Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-07-25 / 29. szám
I £$2A EURÓPAI SZOCIAUS ALAP I NEMZETI PROGRAMIRÁNYÍTÓ KXX I TÁRSADALMI SZOLGÁLTATÓ KHT. Vizsgáznak és állást keresnek Nem lesznek hátrányban Az esztergomi OKTÁV Nonprofit Kft. által megvalósított TÁMOP 1.4.1 „Nem leszek hátrányban!" elnevezésű projekt 36 résztvevője vizsgalázban ég: július elején megkezdődtek, és a hónap végén befejeződnek ugyanis a szakmai vizsgák. Akik sikeres vizsgát tesznek, augusztusban már szociális gondozó és ápoló, illetve kőműves bizonyítvánnyal a zsebükben vágnak neki az álláskeresésnek. Az OKTÁV Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. tavaly tavasz- szal nyert el 71 millió forint vissza nem térítendő támogatást az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programja keretében, az alternatív munkaerő-piaci programok támogatására kiírt pályázaton. Az OKTÁV Vizsgáznak és állást keretnek a TÁMOP 1.4.1 „nem leszek hátrányban" projektje harminchat, hátrányos helyzete miatt a munkaerőpiacról kiszorult álláskereső szakmához és munkahelyhez segítését tűzte ki célul. A tanfolyamok tavaly november végén kezdődtek, melyek során több mint száz jelentkező közül választották ki a résztvevőket, akik kőműves, szociális gondozó és ápoló képzésben vettek részt, ez utóbbiak közül tizen- ketten Kisbéren. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A társadalmi hátrányok leküzdéséhez a résztvevők az anyagi támogatáson túl számos szolgáltatásban is részesültek. A 17 hónapig tartó projekt teljes ideje alatt mentor és pszichológus segíti őket akár személyes, akár a tanulással, vagy az elhelyezkedéssel kapcsolatos problémáik megoldásában.Tréningeken készültek fel a hatékony álláskeresésre, megismerkedtek a munkavállalók jogaival és kötelezettségeivel, valamint elsajátíthatták az önálló vállalkozóvá váláshoz szükséges ismereteket is. Július már a vizsgák időszaka, ám a sikerrel letett vizsgák nem jelentik a program végét. A résztvevők és a projekt megvalósítói ugyanis újabb kihívás előtt állnak: minél hamarabb munkahelyet kell találniuk, ahol új szakmájukban tartósan el tudnak helyezkedni a résztvevők. Ebben számítanak minden érdekelt szervezetre és vállalkozásra. (x) ^OKTAV — * TOVA.BKtrrÖ KÖZPONI K További információ: OKTÁV Nonprofit Kft. 2509 Esztergom-Kertváros, Wesselényi u. 35-39 Nádori Helga projekt-koordinátor T: 20/777-93-13 Az Eszköz Kft. megkezdte Esztergomban és 20 km-es vonzáskörzetében a konténeres szállítást (építési törmelék, sitt, kommunális szemét, lom, stb.) Az árak Esztergom, Esztergom-Kertvárosra és Dorogra vonatkoznak r 4 m3-es konténer-----------------------------------1 1 3.000 Ft+áfa 5 m3-es konténer 15.800 Ft+áfa 6 m3-es konténer 18.800 Ft+áfa L __ 7 m3-es konténer 21.500 Ft+áfa Csolnok, Leányvár, Búbánatvölgy, Esztergom-Pilisszentlélek, Tát, Tokod, Tokodaltáró, Tokod-Üveggyár 4 m3-es konténer 18.000 Ft+ÁFA 5 m3-es konténer 20.800 Ft+ÁFA 6 m3-es konténer 23.800 Ft+ÁFA 7 m3-es konténer 26.500 Ft+ÁFA Dág, Dömös, Pilisjászfalu, Pilismarót 4 m3-es konténer 20.000 Ft+ÁFA 5 m3-es konténer 22.800 Ft+ÁFA 6 m3-es konténer 25.800 Ft+ÁFA 7 m3-es konténer 28.500 Ft+ÁFA Annavölgy, Ebszőnybánya, Nyergesújfalu, Sárisáp, Tinnye, Úny, Lábatlan 4 m3-es konténer 22.000 Ft+ÁFA 5 m3-es konténer 24.800 Ft+ÁFA 6 m3-es konténer 27.800 Ft+ÁFA 7 m3-es konténer 30.500 Ft+ÁFA ÜGYFÉLFOGADÁS: Hétfő, kedd, péntek: Szerda: Csütörtök: 8-13 óráig 8-17 óráig 8-15 óráig Telefon: 33/313-084; Email: ugyfelszolgalat@eszkozkft.hu www.eszkozkft.hu Cím: 2500 Esztergom. Poór Antal tér 1.