Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-08-22 / 33. szám
helyi história Aki „csak” főpap volt - Lósy Imre érsek Varga Péter Dénes A Pázmány Péter halálával támadt űrt nem volt könnyű feladat kitölteni, pedig a gyors döntést két kevéssé elhanyagolható körülmény is indokolttá tette. Az egyik, hogy a legendás bíboros, II. Ferdinánd, és rajta keresztül utódai esküjét vette, miszerint többé nem hagyják üresen az esztergomi széket, a másik pedig, hogy közeledett a királyné koronázása, amit illendően az esztergomi érseknek kellett elvégeznie. P ázmány halálát követően kétség sem fért Lósy Imre kinevezéséhez, különös tekintettel arra, hogy bíboros elődje is őt jelölte ki utódául. Egyházi karrierje mindemellett korántsem volt felhőtlen. Protestáns szülőktől származott. Miután áttért a katolikus vallásra először Bécsben a jezsuitáknál, majd 1599 végétől Rómában tanult. Ott szentelték pappá 1604-ben. 1604 és 1606 között kánonjogot tanult, majd Magyar- országon lelkipásztorként tevékenykedett. 1606-tól nyitrai, 1607- től pozsonyi, 1611-től esztergomi kanonok és nyitrai főesperes volt. Forgách Ferenc esztergomi érsek, mint nyitrai püspököt hívta őt Esztergomba. 1620-tól már Pázmány Péter állandó helyettese volt, és az is maradt az esztergomi érsek haláláig. Első püspöki címét, a Csanádit, 1623. szeptember 7-én kapta, felszentelésére mégsem került sor, II. Ferdinánd hamarosan a váradi püspökségbe helyezte át, ám hosszú esztendőkig az uralkodói iratokat csak, mint „választott” püspök volt kénytelen ellenjegyezni. Pázmány Péter végül 1631. június 21-én szentelte püspökké, de önálló főpásztori szolgálatát csak két esztendővel később, már az egri egyházmegye élén kezdhette meg. 1637. május 1-jén innen nyert uralkodói nominanciát az esztergomi érseki székre, melynek pápai megerősítésére is rendkívül gyorsan került sor. Lósy Imre mindössze hatodfél esztendőt töltött a magyar egyház élén, személyisége, egyénisége mégis figyelmet érdemel, annak ellenére, hogy nem volt olyan nagyformátumú egyéniség, mint a már akkor legendás elődje, nem is szónoklatairól vált híressé és még csak könyveket sem írt. Ám a 17. századi prímások közül ő volt az egyetlen, aki kinevezését kizárólag egyházkormányzati működésének köszönhette. Két elődje tagja lett a bíborosi kollégiumnak is, Lósynál, éppen apolitikus magatartása miatt ez szóba sem kerülhetett. A világi nagypolitika helyett elsősorban és kizárólag a reá bízott nyájjal, a magyar egyházzal foglalkozott. Püspökként is rendszeresen végzett személyes egyházlátogatásokat, templomokat és papokat szentelt, plébánosokat, káplánokat és kispapokat diszponált. Tevékenysége legfontosabb tényezőjeként a liturgia modernizációját, a szentségek kiszolgáltatásának módját, a hitoktatás és a búcsúk kérdését tekintette. Prímásként kényesen ügyelt arra, hogy a mindvégig megkülönböztetett figyelemben részesített egyházi törvényszék a világi bírói szervektől független maradjon. Jeles kánonjogászként Pázmány Péternek is gyakorta szolgált tanácsokkal, aki nem véletlenül választotta, illetve jelölte őt utódául. Alapításait, a katolicizmus modernizációjának addigi eredményeit konszolidálni kellett, erre a feladatra pedig az egyházjogász-főpásztor valóban alkalmasnak bizonyult. Az 1683. évi nagyszombati tartományi zsinata az utolsó a reformszinódusok (tanácsadó szerv, mely az egyház belső kérdéseivel foglalkozik) sorában. Itt, a püspöki bíróságokkal kapcsolatosan már olyan kérdésekkel is foglalkozott, mint például az egyházmegyei levéltárak fölállítása és kezelése. A Pázmány-életmű konszolidációja mellett primátusa másik nagy eredménye volt, hogy sikerült véget vetnie a rövid, ám annál súlyosabb válságnak, mely a bíboros utódlása körüli bonyodalmak miatt a püspöki karon belül kitört, hiszen - amint már említettük - Lósy éppen apolitikus magatartása miatt nem kapta meg a bíbort, így esztergomi érseksége idején Magyarországnak nem volt olyan főpapja, aki részt vehetett volna egy esetleges pápaválasztó konklávén. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, folyamatosan tájékoztatta Rómát a hazai állapotokról, ebben is szigorúan betartva a kánoni előírásokat. További, az egyház belső életét a béke és a megbékélés szellemében végzett munkásságának hamari halála vetett véget. 1642. november 7-én halt meg Nagyszombatban. Abban a székesegyházban lelt végső nyugvóhelyet, ahol jó egy évtizeddel korábban püspökké szentelték. 30 hídlap hidlap.net
