Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-10-03 / 39. szám

Vége a piliscsévi Kálvária Bozori Ivett Végéhez ért a piliscsévi Kálvária kál­váriája, több hónapos összetett mun­ka eredményeként ugyanis elkészült a több mint 300 éves emlékmű felújítása. Az újraavatás és a keresztek megáldá- sa a település falunapjának keretében jövő szombaton délután 14 órakor lesz. A z emlékhely felújításának első számú apropója, a szlovák ősök betelepedé­sének 310. évfordulója, valamint, hogy a Kálvária napjainkra már rendkívül rossz, romos állapotba került. Az 1772-ben épült műemlék a kutatások szerint a település első temetője lehetett, hiszen a restaurá­lást megelőző vizsgálatok során latin sírfel­iratokra bukkantak a szakemberek. A több kálváriájának hónapig zajló munkálatok nagy része mű­termi keretek között zajlott, s csak az eltá- volítási, illetve visszahelyezési momentu­mok történtek a Kálvária-dombon. A fel­újítás sikeresen véget ért, így megújult az emlékhely, melyen az eredeti formájuk­ba visszaállított keresztek megszentelése és átadása az idei piliscsévi falunapok ke­retében történik meg. A Csévi Napokat a község képviselő-testülete és a szlovák ki­sebbségi önkormányzat ez alkalommal is közösen szervezi. A programsorozat jövő szombaton 14-órától a templom előtti té­ren kezdődik, ahonnan az egybegyűltek közösen vonulnak fel a Kálvária-dombra, a fél háromkor kezdődő ünnepi műsorra, a leleplezésre, a Kálvária megáldására, va­lamint ekkor adja át a település vezetése a „Piliscsévért Díjat" és a „Dicséretes Csévi Porta" elismeréseket is. Az ünnepélyt kö­vetően a „Vendégségben nagyanyáink konyhájában"című hagyományőrző prog­rammal várják az érdeklődőket a Falumú­zeumban, ahol befőtteket, savanyúságo­kat, őszi gyümölcsöket és terményeket állítanak ki. Este hat órától pedig a helyi nyugdíjas klub szüreti bálja zárja a ren­dezvénysorozatot. A Kálvária felújításáról és az átalakítás előtti állapotokról készült fotókból kiállítást rendez a település, mely október 9-e és 30-a között tekinthető meg a piliscsévi művelődési házban. GRANMED* www.granmed.hu SZAKORVOSI RENDELŐ__________________________ __________ d r. Pák Péter belgyógyász-gasztroenterológus szakorvos magánrendelése • általános belgyógyászati betegségek kivizsgálása, kezelése, kontrollja • gyomor- és vastagbél endoszkópos (tükrözéses) vizsgálata mély bódításban igény szerint teljes altatásban is, fájdalommentesen • béldaganat szűrési tesztek • Helicobacter Pylori (gyomorgyulladást okozó baktérium) vizsgálata kilégzési teszttel • tejcukor érzékenység vizsgálata hidrogén kilégzési teszttel • komplex szűrővizsgálati csomagok egészségesek részére is ultrahang- és labordiagnosztikai háttérrel • kapszulás endoszkópja GRANMED szakorvosi rendelő Esztergom, Irinyi János u.26. („Irinyi Ház") Információ, bejelentkezés munkanapokon 8 és 14 óra között: +36 20 4771555 GRANMEE>+ www.granmed.hu SZAKORVOSI RENDELŐ ____________________________________ D r. Gál Marianna belgyógyász, nephrológus, diabetológus főorvos megkezdte magánrendelését • általános belgyógyászati betegségek kivizsgálása, kezelése, kontrollja • krónikus veseelégtelen betegek gondozása, kezelése • cukorbetegek korszerű kezelése a legújabb gyógyszerekkel, szükség esetén inzulin készítményekkel • a cukorbetegség szövődményeinek vizsgálata, terápiája • anyagcsere betegek diétás- és életmód tanácsadása GRANMED szakorvosi rendelő Esztergom, Irinyi János u.26. („Irinyi Ház") Információ, bejelentkezés munkanapokon 8 és 14 óra között: +36 20 4771555 ESKÜVŐ VISEGRADON Történelmi környezet, elegáns éttermek, kedvező ár! Reneszánsz és Sirály Étterem Eszem-iszom dínom-dánom Kétszeri vacsora korlátlan italfogyasztással (rövid ital is) 2010-ben már 8.50Ó.-Ft/fő-től Személyszállítás, dekoráció kedvező áron! Részletes információ: www.visegradtours.hu www.visegradieskuvo.hu , 26/398-376, 26/398-081 orvosi rendelő • Kezelés természetes gyógymódokkal: • Akupunktúra (tűvel, lézerrel) • Homeopáthia • BEMER mágnestherápia • Biofeedback egészségi állapotfelmérés Kezelő orvos Dr. Torkos Ágnes Kezelés bejelentkezés alapján. Tel.: 0620/333-3852 biobolt • bio, vegetriánus és gluténmentes élelmiszerek (cukorbetegeknek is) • táplálékkiegészítők • gyógyhatású készítmények Baba-mama árucikkek Csecsemőmérleg kölcsönzés Diagnosztikus eszközök Minden héten más akciós termékekkel várjuk Önöket! Porcképzők, gyermek­vitaminok: -10% kedvezménnyel Nyitva tartás: 8.30-16.30 H-R, 8.00-12.00-SZ. Cím: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 70. ÍR hírllan hiHIan not

Next

/
Thumbnails
Contents