Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-09-19 / 37. szám
X \ W ám ImWf ÜT : l f Ptl AZ ELSŐ EZER CÉLBA ÉRŐ PÓLÓT KAP A szeptember utolsó szombatján megrendezendő kilencedik Hídfutásra még csütörtök 16 óráig lehet a www.hidfutas . eoldal.hu weboldalon ingyenesen előnevezni, valamint a verseny napján 10 és 12 óra között a Pézsa Tibor sportcsarnokDobogón mindkét esztergomi ultrafutó csapat* Zsinórban hapa/iik bajnoki cím EB-ARANY LOVON, ÍJJAL Másodszor lett EB-győztes Némethy Christoph a németországi Bambergben, a szeptember első hétvégéjén megrendezett második Nyílt Lovasíjász Euró- pa-bajnokságon. A kétnapos rendezvényen tizenhat ország - köztük Kanada, Korea, Törökország, Anglia - versenyzői mérték össze tudásukat. A megmérettetésről nem hiányozhatott a pomázi, de Esztergomban is ismert - a hagyomány- őrző rendezvények állandó lovasíjásza -, Némethy Christoph sem. A 20 éves sportoló ráadásul második Európa-bajnoki győzelmével ismét bizonyította a magyar lovasíjászat jelentőségét. Ez a sportág a 21. században ismét reneszánszát éli Magyarországon, szemben egyes ázsiai népekkel, mint Korea, Tibet, és Törökország, ahol megőrizték tradícióként. A magyar újjáéledés a sport olyan képviselőinek köszönhető, mint Cseppentő Attila, Kelemen Zsolt, Varga Sándor, Cosmei Mihály és Kassai Lajos, illetve a fiatal EB-győztes, aki testvére, Némethy Marc által létrehozott új lovasíjász iskolarendszerben edző. hídlap 43 hidlap.net ban, amelyért viszont már ezer forintot kell fizetni. A verseny hat korcsoportban a Mária Valéria híd alól rajtol el jövő vasárnap délután egykor, majd a futók egy szigetkor után térnek rá a hídra, és Párkány főterén keresztül futnak el a Vadas fürdőben kijelölt célig, ahol az első ezer célba érő pólót kap. Az eredményhirdetésen a helyezetteket díjazzák, ráadásul ajándéksorsoláson minden résztvevő nyerhet az értékes ajándékok közül. A Hídfutásról részletes információ múlt heti számunkban olvasható, illetve a 30/449-0210-es telefonszámon este 17-20 óra között kérhető. A két esztergomi együttes váltóban teljesítette az idén harmadszor megrendezett 12 órás Ultrafutó Magyar Bajnokságot, mely Szerencsés Tamás csapattag szerint együttesük egyik legnehezebb versenye volt. „Ha nem a legnehezebb! Ilyen még soha nem volt: beszúrt a szív, fájt a rekeszizom minden levegővételnél, a lábainkat pedig órákon keresztül kerülgette a görcs" - kezdte beszámolóját a kettes alakulat futója, hozzátéve, hogy már péntek délután leutazott az esztergomi különítmény Balatonalmádiba, mert a távolság miatt túl korai lett volna a reggeli indulás, ellentétben a tavalyi és tavaly- előtti, Csákváron rendezett versennyel. A együttesek este, hagyományukhoz híven, a szokásos tésztapartival készültek, a futók pedig közben próbálták eldönteni a futás sorrendjét, illetve a taktikát. A 12 órás verseny reggel 7 órakor rajtolt el, majd a résztvevők 12 órán keresztül egészen este 19 óráig futottak. Az egyéni indulók folyamatosan, míg a csapatban versenyzők váltóban teljesítették a megmérettetést.„Az elmúlt években egyórás váltásokkal futottunk, így viszonylag hosszú idő maradt a regenerálódásra, volt idő frissíteni, energiát pótolni. Most is így indultunk neki a versenynek. Mindkét csapatunk hatkörönként váltott, de ahogy elérkezett a délután és fáradtak az izmok, már szükség volt a 2-3 körönkénti váltásra" - folytatta Szerencsés Tamás. Az első esztergomi csapat - Csepregi Attila, Zuggó László, Érdy Gábor, Dunai László - egész nap a szegedi DÉMÁSZ futóival volt versenyben, a legnagyobb távolság majdnem két kör volt, de délután 3 óra körül ez az előny fél körre csökkent. A nap végére a fiúk kitartásának köszönhetően a fór 5 percre nőtt, és ez a megmérettetés végére is megmaradt. így az előző két évhez hasonlóan ismét esztergomi csapat hódította el a bajnoki címet. A verseny nehézségére jellemző, hogy tavaly elég volt 151 kilométert futni a győzelemhez, míg idén 166 kilométert kellett teljesíteni az első együttesnek. A második csapat - Szegedi Ágnes, Horváth Tamás, Monostori Zsolt, Szerencsés Tamás - is hasonlóan szoros versenyt vívott a harmadik helyért. Itt 11 óra körül volt a legkisebb távolság, ami négy percet jelentett, de a verseny végére aztán két körre tudta növelni az alakulat a távolságot. Ezzel idén abszolút esztergomi siker született a Magyar Ultrafutó Bajnokságon, hiszen végül az első és a harmadik helyet is az Esztergomi Futóművek Amatőr Futóklub csapata szerezte meg. Első és harmadik helyet szerzett az Esztergomi Futóművek Amatőr Futóklub két csapata a hétvégén Balatonalmádiban rendezett III. 12 órás Ultrafutó Magyar Bajnokságon. Ezzel a sikerrel így már sorozatban harmadszor született esztergomi győzelem ezen a futóviadalon. TEGYEN EGY LÉPÉST GYERMEKE EGESZSEGEERT! NEZZE MEG GYOGYBETETES, BOR ŐSZI CIPŐ KÍNÁLATUNKAT! TORNACIPOK.TORNAZOKNIK, OVODAI, ISKOLAI VÁLTÓCIPŐK, SZANDÁLOK NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK! SZÍNES, MINTÁS PAMUT ZOKNIK ; ES HARISNYÁK 170-ES MÉRETIG! SALUS SZANDÁLOK TÖBB SZÍNBEN! DOROGI ÜZLETÜNKBEN ŐSZI CIPŐK MÁRtoKM-TÓL! BEISKOLÁZÁSI UTALVÁNYT ES EGÉSZSÉGKÁRTYÁT ELFOGADUNK! www.picurcipo.hu ESZTERGOM, SZÉCHÉNYI TÉR 17. DOROG, BÉCSI ÚT 50. 06-70-249-2 2-60