Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-07-11 / 27. szám

esztergom A Duna is vizsgáztatta az épülő szállodákat Hotelek árban A Prímás-szigeten, az élményfürdő közelében készülő két szálloda beruházóit és az építkezésén dolgozó szakembere­ket a hideg téli hónapokban a fagy, az elmúlt hetekben pe­dig az árvíz és a rendkívüli esőzések állították kihívások elé, de mint megtudtuk, a Duna magas vízállása egyik épületben sem okozott károkat. Mindkét szállodánál zajlanak a szerke­zetépítési munkálatok és bár ez nem látható, a háttérben már javában folyik a belső terek építészeti kialakításának tervezé­se, illetve az ajánlatkérések készítése. A jövő év elejére terve­zett nyitás már azt is indokolja, hogy a vezetők a marketing- tevékenység tervezésén és végrehajtásán törik a fejüket. A Mária Valéria Hotelről Bocsák László igazgató, a Hotel Aqua Palace-ról pedig György Zoltán, a beruházó ügyvezetője be­szélt a Hídlapnak. Mária Valéria Hotel: új hullám Esztergom idegenforgalmában A honlapján önmagát „modern, kozmopolita megjelenésű, ele­gáns belső terekkel rendelkező, barátságos hangulatú" szálloda­ként jellemző Mária Valéria Hotel építésének aktuális helyzeté­ről Bocsák László igazgatót kérdeztük. Mint megtudtuk, az el­múlt hetekben tapasztalható magas vízállás során jól vizsgázott az épület, a résalapok kiállták a próbát, nem került víz a szerke­zetbe, igaz némileg akadályozták a munkát a nagy esőzések. Az építőmunkások jelenleg a harmadik emelet szerkezetépítésé­nek betonozásán dolgoznak. A tervezési folyamat már lezárult, most a különböző kivitelezői tendereztetésre megkapott ajánla­tokból választják ki a vezetők a legjobb ár-értékarányt képviselő műszaki, esztétikai megoldásokat. A döntéshozás megkönnyíté­se érdekében hamarosan elkészülnek a mintahomlokzatok és a mintaszobák, vagyis a Táncsics utcai homlokzat egy-egy részét a kiválasztott különféle típusú burkolólapokkal, nyílászárókkal készre alakítják, hogy saját szemükkel meggyőződhessenek ar­ról, hogy mely szín, mely textúra tudja leginkább megjeleníteni a tervezők és a menedzsment által elképzelt szépséget és a har­monikus arányokat. Hasonlóképpen elkészítenek a házon belül egy-egy mintaszobát is a berendezések kiválasztásához. Bocsák László szerint az épület a nyár végéig szerkezetkész ál­lapotba kerül, így a tervezett bokrétaünnepséget szeptember­ben már meg kívánja tartani. Az átadás időpontjaként a beruhá­zó szeretné tartani magát az eredeti 2009 év végi időponthoz, ám a lehetséges csúszások miatt a honlapon a 2010 tavaszi nyi­tást jelöltek meg. A Vadász György építőművész, Varga István építész és Szenes István belsőépítészeti stúdiója által megálmodott 154 lakóegy­ségű épület, üzleti és konferencia szállodaként működik majd. A vendégek kényelmi szempontjaira figyelemmel az Aquasziget élményfürdővel földalatti összeköttetést létesítenek, de lesz sa­ját wellness részleg is. Az üzletemberek sajátos igényeinek meg­felelően világos, nagy alapterületű, munkavégzésre is alkalmas szobák épülnek különféle kategóriákban, a negyedik szinten pe­dig klubszerűén működő VIP-emeletet rendeznek be apartma­nokkal, gazdagabban felszerelt fürdőszobával ellátott szobákkal és exkluzív közös helyiségekkel. A már megkezdett munkaerő-toborzással kapcsolatban a szál­lodaigazgató elmondta, hogy sokan jelentkeznek a különféle pozícióba, de többségük pályakezdő, frissdiplomás vagy átkép- zendő dolgozó. Az Esztergomba hazatelepülésre hívott tapasz­talt, kreatív szakembereket, akik eddig helybeli állás híján ingáz­ni voltak kénytelenek, még nem jelentkeztek. Érdeklődésüket és életrajzaikat így továbbra is a humaninf@mvhotel.hu címre vár­nák. A sok átképzésre vállalkozó pályázót látva az igazgató úgy gondolja, hogy nagyon jó az kezdeményezés az önkormányzat

Next

/
Thumbnails
Contents