Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-12-23 / 51. szám

közügy Május 23. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, és Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke tartott közös európai parlamenti választási nagygyűlést a Mária Valéria híd lábánál. A politikusok szimbolikusan a híd közepén találkoztak, majd Esztergomban mondták el kampánybeszédeiket. Orbán Viktor nem csak az európai parlamenti voksolásról, hanem a magyarság képvise­letéről Európában, a június első hétvégé­jén lezajló választások belpolitikai vetüle- téről is beszélt. Május 31. Gyermeknapi rendezvény volt a Széche­nyi téren, amely családi futóversennyel indult, majd estébe nyúlóan zajlottak a koncertek és előadások, miközben a gye­rekek kipróbálhatták többek között a kür- tőskalácssütés, a korongozás és a tűzzo­máncozás fortélyait. Májusban indult el Meggyes Tamás kez­deményezésére az önkormányzat köz­foglalkoztatási programja, amelyben az álláskereső esztergomiakat segítik mun­kához. A város 8 millió forintot biztosított a program megvalósítására, melynek so­rán az önkormányzati tulajdonú cégek és egyéb gazdálkodó szervezetek vállal­ták azt, hogy alkalmazzák az úgynevezett rendelkezésre állási támogatásban része­sülő munkanélkülieket elsősorban a park­építés és gondozás, valamint az útkarban­tartás területein. JÚNIUS Június 1. Pünkösd hétvégén második alkalommal rendezték meg Budapesten, a Hősök terén a Nemzeti Vágta országimázs fesztivált. A történelmi hangulatú lovasversenyen a kilencven magyar település sorában az esztergomi önkormányzat által indított Amfetamin és lovasa, Dömötör Ferenc is ott volt. Az esélyesként induló négy­éves angol telivér az előfutamok és a kö­zépdöntő során is bravúros teljesítményt nyújtott, ám a finálé rajtjánál elé léptek, így utolsóként startolva a harmadik helyre vágtatott be, nem kis dicsőséget szerezve ezzel Esztergom városának. Az Andrássy úti Vágta Korzón felállított standokon Esz­tergom turisztikai látványosságai és ren­dezvényei is bemutatkoztak. Június 4. Trianon-emlékművet avattak Szent- györgymezőn, a Florváth Géza soron lévő parkban a 89 évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződés és annak következménye­inek mementójaként. A megemlékezés a Széchenyi téren zenés irodalmi esttel folytatódott. Június 5. A Jazztergom rendezvénysorozat első koncertjeivel vette kezdetét a Széchenyi téren az Esztergomi Nyár 2009 rendez­vénysorozat, melynek során három hó­napon keresztül minden hétvégén, sőt szerdánként is megelevenedett a tér, il­letve a várszínház. A neves előadók és színvonalas bemutatók mellett a főté­ren felállított pavilonokban kézműves termékek, valamint étel és italkínálat fo­gadta a látogatókat a fesztivál tematikus rendezvényein. Június 7. E napon zajlottak hazánkban az európai parlamenti választások, mellyel egy idő­ben Esztergom népszavazást is tartott. Magyarországon 36,28 százalékos részvé­tel mellett a Fidesz-KDNP aratott elsöprő, „Európa-csúcsot"jelentő 56,37 százalékos győzelmet 14 mandátumhoz jutva ezzel. Meglepetést okozott az MSZP alacsony, mindössze 17,38 százalékos támogatott­sága, és a Jobbik 14,77 százalékos térnye­rése. Városunkban 59,72 százalékkal nyert a Fidesz-KDNP. Az esztergomiaknak a szavazófülkékben még egy kérdésre vála­szolniuk kellett: Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzat a városi holding részvé­nyeinek meghatározott részét ingyene­sen vagy rendkívül kedvezményesen át­adja az esztergomi polgárok részére?". A Strigonium Zrt. részvényeinek megvásár­lásával kapcsolatban kiírt helyi népszava­zás érvénytelen lett, a leadott voksok kö­zel hetven százaléka azonban támogatta a kezdeményezést. Június 11. Június 11-től 13-ig tartott a Fesztergom könnyűzenei fesztivál, ahol az ismert, év­ről évre visszatérő fellépők mellett ismét volt drogellenes sátor és véradás is. Június 13. Az utolsó tanítási napot követően öngyil­kos lett a Szent István Gimnázium 16 éves diákja. Vecsernyés Balázs tragikus halála kapcsán fegyelmi eljárás indult az isko­22 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents