Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-08-11 / 32. szám

vásárolni, címlapon napos vásári forgatag lesz a már jól is­mert helyszínen. Délelőtt 11 órától 14 óráig a Levendula játszóház várja a gye­rekeket, fél tizenkettőkor a színpadon kezdődik a Keráli Játék, vagyis Este­fán kerál élete képekben című mese. A városban már évek óta népszerű olasz Fresco Bello zászlóforgató és zászlódo­báló társulat fél kettőkor kezdi meg pa­rádés műsorát, melyet követően 14 óra­kor az Aranysólyom Lovagrenddel és a Megyersarja lovasaival együtt vonul­nak át a főtérről a Kis-Duna sétányon át az Erzsébet parkba, a lovagi tornák helyszínére. Fél háromkor István kora­beli külsőségek között a Megyersarja Hagyományőrző Egyesület lovas cso­portját, 16 órától pedig a nemkülönben daliás vitézeket felvonultató Aranysó­lyom Lovagrendet láthatja a közönség. A főtéren 17 órakor folytatódik a műsor, amikor az Igricek együttes lép színpad­ra, majd 19 órakor Szerelmes virág cím­mel a reneszánsz korát idéző zenés-iro­dalmi összeállítást mutatnak be Lovász Irén, Győri István, Szabó Zsolt, Ágoston Béla és Horváth Kornél szereplésével. A hagyományos tűzijáték 21 órakor kez­dődik, az előeste fénypontja pedig egy szintén évről évre visszatérő nagy ked­venc, a Ghymes együttes lesz. Szent István napjának ünnepi ese­ményei reggel 9 órakor kezdődnek a hivatott budapesti légiparádé és az or­szág egyetlen tűzijátéka került. Az ünnep csak 1991-ben nyerte vissza régi jelentőségét, amikor az első szabad választásokon létrejött magyar Ország- gyűlés Szent István napját a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé nyilvánította. Azóta egyházi megemlé­kezések, hagyományőrző programok és a múlt századi hagyományokat követ­ve a tűzijátékok és a kenyérszentelések napja is. Szent István-ünnepi programajánló Esztergomban már az állami ünnepet megelőző napon, szerdán is a fesztivál­főtérre, vagyis a Széchenyi térre várják a szervezők a közönséget, ahol egész Román Sándor rendező egyenesen Arany Jánostól merített, amikor elkészítette társulatával a Nagyidai cigányok táncművet. Az Experidance egy olyan produk­cióval áll ki augusztus 17-én, hétfőn este 21 órakor az esztergomi közönség elé, amely a történelemkönyvekből vett eseményeket és a nagy magyar írótól kapott egyik legcsavarosabb epizódot dolgozza fel. A történet egy gigászi tánc és zene­folyam, melynek során az opera, a musical és a népzene, valamint a táncművé­szet legszebb elemei ötvöződnek. A darabra a Gran Tours utazási irodában és a Zsinagógában, valamint a helyszínen lehet jegyeket vásárolni. AI Di Meola koncert A flamenco illetve a jazzgitározás első számú zenésze, AI Di Meola au­gusztus 16-án, vasárnap ad koncer­tet Esztergomban. A több évtizede trendformáló muzsikus a főszékes­egyház oszlopcsarnokánál felépített hatalmas színpadon játszik majd este 21 órától. A koncertre a Gran Tours irodában és a Zsinagógában, valamint a helyszínen lehet jegyeket 6 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents