Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-10-10 / 40. szám

esztergom Tavasszal megkezdődött a Petőfi Sándor utca Vaszary Kolos Kórház előtti csomóponttól a Terézia utca csatlakozásáig tartó szakaszának felújítása is, melynek keretében új közművezeték-rendszer is épült az úttest alatt. A munkála­tok idején a forgalmat a Honvéd utcára terelték át, így az átmene­tileg újra kétirányúvá vált. Szep­tember elején a város döntésho­zói, látva az iskolakezdéssel járó for galmat, a reggeli és a délutáni órákban megnyitották az iskolába igyekvők előtt a forgalomtól elzárt Berényi Zsigmond utcát és a Kis-Duna sétányt, ezzel mérsé kelve a lehető legkisebbre az útépítéssel járó kellemetlenségeket. Az elmúlt hónapokban napról napra szépült az új út: a szakszerűen, több ré tegben lefektetett aszfaltburkolat mel lett színes térkővel burkolt buszmegállók, parkolók és biztonságos gyalogosjárdák jöttek létre, végül felfestették az útburko­lati jeleket. Az utat már a múlt hét óta tel­jes hosszában használják a közlekedők, de még vannak apróbb simítások a hivatalos forgalomba helyezés előtt - tudtuk meg Magyar Ákos műszaki ellenőrtől. Szép­Az új úton végig megállni tilos! A Bánomi áttörésnek immár a Visegrádi úttól a Dobogókői útig tartó szakaszának teljes hosszá­ban, mindkét forgalmi sávban, a parkolóöblök és a parkolásra kijelölt területek kivételével megállni tilos. Az útszakasz jelentős részén tábla is tiltja a megállást és a várakozást, de a városvezetés, a közterület-felügyelet és az út­építésért felelős vállalatok azt kérik, hogy a köz­lekedők biztonságának és a közlekedés zavartalan­ságának érdekében az autósok ne foglalják el parko­ló gépkocsijaikkal az utat a haladni kívánók elől ott sem, ahol még nem helyezték ki a tiltó táblákat. SteklerTamás, az esztergomi rendőrség határrendészeti és közbiztonsági osz­tályának vezetője elmondta: A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy legyenek figyelemmel a megváltozott, régi-új forgalmi rendre, valamint a kihelyezett köz­lekedési táblákra, főleg a megállni tilos táblákra, illetve a megállás egyéb szabá­lyaira. A rendőrség eddig csak figyelmeztetett, de a továbbiakban az érvényes jogszabályok alapján jár el a szabálytalankodókkal szemben. tember 30-án megkezdődött a műsza­ki átadás-átvételi eljárás. A bejárásokon tapasztalt hiányosságok, a közművek­nél észlelt hibák javítása, aknafedőlapok szintbehozása, esztétikai hibák, hézagok javítása, valamint a telekommunikációs kábelekkel kapcsolatos problémák ren­dezése és a zöldfelületek telepítése még néhány hétig eltarthat, de jelentősebb útlezárásra már nem kell számítani - ma­gyarázta a szakember. A műszaki átadás­átvétel után megkezdődhet az állami köz­útkezelőnél a forgalomba helyezési eljá­rás, amelynek eredményeként várhatóan még ősszel sor kerülhet az ünnepélyes szalagátvágásra is. Tisztelt Polgártársunk! Fid elit as aki tenni szeretne a városunk közhangulatát mérgezni próbáló gyűlöletportál, a szocialista lejárató kampány és a mögötte álló gyalázkodók ellen • aki támogatja a Fideszt és kiáll Meggyes Tamás munkája mellett, annak érdekében, hogy Esztergom előtt új lehetőségek nyíljanak meg a kormányváltást követően Szeretettel várjuk 2009. október 16-án, 18 órakor a Széchenyi térre, Fellépnek: Filip Gyuri Band és a Bikini Fidesz Esztergomi Szervezete Fidelitas Esztergomi Szervezete Esztergomi Polgáregylet Fiatalok Esztergomért Egyesület Esztergomi Polgári Körök Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület Esztergom Városi Gazdakör Áprilisi Ifjak Egyesülete Rudnay Sándor Alapítvány Védjük meg Esztergom tíz éves gyarapodását! Védjük meg közös jövőnket, értékeinket! hidlap.net hídlap 7 Htv Az eseményről készült felvétel megtekinthető a www.etvonline.hu videótár rovatában.

Next

/
Thumbnails
Contents