Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-08-11 / 32. szám

ve táncházban vettek részt, esténként pe­dig játékkal töltötték az időt a lelkész által vezetett áhítat után. Nem maradt el idén sem a tatai kirándulás, ahol meglátogatták a református templomot, majd az Öreg-tó körüli séta és az angolpark megtekintése és kisvonatozás következett, pénteken pe­dig a Fényes fürdőbe mentek a táborozok. KIRABOLTÁK A KOMÁROMI POSTÁT Kedden zárás előtt érkezett a rabló a ko­máromi postára, kezében fegyvernek látszó tárgyat tartva pénzt követelt és kapott. A pontos kár megállapítása fo­lyamatban van. A Komárom-Esztergom . Megyei Rendőr-főkapitányság egy 30 év t körüli, kb. 160 cm ma­gas férfit keres, aki a rablás elkövetésekor szürke pólót, sötétkék Adidas baseballsap­kát, sötét hosszú nad­rágot és hátizsákot vi­selt. Arcát nem takar­ta el, a dolgozók jól meg tudták figyelni a rablót. Elmondásuk szerint hétfőn is járt a hivatalban, így láthatta, hol tárolják a kész­pénzt, illetve, hogy van-e biztonsági őr az épületben. A fegyveres dolgozó egyéb­ként a rablást csak a riasztó megszólalását követően észlelte, addig ugyanis egy ügy­féllel beszélgetett a bejáratnak hátat for­dítva. A rabló menekülési útját sem tud­ta megmondani senki, a posta vezetője ugyanis a férfi távozását követően bezárta az ajtót, hogy a rendőrség megérkezéséig senki ne hagyhassa el az épületet. A rend­őrök percek alatt a helyszínre érkeztek, de gyorsaságuk ellenére az elkövetőnek feltehetően egy fekete színű gépjárművel sikerült elmenekülnie. A Komárom-Eszter­gom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűn­ügyi Osztálya fegyveres rablás megalapo­zott gyanújával keresi az alábbi grafikán látható férfit és egyúttal a lakosság segít­ségét kéri a képen látható személy azono­sításában. Amennyiben valaki felismeri, vagy információval rendelkezik a rablással, annak elkövetőjével kapcsolatban, jelent­kezzen a 112-es vagy 107-es segélyhívók bármelyikén. A bejelentő kilétét és adatait bizalmasan kezeljük. KLÍMA AKCIÓ! szerelés, karbantartás KÉMÉNY BÉLELÉS szerelt kémény építés LÉGTECHNIKA szerelés, karbantartás, üzemeltetés Tel.: 20/9294-623 zoldig@juropnet.hu BIHARI és CSER Könyvelő, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Alakuló és mór létező Kft.-k, Bt.-k és Egyéni vállalkozók figyelmébe ajánljuk teljeskorű számviteli szolgáltatásainkat: • Könyvelés, adóbevallási szolgáltatás • Bérszámfejtés, munkaügyi szolgáltatás ■ Analitika könyvelés: szállítók, vevők, tárgyi eszközök, pénztár ■ Társasági-adó, AFA, SZJA, ÉVA, elektroni­kus adóbevallás • Helyi adó bevallás • Értesítés a befizetendő adók összegéről • Igény szerint mindezt cégük székhelyén (telephelyén) is elvégezzük, egyedi szerződés alapján. Tel./Fax: 33/435-501 Mobil: 30/267-9521 e - mail: bihari. kf t@juropnet. hu Esztergom Simor János u. 17. Iposz udvar, PIAC NYITVA TARTÁS: 7.00-14 00 SZÓMBA! 7.00 12.00 Augusztus 1 9. Szerda CSÜTÖRTÖKÖN 2€/pár - PÉNTEKEN 1€/pár \ Gulya István Egynyári emlék Mivel nincs százmilliós végkielégítésem, idén sem sikerült nyaralni. Egyszer majd. Talán. Addig múltidők-béli vakáció élmé­nyével ringatom álomba magam az öt­ven fokra hevült panelben. A mediterrán külországba látogató ma­gyart onnan lehet megismerni, hogy amíg a német nyugdíjas szandáljában akkurátus tekintettel számolja a fize­tőpincértől kapott aprót, az orosz meg terjengős pacsuliillattal kedvetleníti el a szúnyogokat, miközben kényszeresen vá­sárol mindent, ami csillog, a magyar kollé­ga szemlesütve jár. Meghúzza magát egy sarokban, köszöni, jól van és bocs, hogy él, de az otthoni stressz kikezdte maradék idegrendszerét, amit még a huzatos és durcás történelem meghagyott neki. Mi­nél messzebb megyünk, a magyar annál oldottabb. Még egy természeti katasztró­fa közepén is határozottan jól érzi magát- csak ne kelljen hazamennie. Déli szomszédjaink szimpatikus népek, holott néhány éve még dörögtek a fegy­verek, és mi - bár a nyomait már sehol sem láttuk - ezt messzemenőkig figye­lembe vettük. Nevezetesen, ha késett a kiszolgálás vagy hibázott a szervírozás, jelentőségteljesen egymásra néztünk: a háború... Bólogattunk, tudván, milyen ükig ható sebeket okoznak a sárkány­fogak. Pedig dehogy. Rólunk üvöltött a fájdalom, a mélyhangulat és az irigység. Utóbbi például annak kapcsán, hogy a horvát emberek - olcsóbban és gyorsan- képesek voltak megvalósítani egy sok kilométer hosszú, minőségi autópályát, amit temérdek viadukt és alagút tarkít. Mi előbb hegyet emelünk, hogy legyen mit átfúrni. A tenger csodás volt, de mit tagadjam, nekem túl sósnak és naposnak bizonyult, a napi strand-alibi után hamar a konyha felé sandítottam, ahol már vártak a polip­saláták, kagylótálak, ínyenc halkészítmé­nyek és a helyi húsok (például: bárány). Itthoni rigolyáimat sem kellett egészen feladnom, vehettem mindenféle alkal­matlan, ám szépnek tetsző ezt-azt, ehet­tem főtt kukoricát a tengerparton, és ihattam helyi szeszeket, amik finomak, és a végeredményük ugyanaz: kedélyesen imbolyogva lehet faggatni a helyi rend­őri erőket, miszerint„Herr Sicher, Wo Ist Der Kaputplatz?" (Biztos úr, merre van a temető?) (V. Cs. gyűjtése R. T. eredeti tör­ténete nyomán). 1/1 N o> 7T O: N hidlap.net hídiap 17

Next

/
Thumbnails
Contents