókon, áramfejlesztőn, hőlégfúvón túl láncfűrészeket, asztali és kézi körfűrésze­ket, szalagcsiszolókat, de akár fűkaszát is bérelhet az ember, töredékéért annak, amennyiért ezeket vásárolnia kellene. A gépkölcsönzőben a megbízható minő­ségű Makita cég termékeit lehet bérelni, és ha szükséges, tanácsadással is segítik a nem mindig vérprofi végfelhasználó­kat. Nézze meg ajánlatukat a www.feckobau.uw.hu < http://www. feckobau.uw.hu > weboldalon, a bérle­ti feltételekről érdeklődjön személyesen vagy az elérhetőségeik bármelyikén! OfcFG&KOBAUKFT // GEPKOLCSONZO Esztergom, Kiss János utca 103/a Tel.: +36(20) 9816-990, +36(20) 9816-557 Fax: +36(33) 314-734 E-mail: fec-ko@invitel.hu hidlap.net hídlap 35

Next

/
Thumbnails
Contents