Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-08-22 / 33. szám
címlapon bői a legolcsóbbat vesszük, a kötelező tankönyvek, a füzetcsomag, a taneszközök és az iskolatáska megvásárlása összességében akkor is legalább 15 ezer forintba kerül gyerekenként, és akkor még nem is számoltuk az elengedhetetlen új cipőt, nadrágot, kabátot... Esztergomi segítségnyújtás Esztergomban minden általános- és közép- iskolás diák 5-5 ezer forintos tanévkezdési támogatást vehet át szeptemberben az önkormányzatnak köszönhetően. A város rendeletéi alapján továbbá minden olyan család igényelhet beiskolázási segélyt, ahol az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 200, egyedülálló szülő esetében pedig 250 százalékát. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás igénylésére jogosultak azok a családok, akik nagyon nehéz helyzetben vannak. Ezen általános segélyek mellett Esztergomban a Szent Miklós Program segítségére is számíthatnak a gyerekek. A program olyan egyedülálló kedvezményeket biztosít, mint például a tanévkezdési támogatás, a kisgyermekeket nevelő szülők, illetve a tanulók helyi közlekedésének támogatása, az ingyenes úszásoktatás, az óvoda- és iskolatej ellátás, a sport utánpótlás-nevelés, a testvérvárosokban való nyelvtanulási lehetőségek biztosítása, az osztálykirándulások támogatása. Ezen túlmenően, kiemelt segítségre számíthatnak a három, vagy több gyermeket nevelő nagycsaládosok, akiknek a már említett juttatásokon kívül parkolási díjkedvezmény, hulladékkezelési díjkedvezmény és tandíjmentesség is jár. A munkahellyel rendelkezőknek további közbenjárást jelent a béren kívüli juttatások tekintetében az iskolakezdési támogatás, mely idén utolsó alkalommal élvez adómentességet. A törvény értelmében a támogatás összege gyerekenként 21 450 forint, melyet mindkét szülő igényelhet évente egy alkalommal, így ha mindkét szülő részesül a segítségben, akkor gyerekenként több mint 40 ezer forintból gazdálkodhatnak. Ezen támogatások sok esetben utalványok formájában kerülnek kiosztásra, melyeket tanszerekre, ruházatra is beválthatunk a nagyobb hipermarketekben, illetve egyre több kiskereskedésben is. Érdemes tehát kihasználni a jelenleg még adómentességet élvező iskolakezdési támogatást, mely a kormány tervei szerint 2010-től a 32 százalékos adókulccsal terhelődik. Esztergom Párkány Esztergomi Solymári Egyéb kisvállalkozás kisvállalkozás hipermarket hipermarket hipermarket A/4-es füzet v,* :*■ '' A/5-ös füzet Spirálfüzet Füzetcímke 100 50 104 78 220 Grafitceruza 1 db Radír 3 db/csomag w.íí.i 35 90 240 .................... ....*.....|.... .......... 1 19 59 99 ....................................v-:-»—; 9 9 ....... 1 19 39 67 53 79 39 99 16 69 55 Körző 280 195 99 149 79 Zsírkréta 10db-os 280 99 53 125 30-cm-es vonalzó 25099 35 89 Vonalzó szett: 500199 169 99 12 színű vízfesték 560 1222 179 89 85 Tolltartó*-vonal2490 2860 599 1399 949 zókkal, ceruzával Hátizsák 5590 8580 999 2999 999 Tornazsák 1390 495 499 599 649 1 .» w Hr ■r* ,' i ni< & hű 4-u Er ÉÉf É II5 % * Hi J J k WmíLJ; t § ,, Beiskolázási utalványt elfogadunk (Füzet, ceruza, tolltartó stb)! Márkáink: Lyra, Ico, Faber-Castell, Maped, Milán, Nike, Herlitz, Zebra, Pigna, Schneider, Victoria, Adel Hama Uni Esztergom, Simor J. u. 56. Tel: 33/520-770 E-mail: negyvonalkft@invitel.hu 6 hidlap hidlap.net