Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-10-03 / 39. szám

sport Három versenyen a dobogón az esztergomi kajakosok Szolnok, Tata, Lábatlan: bearanyozva Tizennyolc aranyérmet, tizenegy ezüs­töt és harminckét bronzot gyűjtöttek be az Esztergomi Kajak-kenu SE fiatal spor­tolói az elmúlt hetekben. Az ifjú kajako­sok három versenyen, előbb Szolnokon, majd Tatán és Lábatlanon is parádéztak. A z Esztergomi Kajak-kenu SE sportolói közül a szolnoki diákolimpián két hét­tel ezelőtt három gyermekversenyző állt rajthoz. Köles Fatima MK-1 500 méteren végzett először első helyen, majd ugyan­ebben a számban 2000 méteren duplá­zott. Mécsei Máté szintén ebben a kate­góriában és távon lett ezüstérmes. Kö­les Fatima két aranyérme mellé ráadásul egy ezüstöt is bezsebelt a kajak egyes 500 méteres számban. Az esztergomiak közül Pjatacsuk Szonja pedig szintén ebben a versenyszámban harmadik helyen zárt. Múlt hétvégén az esztergomi kajakos gyerekek a szolnoki versenyt követően pe­dig Tatán kétezer méteren, illetve Lábatla­non ezer méteren küzdöttek. „A gyerekek fantasztikusan szerepeltek mind a két na­pon. Szép idő volt, bár a víz egy kicsit már hideg, de ettől függetlenül arattak. Akad­tak gyerekek, akik két versenyszámban is indultak és mind a kettőben hoztak ér­met" - fejtette ki Párkányi Lívia edző. Az egyesület Tatán ráadásul csapatban a har­madik helyen végzett, Lábatlanon pedig az elsőn állhatott a dobogóra. A szomba­ti versenyen összesen hat arany-, három ezüst- és tizennégy bronzérmet szereztek, míg a vasárnapin tíz első, hat második és tizenhét harmadik hely az esztergomi ifjú kajakosok mérlege.„Köles Fatima a hétvé­gén öt aranyat hozott, Pjatacsuk Szonja egy aranyat, egy ezüstöt, Csikós Zsóka há­rom aranyat, egy bronzot, Sárközy Amb­rus két aranyat, egy bronzot, Farkas Liliá­na egy arany- és két bronzérmet, Pál Sza­bolcs egy ezüst-, két bronzérmet, Mécsei Máté három ezüstöt, egy bronzot, Török Viktor két aranyat, két bronzot, Hunya­di Márton egy aranyat, egy ezüstöt, egy bronzot, Vigh Benjamin pedig egy ezüst­ös két bronzérmet szerzett" - emelte ki néhány versenyzőjét Párkányi Lívia, hoz­Tatai eredmények: 1. hely: Köles Fa­tima MK-1 és K-1, Pjatacsuk Szon­ja K-1, Sárközy Ambrus MK-1, Csi­kós Zsóka MK-1 és K-1; második: Pjatacsuk Szonja K-1, Mécsei Máté MK-1, Hunyadi Márton MK-1; har­madik: Török Viktor MK-1; negye­dik Farkas Liliána K-1, Pál Szabolcs MK-1, Mécsei Máté MK-1, Török Viktor MK-1; ötödik: Vigh Benjamin MK-1, Farkas Liliána K-1, Csikós Zoé K-1, DérÁdám K-1, Sárközy Ambrus MK-1, Kreis Hartwig MK-1 96-97- esek közt is; hatodik Vigh Alexandra K-1, Pál Szabolcs MK-1. Lábatlani eredmények: 1. hely: Török Viktor MK-1 és MK-1 B csoport, Hu­nyadi Márton MK-1 A csoport, Far­kas Liliána K-1, Köles Fatima MK-1 96-97-es korosztályban is illetve K-1-ben, Csikós Zsóka MK-1, Rajos Berta MK-1, Sárközy Ambrus MK-1; második: Mécsei Máté MK-1, MK-1 B, Csikós Zoé K-1, Vigh Benjamin MK-1, Nagy Fruzsina MK-1, Pál Szabolcs MK-1; harmadik: Hunyadi Márton MK-1, Kreis Hartwig MK-1 A, Far­kas Liliána K-1, Vigh Benjamin MK-1 B, Szabó Domonkos MK-1; negye­dik: DérÁdám K-1,Vigh Alexandra K-1, Csikós Áhim MK-1; ötödik: Dér Ádám K-1, Csikós Zoé K-1, Kolozsi Péter MK-1 B, Nagy Fruzsina MK-1, Rajos Dóra MK-1, Jónás István K-1; hatodik: Nagy Panna MK-1, Csikós Zsóka MK-1, Pál Szabolcs MK-1. zátéve, még sorolhatná a többiek sikerét is, akik mind remekül szerepeltek. A fiatal kajakosok a keretválogatásra készülnek, melyet októberben Velencén, a Sukorói pályán rendeznek. Az edző szerint egy­két lány- és fiúversenyzőnek is van esélye, hogy bekerüljön a kölyökválogatottba. IGITALI) NYOMDA láz tói-házig! jzí lehető legkényelmesebben! Plakátok A3-as méretig Névjegykártyák Szórólapok Használati útmutatók I Oklevél^grtók M Oklevelek Éj v Öntapadós termékcímkék Boroscímkék Sokszorosítás Meghívók Egyedi falinaptár A3,13 lapos Présaranyozás meghívóra, paj .Egyéb ötletek megvalósítása 1.300 Ft-tól 80 Ft-tól 1 Ft-tól 10 Ft-tól , 4 Ft-tól _40 Ft-tól k épkeretre liK/CÁSZ 61 IICI1IIIS NYOimUS ♦ SMUItKIIIS Nyergesujfalu, Sánc u. 5. 33/457-470 20/462-4857 lineasz@invitel.hu Trambulin rendelés üzemeltetéssel, családi gyermek és baráti rendezvényekre! 42 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents