Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-09-05 / 35. szám

kultúra

Az Aba-Novák-kiállítás rendezője az esztergomi tárlatról

„Egy heroikus alkatú festő tanítása"

Az már az Aba-Novák-kiállítás megnyitójakor kiderült, hogy az esztergomi bemutató egyfajta kivetülése, szimbolikája, parallelje a mester életművének, így van ez, mert, ahogy a mester nem csak az alkotással, de tanítással és filozófiával is foglalkozott, úgy számos vetülete van ennek az esztergomi kiállításnak is. A leglényegesebb nézőpontokról magát a kiállítás rendezőjét, Bizzer Istvánt kérdezte Pöltl Zoltán.- Miként maga Aba-Novák sem volt csupán alkotó, úgy ez a mostani esztergomi tárlat is több annál, mint elsőre gondolnánk, nagyon komoly múzeumpedagógiai aspektusa is van. Ön szerint, ez teljes mértékben megvalósul ezen a tárlaton? Befogadható-e mindenki számára Aba-Novák Vilmos művészete1- Az utóbbi kérdésre válaszolva azt kell mondjam, hogy azt mindig is viták kísérték- ami önmagában nem baj, sőt örvendetes dolog-, ha a művészetről nyilvánosan beszélnek. Ez a kiállítás nem a régi félreértéseket és botrányokat kívánja felidézni, hanem Aba-Novák Vilmos festményein keresztül akarja a művész érzelmi és szellemi életét újra átélhetővé tenni: azokat a rejtőzködő üzeneteit, amiket a képeiben akár tudatosan (téma, figurák), akár tudattalanul (kézmozdulatokban, színválasztásban) ki is fejezett. Aba-Novákban szerintem a legizgalmasabb az - én Picasso„Ki ez a barbár zseni?" kijelentését is erre vonatkoztatom -, hogy miközben elbeszélő festő volt (témái, fontos történelmi, eszmei üzenetei vannak, a művészetet nem csak önmagáért választotta önkifejezésül, hanem morális nevelő karaktere miatt is), aközben velejéig, drámaian megrázó, expresszív, sőt heroikus alkat volt, s ezt képes is volt képeiben éreztetni. Vagyis teljes emberi valósága benne van festményeiben - s ez nemcsak az utókor, a szaktudósok rávetítése a képekre, hanem átélhető, élménnyé váló energia, ha a festményeit a tárlaton végignézzük. Csak erre figyelmessé kell válnunk! Meg kell mindannyiunknak tanulni, hogy ne csak nézegessük a képeket és gyönyörködjünk a színezés összhangjában, vagy az

24 hídlap

alkotó nőideálján csodálkozzunk az aktok hatalmas testét látva, hanem minden néző egyúttal önmagát is figyelje. Azt, ahogyan szemléli a művet: mire figyel fel elsőre, hogyan követi a szeme a kép olvasását, melyek azok az üzenetek, amelyeket azonnal megért, s melyek azok, amiket csak mások segítségével, vagy csak többszöri megnézésre fedez fel.

AzAba-NovákVilmos Esztergomban kiállítás azért ideális ennek gyakorlására, mert nem az életrajz mentén kívánja az életművet felsorakoztatni, hanem tematikai blokkokba, esztétikailag is szép együttesekbe rendezi a képeket, ugyanakkor kiutalások sorát alkalmazza például a tárlókkal, hogy feloldja e kis részegységek merevségét. Mert nem szeretnénk, ha úgy érezné a látogató, itt most megmondjuk neki az egyetlen igazságot Aba-Novákról, hogy mostantól az ő képeinek „az" értelme mindörökre kimondatik. Éppen ellenkezőleg, egy művészi kép értelmezése egy soha le nem záruló jelentéskeresés folyamata. Egy nagy kaland, amelyben nem a kíváncsiság, inkább a kielégítetlenség izgalma vezeti a nézőt részletről részletre, képről képre.

Arra szeretnénk rávenni a látogatókat, hogy a művészet alapjának ne elsősorban az irodalmi mondanivalót tartsák, hanem az érzéki benyomásokon keresztül elérhető szellemi tartalmat, vagyis az érzékelés tudatosságára is figyeljenek fel. Arra, hogy milyen sok adat, hír, ismeret és szokás befolyásolja, előzi meg egy kép szemlélését, érzéki élményét, s ezektől mennyire nem férünk hozzá ennek az élménynek a lényegéhez. Ez a kiállítás akkor sikeres, ha Aba-Novák Vilmos műveinek értékét, szépségét az elrendezés, az elhelyezett kis táblák segítségével érzékelhetővé is teszi, azaz általa az esztétikai üzenet lényegi kibontásához jut el a néző.

Ehhez egy játékot is kitaláltunk, amely egy kukucskáló lyuk, amelyen a megértés eseményét, a rész-egész közti folytonos mozgást, ugrabugrálást modellezzük. Tulajdonképpen ez egy lap, amit maga elé tartva a látogató hol az alkotás egészét, hol kis részleteit szemléli, olykor tárgyi formákat vesz benne észre (egy házat, egy kezet), olykor azonban absztrakt formákat (színfoltot, ecsetnyomot). Általában ezek különbségére nem figyelünk fel, hanem csak beazonosítjuk a képen látható tárgyakat, s e tárgyakból szűrjük le a mondanivalót. A festészet azonban nem csupán visszatükrözi, leírja a valóságos tárgyakat, hanem épp e két jelfajta vegyítésével (a tárgyi hasonlóság és a festői absztrakciók együttesével) éri el a kellő hatást. S a legérdekesebb az, hogy erről maga Aba-Novák írt még 1931-ben Vallomás című cikkében. Vagyis egyáltalán nem rugaszkodunk el a mester szellemétől, ha bátran átadjuk magunkat ennek a játéknak a kiállításon.

Egy másik játékunk arra a tényre hívja feli a figyelmet, hogy a„barbár zseni" munkássága már életében összekapcsolódott az őt hamisítók működésével. Erről Molnos Péter írt először 2006-ban megjelent Aba-