Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-09-12 / 36. szám

címlapon Jónak ígérkezik az idei bortermés A szüret havában Az ősz az iskolakezdés, a hulló levelek és az első hideg éjszakák mellett a szőlő, a szüret és a bor évszaka is. A korai szőlőfajták kipréselt leve már lassan egy hónapja a hordókban érik, a késői szüretelésű szőlők pedig még heteket töltenek a tőkéken az indiánnyár napsugaraiban sütkérezve. A szüreti készülődés alkalmából körül­néztünk a régió borturizmusának tájékán is, érdeklődtünk az ilyenkor megszokott hagyományokról és az is kiderült, hogy a hazai borkultúra fejlesztése érdekében van még mit tanulni. Ebben jelentős szerepe lesz a májusban megnyíló új Prímás Pincének is, ahol a turisták mellett a helyiek is elmerülhetnek a történelmi borvi­dékek nemes nedűiben. ziasszony és az alkalmi szakács pedig 10 óra kö­rül elkezdi az ebéd főzé­sét bográcsban. A mun­kával általában egy órára kész vannak, utána kö­vetkezik az ebéd, egy séta a környéken, majd az estig tar­tó beszélgetés, nótázás, mula­tozás, ahonnan minden segédkező szőlővel, musttal és a tavalyi borok kortyolgatása során szerzett jó han­gulatban tér haza. A szüret után a borosgazdának még sok dolga akad a kádakba darált szőlő­vel. A fehérborok egyszerűbb eljárással készülnek: ezeket darálás után néhány órával már szűrik és préselik, majd a hordókba töltve forr ki. Ha a kékszőlő­vel is ezt teszik, akkor rozébor készül, a mélybordó vörösborokat azonban más­fél-két hétig héján erjesztik a kádakban. A borász minden nap kimegy és „legyö­möszöli”, megkevergeti a szőlőt. A szű­rést akkor lehet elkezdeni, amikor a tör­Gábor Éva Érik a szőlő, hajlik a vessző A szüreti időszak java még előttünk áll ugyan, ám a korán érő fajták egy részét már betakarították, és hamarosan elkez­dik a legtöbb borszőlő szüretelését is. Az ilyenkor szokásos tennivalókról és a szü­reti hagyományokról Dunai Lászlóval, a Szentgyörgymezői Kertbarátkor egyik legtapasztaltabb, 25 éve borászkodó, számos elismeréssel és oklevéllel ren­delkező gazdájával beszélgettünk. A Du- na-dűlőben és a Csenkei-dűlőben szőlőt termelő borosgazda elmondta: a kedve­Tokodon hároméves hagyomány a júniusban tartandó Pincevölgyi bo­rút, amikor a helyi gazdák pincéik­ben kínálják boraikat a betérőknek. ző időjárásnak köszönhetően mennyisé­gileg és minőségileg is jó termésre lehet számítani idén. Elsőként jövő héten az oportót és a zweigelt-et, a hónap végén a chasselas-t, október közepén pedig a ké­sői fajtákat, a kékfrankost, a merlot-t és a feketeotellót szedik. Dunai László úgy fogalmazott, hogy „a szüretnek meg kell adni a módját”, és a három közül egyszer meg is adják: a présház és a pince kertjé­ben lévő szőlő leszedésekor. Ilyenkor 14- 16 fős baráti társasággal már kora reggel kimennek a szőlőbe, pálinkával kezdik a napot, majd az erőgyűjtés jegyében meg­reggeliznek, aztán kedélyes közös mun­kával leszedik a fürtöket. Vannak, akik hordják a kosarakat a présházba, két asz- szonynak a feladata a szőlő leszemezése, mások a darálásban segédkeznek, a há­Prímás Pince Projekt A Bazilika alatt húzódó pincerend­szerben kialakítandó borgasztro­nómiai, turisztikai központ jövő év májusában nyitja meg kapuit. A boltíves létesítményben a történel­mi Magyarország bortermő vidé­keit bemutató kiállítást rendeznek be, ahol különös figyelmet szentel­nek a Felvidékre, a Neszmélyi, vala­mint az Etyek-Budai borvidékre, a másik szárnyban lesz egy interaktív borászati kiállítás, ahol lesz lehető­ség önkiszolgáló borkóstolásra is, és megújul, sőt galériával egészül ki a mindig a minőségi gasztronómiát szolgáló Prímás Pince étterem is. 10 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents