Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-08-08 / 31. szám

4keréken Zöld Kommandó az illegális autóbontók ellen Roncsderbi Gábor Éva A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által öt éve be­indított Zöld Kommandó akciósorozat célpontjai ebben az évben az illegálisan működő, így a környezetnek is hatalmas károkat okozó autóbontók. A májusban megkezdett ellenőr­zések során június végéig mintegy 21 millió bírságot szabtak ki a felderített roncstelepekre. Régiónkban az akciót koordi­náló Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek nincs tudomása illegális bontó­ról, a használaton kívüli járműveket a hivatalosan működő bontók, illetve egy esztergomi hulladékkezelő cég veszi át. Reszkessetek, zöldbünözők! A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2004-ben indította útjára a Zöld Kommandót, melynek alapvető célja a zöldbűnö­zők, vagyis a bármilyen környezetszennyező tevékenységet vég­ző magánszemélyek és vállalkozások felkutatása. Az akciósoro­zat középpontjában álltak már a színesfém-hulladékkereskedők, az illegális hulladéklerakók és a veszélyes üzemek, idén pedig az engedély nélkül működő autóbontók után indult hajsza. Az ak­ció májusi indulásakor Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter elmondta: hazánkban évente mintegy 120-130 ezer roncsautó keletkezik, ennek azonban csak kevesebb, mint a fele kerül regisztrált autóbontóba. A többi olyan helyen végzi, ahol illegális szétbontásuk veszélyezteti a környezetet: becslések sze­rint mintegy 1200-1300„zugbontó" működhet az országban. Megyénkben az önkormányzatok, a társhatóságok és a civil környezetvédő szervezetek közreműködésével az Észak-dunán­túli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügye­lőség koordinálja az akciót. Az ellenőrzések során a hatóságok által nem regisztrált, a feketegazdaságban évente mintegy öt- milliárd forintos forgalmat bonyolító üzemeket igyekeznek fel­deríteni, amelyek a bontás során keletkező veszélyes anyagok, a fáradtolaj, a hűtőfolyadék, akkumulátorok nem megfelelő ke­zelésével jelentős mértékben szennyezik a talajt és a vizeket. Az akció további célja a közlekedés biztonságának erősítése, vala­mint az, hogy a tapasztalatok alapján javaslatot tegyenek a dön­téshozóknak a terület rendezetlen jogszabályi környezetének megoldására, új törvények alkotására. Két hónap, 21 millió forint A zöldhatóságok júniusban összesen nyolcvannyolc telephelyet ellenőriztek, kilenc esetben azonnal megtiltották az illegális hul­ladékkezelési tevékenységet, két esetben büntetőeljárást indí­tottak, tizenkét esetben felszólították az elkövetőket. Az akció során június végéig közel 185 tonna hulladékra mintegy 21 mil­lió forint bírságot szabtak ki a felügyelőségek. Az elmúlt hónapban sikerült rajtaütni többek között egy óbu­dai illegális bontón, amelynek a gyanús autóbontási, hulladék- kezelési tevékenységét a budapesti környezetvédelmi felügye­lőség már régóta szerette volna ellenőrizni, de a telephely tu­lajdonosa soha nem vette át a hatóság által küldött hivatalos iratokat, és megakadályozta a helyszíni'szemlét is. A zöld kom­mandósok végül az APEH és a rendőrség bevonásával jutottak be a területre, ahol számos szabálysértést sikerült feltárniuk. A szombathelyi felügyelőség szintén rendőri erősítéssel vizsgált meg egy keszthelyi ingatlant, ahol több mint 150 használaton kívüli gépjárművet találtak. A hatóságok most azt vizsgálják, hogy az autók hulladéknak minősülnek -e. Amennyiben ez be­bizonyosodik, a tulajdonos jelentős bírságra számíthat. Környezetbarát roncskezelés Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Víz­ügyi Felügyelőség hatósági igazgatóhelyettesét arról kérdeztük, hogy mit tehet az a tudatos autós, akinek az idő vasfoga miatt, vagy baleset következtében tönkremegy az autója, hogyan sza­badulhat meg tőle úgy, hogy ne károsítsa a környezetet. Hajdú Klára elmondta, hogy a vonatkozó 267/2004. (IX. 23.) számú kor­mányrendelet alapján az autótulajdonosok kötelesek a forga­lomból véglegesen kivonásra szánt hulladékká vált gépjármű­vet a bontónak, a gyártónak vagy az erre jogosult átvevőnek átadni, amelyről egy mindkét fél által aláírt bontási átvételi iga­zolás készül. Ez az eljárás szükséges egyrészt a járműnyilvántar­tásokból való törléshez az okmányirodában, másrészt pedig ga­rantálja azt is, hogy a bontás nem károsítja majd a környezetet. A jogszabály azt is kimondja, hogy az átvételért és az átvételt igazoló bontási átvételi igazolásért a tulajdonosnak érték nélküli hulladékká vált gépjármű esetében sem lehet díjat felszámítani, kivéve akkor, ha valamelyik alapvető összetevője, vagyis a motor, az alváz, a karosszéria, a váltómű, valamint a katalizátor hiányzik, vagy abban a gépjárműhöz utólag hozzáadott hulladék van. A felügyelőség szakemberétől azt is megtudtuk, nincs tudo­másuk arról, hogy Esztergom környékén illegális autóbontó mű­ködne. Esztergomban az ALCUFER Kft. regisztrált autóbontója jogosult a hulladékká vált gépjárművek átvételére a Schweidel József utca 50. szám alatt. A cég telepvezetője elmondta: a roncs­autókért kilogrammonként tíz forintot, azaz átlagosan hozzáve­tőleg tízezer forintot fizetnek az átadóknak, mellé térítésmente­sen kiadják a bontási igazolást is. Segítsd a Zöld Kommandót! A lakókörnyezetünkben észlelt környezetszennyezése­ket a (96) 524-000 telefonszámon, illetve a (80) 401 -111 ingyenes zöldszámon jelenthetjük a környezetvédelmi felügyelőségnek. hidlap.net hídlap 45

Next

/
Thumbnails
Contents