Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-07-11 / 27. szám
A frankok napján Magyarország és Esztergom is képviselte magát a németországi Bad Windsheimben rendezett „A frankok Európában - Európa Frankföldön"elnevezésű turisztikai rendezvényen. A Gran Tour utazási iroda munkatársai a város nevezetességei mellett hungarikumokkal is készült az eseményre. M últ hétvégén az Magyar Turizmus Zrt. saját standdal vett részt az évente megrendezendő„Frankok napja" rendezvényen, melynek idén a Nürnbergtől mintegy 55 kilométernyire fekvő Bad Windsheim adott otthont. A programok fő helyszínéül a város egyik kiemelt turisztikai helyszíne, a helyi skanzen szolgált. A rendezvény mottója „A frankok Európában - Európa Frank- földön" jelmondat volt, így a színes megemlékezésen elsősorban a frankok egykori életét mutatták be, de a több száz éves parasztházakban 26 európai ország is lehetőséget kapott a fellépésre. Magyarországot- kereste fel. Zoltai Dániel, a Gran Tours ügyvezetője kifejtette, hogy ez a bemutatkozás több okból is fontos Esztergom számára, egyrészt ugyanis Bamberggel még szorosabbá vált a testvérvárosi kapcsolat, másrészt pedig komoly turisztikai kínálattal rukkoltak elő az Esztergommal kedvet teremtő német közönségnek. a Magyar Turizmus Zrt. mellett Esztergom, a néhány kilométerre található Bamberg testvérvárosa is képviselte. A Gran Tours utazási iroda munkatársai a finom magyar borokkal és szalámikóstoltatással is kedvet csináltak Magyarországhoz. Az ünnepséget több mint négyezer érdeklődő - köztük Bajorország miniszterelnöke, Horst Seehofer A kórház előtt folytatódik az áttörés Négyütemben Bozori Ivett Várhatóan jövő héttől beindul a Bánomi áttörés II beruházás harmadik üteme, mely során teljesen megújul a kórház előtti útszakasz is. A közlekedést így az érintett szakaszról a munkák ideje alatt elterelik. A Kölcsey utcában már aszfaltoznak a szakemberek, míg a Petőfi utca Rozália utca felőli oldalán a beton útalapot építik ki. M int ahogy arról már korábban többször számot adtunk az Esztergomon átmenő forgalom csökkentésének érdekében a városvezetés pályázatot nyújtott be a Közép-dunántúli Operatív Program Belterületi utak fejlesztése című pályázati rendszer keretében, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez. A sikeres elbírálást követően pedig elkezdődhetett a Bánomi áttörés II. elnevezésű program, mely több ütemben zajlik. Az első szakasz a Vörösmarty utca kivitelezése már befejeződött, a másodikban pedig a Kölcsey utca és a Petőfi Sándor utca rekonstrukciója jelenleg is zajlik. A leginkább előrehaladott állapotban a Kölcsey utcai építkezés van, itt már megtörtént az aszfaltalapréteg elhelyezése, illetve a járda és a parkoló kiépítése. Ezen a területen jelenleg elektromos léghálózat bontása, a kandeláberek telepítése folyik, ezután a közművek fedőlapjainak szintbehelyezése, valamint a végleges aszfaltozás következik. Ezzel párhuzamosan ráadásul a negyedikfázis munkái is zajlanak, mely során a Rozália és Besze utca közötti szakaszon napokon belül elkészül a beton útalap, majd ezt követően az aszfaltalapréteget is megépítik a kivitelező munkatársai. A további szakaszon, a Temető utcáig jelenAz útépítések miatt némileg módosul a helyi járatok útvonala, mivel a járatok egy részét a főútra irányítják. (gy a 6-os busz a végállomásról a Hősök terén át a Kossuth Lajos utca felé jár, ezért két megállója a Vaszary Kolos Kórháznál és az Aranyhegyi utcai élelmiszerboltnál kimaradnak. Ideiglenesen megszűnik a Vörösmarty utcai, az áruházi és a kórházi megálló is, ezért az innen a végállomás felé igyekvőknek a Rákóczi térről vagy az Arany János utcától gyalogolniuk kell. leg az új ivóvízhálózat beüzemelése folyik, valamint néhány napon belül végeznek a csatorna-gerincvezeték lefektetésével is. A Temető utca-Siszler utca közötti szakaszon szinte mindennel elkészültek már, megtörtént ugyanis a közművek kiépítése, az út betonalapjának elkészítése, így már csak az aszfaltozási munkák vannak hátra ezen a részen. A Siszler utca-Babits utca közötti szakaszon, vagyis a kórház előtt a kivitelezési munkák várhatóan jövő hét szerdán kezdődnek, s az építkezésnek köszönhetően pedig az útszakaszt elzárják a járműforgalomtól. hidlap.net hídlap 21 Frankok közt Esztergom