Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-08-11 / 32. szám
esztergom TISZTELT HÍDLAP! Az ENÉKE sétahajó-kirándulást szervezett július 24-én, amelyre az unokákat is magukkal vihették a nyugdíjasok. A programon sokan vettek részt, nagy élmény volt kicsiknek, nagyoknak. További többgenerációs programokat is örömmel fogadnánk. Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni az egyesület vezetőjének és szervezőinek. Egy esztergomi anyuka UTÓSZÓ A KAMARAZENE TÁBORHOZ Sikeresen zárult az esztergomi Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola 18. Kamarazene Tábora augusztus 2-án. A táborban részt vevő 42 növendékkel 12 zenetanár foglalkozott hét napon keresztül. A kamarazenei foglalkozásokat Dunai Éva, Frank Éva, Dávid Zsuzsanna, KI inda Magdolna, Kovács Andrea, Pásztói né Nádudvary Erika, Cz. Tóth János, Szalkay Dávid és Udvardyné Pásztor Ágnes tartották. A tábor zenetörténeti előadásait és akadályversenyét Nagy Éva Rita, a népdaléneklést Zimmer Dóra, a kórusfoglalkozásokat Dunai Éva vezette. A kézműves foglalkozásokat tartotta, valamint a jelmezeket, díszleteket tervezte és kivitelezte több kolléga és a táborlakó fiatalok segítségével Gyulai Zsuzsanna festőművész. A Szépen szóló fütyöri című Benedek Elek mese Kovács Andrea átdolgozásában és rendezésében, Nagy Éva Rita tánckoreográfiájával, Győri Krisztina és Cz. Tóth János megzenésítésével került előadásra. A színdarab főszereplői Borz Tamás, PrommerZsuzsanna, Sárosi Dávid, Sárosi Kristóf, Erdős Attila, Szántó Kamilla, Vajai Flóra, Tóth Julianna, Kajtor Eszter, György Márton és Ispán Melinda voltak. Ezúton gratulálok kollégáim áldozatos munkájához, a táborlakó növendékek szorgalmához, amivel mind a hangversenyen, mind a színpadi előadáson sikert arattak. Külön kiemelném régi növendékeink egész heti lelkes munkáját, akik hangszeres tudásukkal tették teljessé a zenekari hangzást a próbákon és az előadáson egyaránt. Köszönjük továbbá a Keresztény Múzeum, a Várszínház és Kultúrmozgó Kft., a Hévíz étterem, a dorogi Lógató támogatását és segítségét, valamint a zeneiskola programjairól szóló híradások lehetőségét a Hídlap szerkesztőségének, melyekben az év során folyamatosan képet adhatunk az intézményben folyó munkánkról, eredményeinkről! A következő tanév kezdetéig tartalmas szünidőt, jó pihenést kívánok! Udvardyné Pásztor Ágnes, igazgató 27-én, csütörtökön 14 és 17 óra között, kiemelten a rézfúvós hangszerek, a furulya, a népi hegedű, a népi bőgő és a népi furulya szakokra. KÓRHÁZI FELSZERELÉSEK KÜLFÖLDRŐL Komárom-Esztergom megye. Július utolsó napján két tucat kórházi ágy, matracok és éjjeliszekrények érkeztek Svájcból a megye egészségügyi intézményeibe. Hogy pontosan melyik kórház kap a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közbenJÁTSZÓTÉRÜNNEPÉLY SZENTGYÖRGYMEZŐN Ünnepélyesen átadták Esztergom egyik elsőként elkészült új játszóterét csütörtökön, lapzártánk után Szentgyörgymezőn. A 60 millió forintos önkormányzati projektként megvalósuló játszótér program keretében a Hunyadi utcában egy átjáróhíd, egy biztonságos babaüléssel ellátott dupla hinta, három rugós lovacska és lovas kocsi, egy játszóvár, kétszemélyes lengőhinta, két mérleghinta, vasúti szerelvény, egy egyensúlyozó gerenda várja a játékos gyerkőcöket. A csütörtök délután fél 5-kor megtartott átadón ünnepi beszédet mondott Knapp János Pál alpolgármester és Petróczy Gyula szentgyörgymezői képviselő. járásával érkezett adományokból, azt még nem döntötték el. KÖZLEKEDÉSI ÉS BŰNMEGELŐZÉSI NAP VOLT Pilismarót. Múlt hét csütörtökön zajlott a Duna-mobil road show című közlekedési- és bűnmegelőzési nap a sportpályán az Esztergom- Nyergesújfalu Kistérségi Társulás, a Közbiztonsági Alapítvány, a Kuckó Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat és a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében, ahol közlekedési-ügyességi verseny, bűnmegelőzési- és drogteszt valamint szórakoztató programok várták az érdeklődőket. A SZOMSZÉD FÜVE... Párkány. A Duna-sétányon az önkormányzat beruházásában július során helyükre kerültek a padok, a szemétgyűjtő kosarak, a tujacserjék, a behajtást gátló oszlopok és a kerékpárállványok, mégsem maradéktalan a korzózók öröme. Az állami Közkikötők Rt. (Verejné prístavy, a.s.) tulajdonában álló területen a város nem győzi kaszálni a burjánzó gazt, a tuEGOM-l$ A leért ékJcöw-. • Térburkoló-kő gyártása és forgalmazása • Mosott és sima felületű járdalapok többféle színben és formában • Szegélyek, virágtartók, tömblépcsők, és köztéri betonelemek 20 éve Esztergom és környéke szolgálatában 2500 Esztergom-Kertváros, Ipari park Hrsz 30051 Tel./fax: 06 33 419187; mobil: 06 30 9491444; E-mail: info@egomko.hu ; www.egomko.hu I 30/945-45-52 30/699-1 1 -61 Esztergom, Batthyány u.l HÁZHOZSZÁLLÍTÁS ! Nvilva: 1 1 : 00-24:00 t Rendelés I elvétel: 10:00-23:30 hidlap.net hídlap 15