Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-08-22 / 33. szám
kultúra hogy a dal az egy borzasztó hatásos fegyver. És nekem ez a fontos. A dal, szöveggel, gitárkísérettel, azért nem olyan, mint egy kiállítás egy szobában, mert azt meghallgatják és beszélnek róla és az emberek viszik egymásnak a hallott szavakat, a hírt, hogy a dalnak hatalmas ereje van. A nagy egyetemi városokban, Szegeden, Pécsen, Egerben, Győrben, Debrecenben, Sopronban 5-600 diák hallgatott koncertenként, akikkel a fellépés után még hajnalig ittunk és beszélgettünk együtt és a koncertek üzenetével szerteröpültünk másnap, mint a darazsak. Abban az időben, az elnyomás ideje alatt tényleg könnyebb volt dalokat írni, mert egy különös szorításban volt a művész, nem kellettek manírok, nem volt más, csak a valóság. Ha sokáig kussolnod kell, akkor biztos, hogy meghallják, ha már nem bírod és végre kiáltasz egyet. Veretesebbek, igazab- bak voltak a 89 előtti dalaink. Ma is elnyomatás van persze, de ez gazdasági presszió, és ez ellen már kevésbé tudja felvenni a harcot a dal, a pénz csengését nem tudja legyőzni az ének és a gitár hangja, sajnos." ... a különböző filmszerepeiről: „Volt egy koncert, ahol megjelent a közönség soraiban az akkor még ugyancsak fiatal Bacsó Péter, aki egyik filmjéhez keresett zeneszerzőt. Meghallgatta a fellépésemet, majd azonnal felajánlotta, hogy a következő alkotásához én írjam a zenét. Nagyon- nagy dolog volt ez akkor, hogy így, minden protekció nélkül bekerüljön valaki a film világába. Aztán Jancsó Miklós is hívott, hogy szerepeljek a produkcióiban. KésőbbTímár Péter a Csinibaba című alkotásában adott egy nyúlfarknyi szerepet, ezt a közönség a rövidség ellenére is nagyra értékelte. A legnagyobb kihívás mégis szerzőtársam, Bereményi Géza filmrendező munkájában, a Turné című alkotásban ért, mert itt nem saját magamat kellett hoznom, hanem egy tőlem távol álló, egy suta zongorista figuráját kellett alakítanom." hidlap.net A fotók a művész '90-es évekbeli, esztergomi ...régi katonadalokat tartalmazó lemezének keletkezéséről: „Még a 80-as évek második felében történt, hogy egyszer a Bibó Kollégiumban léptem fel. A koncertet követően már csak beszélgettünk a közönséggel és láttam ott egy szakállas fiatalemberekből álló csoportot, akik egy asztalnál ültek valamiféle könyvek és térképek fölött és valamilyen „régiókról" beszélgettek. Ők jöttek oda hozzám és kértek, hogy játsszak még tovább, de én már nem akartam a saját számaimat játszani, hanem azt javasoltam nekik, hogy jó énekelek, de csak velük együtt és már csak olyan régi katonadalokat, mint a Csínom Palkó, Csínom Jankó. Bele is kezdtünk és sorra játszottam a régi katonadalokat. Akkor ott az egyik fiú javasolta, hogy ezekből a katonadalokból kellene egy egész nagylemezt készíteni. Aztán ezt a fiút én többször láttam később is, az utcán is nagyokat köszöntünk egymásnak, sőt egyszer 1990-ben Nagy Imre újratemetésén is láttam őt a mikrofon előtt állni, és ő mondta ki a legerősebb szavakat, amiket azelőtt bárkitől hallani lehetett, fgy aztán mikor legközelebb összefutottunk az utcán nagy tisztelettel szóltam neki oda, hogy „jó voltál". Telt-múlt az idő, ezt a fiatalembert megválasztották 98-ban miniszterelnöknek. Ekkor volt, hogy egyszer csöng a telefonom és azzal hívtak a miniszterelnöki hivatalból, hogy ekkor és ekkor ráérek-e, mert Orbán Viktor találkozni szeretne velem. Talán meglepő, de egészen egyszerűen beültünk ketten egy kellemes presszóba, ahová teljesen egyedül érkezett meg az ország miniszterelnöke. Egy alapos és baráti beszélgetés során Orbán Viktorral ketten megittunk egy üveg vörösbort és közben ő javasolta annyi év után ismét, hogy készüljön lemez azokból a bizonyos katonadalokból. A duplalemez végül 2000-ben, két év előkészületet követően a Millennium ünnepére készült el." hídlap 33