Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-12-23 / 51. szám
is esznek. Nem kaptak röhögő görcsöt ettől a szép estétől, az biztos. Pedig volt benne valami megjegyezhető, ami Girbe bácsi fejében fogant meg, mikor később ledőltek az ágyakra és Girbe bácsi régi szokásának megfelelően a koszlott fal rücskeit és repedéseit nézte, mert azokból ilyenkor nemcsak a rejtett éledmódú rovarok másztak elő, hanem mindenféle ábrák és történetek, amiket Girbe bácsi már nem tudott reggel megkülönböztetni az álmaitól, amelyek ki tudja mikor indultak útjukra a romos ház egyetlen szobájának hidegében. Girbe bácsi úgy látta, hogy a sprotnyi teljesen snassz íze olyan módon viselkedett most, mint a malter amikor összeragasztja a téglákat. Ez a vacak kis füstölt íz most összerántotta az egyetlen gyertya fényében lóbálódzó áramtalan csillárt, az ostobán behemót fabútorokat, melyek állandóan ropognak és az utcáról beszivárgó információkat, melyek az utcai lámpa fényéből, a járdán és a házuk falára vetődő részegek csoszogásából, a vernyo- gó macskák által felzaklatott egyéb más egzisztenciák apró nyögéseiből és ne- szezéseiből és valami súlyos, tán vacak szivarkáktól és ipari méregporoktól tüdőbeteg kisvárosnyi kiterjedésű szuperlény göthös lélegzésének párás szusszantásaiból állt össze. A sprotnyi íze megnyitotta az örömhormonokat és Girbe bácsi már álmában látta, ahogy a kis edénykék megtelnek valamivel, amitől az ember örül és jókedvű, de annyira, hogy azt se bánja, hogy nem boldog. Persze - és ezt mind a hárman tudták - az a kis étel csak az elalvás előtti nehéz pillanatokat könnyítette meg, mert lehetett min évődni, hogy jé milyen érdekes, hogy még mindig itt van az íze a számban, de a leglényegesebb tulajdonsága az volt, hogy segített átvészelni egy ilyen napot, vagy egy újabb napot, ahogy tetszik. lítószalaghoz rohant és megpróbálta megkeresni azt a tálkát, amelyikbe nem jutott kék lötty, de nem találta sehol. Nyüszítve futott a szállítószalag mellett, de mindhiába igyekezett, az egyforma tálkáktól már jojózott a szeme és nagyon kifulladt a rohanásban. Aztán annyira megszédült, hogy eldőlt, pont rá a szállítószalagra, ami egyből vitte is tovább egy betöltő fej felé, Girbe bácsi hanyatt fekve hentergett a tálkák között és látta, hogy kábé öt másodperc és a gép megtölti kék löty- tyel, de nem tudta magát megmozdítani. A gép egyre közelebbről zúgott, Girbe bácsi álmában elképzelte, hogy mi lesz vele, ha a gép teletölti azzal az izével és rossz volt neki rágondolni álmában-képzelet- ben és ekkor a betöltő fejhez ért és a betöltő fej betöltött és Girbe bácsi szája tele lett valami masszával, aminek íze leginkább a szappanos vízhez hasonlított, és Girbe bácsi arra gondolt álmában, hogy ennek nem lesz jó vége, mert kölökkorában is utálta, amikor az anyja mosta a szurtos arcát és a szappanos víz belement a szájába, de nem történt semmi. Eltűnt a kék lötty, eltűnt a betöltő fej, az üzem és a minőségellenőrző osztály is. Girbe bácsi felült az ágyában, az arcát tapogatta és hüledezve nézett előre a nagy büdös karácsonyi sötétben. Se örömhormon, se semmi. Girbe bácsi annyira megörült, hogy nem lett semmi szappanízűvel megtöltve, hogy azt se bánta, hogy éhes. Mert azt most meg egyből el kezdte érezni, ahogy megriadt. Visszadőlt a csatakos dunyha alá és megpróbált újból elaludni. Észrevett a falon egy új koszt és látta, hogy milyen érdekes alakja van. Mint egy jellegzetes fejforma árnyképe. Egyik filmben látott ilyet, ilyen arcéit. Mire az arcéi átváltozott szörnyeteggé Girbe bácsi újfent durmolt és forgolódott. Girbe bácsi mindig mást álmodott. Most apró tálkákat látott végtelen sorban, ahogy egy futószalag továbbítja őket a betöltő fej felé, ahol megtelnek egy áttetsző kék löttyel. Girbe bácsi egy ideig az örömhormon-adagoló üzem mennyezetén lebegett és föntről fodrozta a kissé túl hangos szállítószalag munkáját. Aztán észrevette, hogy a betöltő fejből az egyik tálkába nem jutott kék lötty. Girbe bácsi hirtelen az üzem padlójára esett. Rögtön a minőség-ellenőrzési osztály a betöltő sorra néző üvegablakához igyekezett és ott kopogtatott. Bent kék köpenyes, fekete hajú, szemüveges fiatalemberek tekergették a kézi számológépeket és meglehetősen idegesen vették észre, hogy valaki erősen kocogtatja irodájuk ablakát. Egyszerre és nagyon szúrósan ránéztek Girbe bácsira, aki ettől nagyon megijedt, mert tudta, hogy őt fogják okolni az üzemben keletkezett hiba miatt. Egyszerre kiabált a sok minőségellenőr, hogy mi a baj, és Girbe bácsi majd lefosta az álombéli bokáját, úgy válaszolt, hogy tudják önök, hogy nem jut mindenkinek, mert az a kurva gép elromlott? A kékköpenyesek erre megenyhült arcot vágtak és mosolyogni kezdtek, majd azt mondták, tudjuk és köszönjük, hogy szólt, ne izguljon Girbe bácsi, ez a mi egyszázalékos betervezett hibaszázalékunk. Nem juthat mindenkinek, mert az olyan természetellenes lenne, ha jutna. Erre Girbe bácsi mérgesen a szálMellette, a Gurba néni sosem álmodott. Álmában (mely álom- talan volt) ugyan beszélt némelyest, de ezekre a szövegekre az ébredést követően sosem emlékezett, pedig Gubera Vera mindig felmondta az éjszaka elhangzottakat Gurba néninek. A szembesítés sohasem vezetett eredményre. Girbe bácsi iszonyú méreggel hallgatta Verát, aki mindenáron azt akarta, hogy Gurba néni folytassa az álmában mondottakat. Ki tudja? Tán valamilyen üzenetek ezek... szokta mondani Vera. Persze Gubera Vera viselkedése érthető volt, ugyanis Vera éhgyomorra nem tudott elaludni és mivel általában éhezett, ezért éjszakáit ébren töltötte, s így kénytelen volt Gurba néni öntudatlan karattyolását végighallgatni. Aztán mindhárman megnyugodtak, az ünnep véget ért. Erre leginkább az utalt, hogy bár továbbra sem volt várható, hogy történjen velük valami üdvös, mert ebben a kábítóan dermesztő december 25-ében visszatérhettek a lelkileg legbiztosabb ponthoz, mely nem volt más, mint, hogy csikorgó csontjaikra tapadt húsuk és inaik minden sejtje ugyanazt a nyomorgó nyelvet beszélve káromkodik tovább. De hideg van, bassza meg, már megint! Tropára mentünk most is, persze, persze. De mi a lófütty az a tropa? hidlap.net hídlap 35
