Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-08-08 / 31. szám
közügy A magyar önkormányzatok ára: 120 milliárd forint Kivérezteti a kormány a helyhatóságokat? A Gyurcsány-kormányból lett Bajnai-kormány ma már csak a pénzbeszedéssel foglalkozik - ennek a véleményüknek egyre hangosabban adnak hangot a települési, megyei ön- kormányzati vezetők, a helyhatóságok szövetségei. Az ön- kormányzati vezetők pártállástól függetlenül emelték fel a hangjukat az ellen, hogy a Bajnai-kormány úgy kötött szerződést a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), hogy a hitel lehívásának feltétele a települések támogatásának 120 milliárd forintos (!) csökkentése. Emellett 40 milliárd forintot kivonnak a helyi és helyközi tömegközlekedésből, hivatalos elnevezéssel a közösségi közlekedésből. A sajtóban megjelent értékelések tömören fogalmaznak: az MSZP-kormány 120 milliárd forintért feláldozza a magyar falvakat és városokat. Példátlan erőszak és nemtörődömség A Gyurcsány-Bajnai-kormányok települések elleni brutális támadás-sorozatának csúcsa ez a megszorítás. Az elmúlt hat évben legalább ezermilliárdra tehető a településektől elvett összeg. Ma már az önkormányzatok tudatos gyengítése folyik. Magyar- ország városai és falvai még soha nem voltak ilyen megalázó és kiszolgáltatott helyzetben, mint ma. A települések mozgástere rendkívül kicsi, kieső bevételeiket gyakorlatilag csak különböző formában felvett hitelekből fedezhetik. Nem véletlenül nőtt 800 milliárdosra az önkormányzatok összes adósságállománya. Bármi áron A Gyurcsány által lemondásakor javasolt, és így hatalomba került Bajnai Gordonnak a kormányalakításkor jól jött Oszkó Péter. Oszkó pénzügyminiszterként azt a feladatot kapta, ami ellen egész szakmai pályafutása során harcolt. A pénzügyminiszter ugyanis korábban a bankok és befektetési alapok érdekeit képviselte, soha nem találkozott a „kisemberrel" és problémáival, szociális érzékenysége ezért fejletlen, és fogalma sincs az ágas-bogas államigazgatásról, az egyes ágazatok közötti összefüggésekről. Egyet lát maga előtt, és pontosan ezt várja el tőle Bajnai és a gyurcsányi MSZP: az államháztartási hiány leszorítását. Bármi áron. Az önkormányzatokat sújtó újabb és újabb kormányzati elvonásokról is szólt Meggyes Tamás, Esztergom polgár- mestere abban a riportban, amit a Magyar Hírlap mai számában olvashatnak, „Magyarországon, az önkormányzati rendszer, minden nehézség ellenére, még működőképes. A kormányzat vezette államról és intézményeiről a legjobb jóindulattal sem mondható el mindez. Az ország társadalmi élete az önkormányzatiságba menekül, ez az utolsó mentsvár. Innen kivonni százhúszmilliárd forintot, valamint helyi adót központi beszedésbe vonni, egyenlő az önpusztítással. A köz- igazgatási feladatok harminc százaléka állami, tíz százaléka megyei, hatvan százaléka önkormányzati szinten folyik. Vannak önkormányzatok, amelyek napról napra élnek, számukra a forráskivonás, felér a kivégzéssel"- mondta Meggyes Tamás a Magyar Hírlapnak. Primitív módszerek Egyelőre azonban egyetlen eredményt ért el: a banki profittermelés tekintetében, Magyarország - válság ide, válság oda - az első helyen áll. Háborúskodó tábornokok szenvtelen módszere, hogy csatáiknak kalkulált személyi veszteségeik vannak. A kormányzat hadurai ezeket a„veszteségnormákat"akarják betartani. E tekintetben a kormányfő elégedett lehet: Oszkó Péter teljesíti a parlament és a polgárok kizárásával a Valutaalapnak ígért tervet. Ennek egyik tétele az önkormányzatok 120 milliárddal való megrövidítése. A helyi iparűzési adó „központosítása" során szintén azzal számolnak, hogy a beszedett pénz egy részét már nem adják vissza a településeknek. A módszer egyszerű: nagy rendszerből nagy összegeket lehet elvenni. Ezt láttuk a Konvergencia Programon, utána annak folyamatos további megszorításain, a válság „Saláta"-törvényén, és látjuk majd jövő évi hatásain is. Csak az MSZP-nek használ Az MSZP-kormány a 120+40 milliárdos„megtakarításon"túl további hasznokra, az önkormányzatok további károkra számíthatnak. A 2006-ban narancssárgára színezett helyhatósági politikai térképen lévő települések anyagi lehetőségek híján nem lesznek ellensúlyai az MSZP-kormányzásnak - amit három évig nem tudtak elérni apró lépésekkel, egy nagy csapással megoldják. Hiába nyer meg /zép/ég központ Aquasziget Szépség Központ Esztergom, Táncsics M. u. 5-, telefon: 06-33/511-122 mobil: 06-30/210-7921 szepsegkozpont@aquasziget.h www.aquasziget.hu TESTKEZELÉSEK 4.200 Ft-tól PEDIKŰR 1.800 Ft-tól MANIKŰR 800 Ft-tól MŰKÖRÖMÉPfTtS 3.500 Ft-tól A Szépség Központ az Aquasziget Élményfürdő 1. emeletén található, ahová természetesen minden vendégünk belépőjegy váltása nélkül eljuthat. Vendégeink számára a kényelmes parkolás 120 Ft/óra díjért biztosított. kedvezmény az Aquasziget Szépség Központjainak bármely kezelésére! 2008-BAN AZ ÉV ÉLMÉNYFÜRDŐjE BUSINESS TRAVELLER HUNC.ARY CORPORATE Cl.UB Dí| 2008 20 hídlap hidlap.net