Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-07-25 / 29. szám

Parádés sikert hozott A padlás Július 8-án, ahogy a kezdést jelző gonghoz közeledett az idő, egyre inkább telt a várszínház zsöllyéinek sora, s este 9-kor már azon a részeken is ültek, ahol a darab dramaturgi­ája szerint a szereplőknek be kell lépniük a színre. Nem volt ez véletlen, az esztergomi Dobogó Színpad Presser Gábor és Sztevanovity Dusán népszerű musicaljét, A padlás című dara bot adta elő. Az előadás kapcsán Meggyes Miklósné rendező mesélt a társulat múltjáról, jelenéről. A dzsungel könyve, a Diótörő és Egérkirály, A muzsika hangja, a Te édes, de jó vagy, légy más! sikere után idén a rendkívül népszerű A padlás című musicallel hódította meg a közönséget az esztergomi Dobogó Színpad. A várszínházban tartott előadá­son több mint telt ház volt, a Meggyes Miklósné rendező által irányított társulat pedig ezúttal is hozta a korábbi évek magas színvonalát. Az érdeklődésre jellemző volt, hogy közel annyian - cirka háromszázan - ragadtak kint a falakon kívül, mint ahá- nyan befértek a színházba. Az együttes ezen produkció mellett a Széchenyi téren lévő nagyszínpadon, a fesztiválhétvégék része­ként, az elmúlt években bemutatott musicaljeinek legnagyobb slágereit adta elő, szintén nagy közönségtetszést aratva. Mint a rendező elárulta, a Dobogó Színpadon meglehetősen nagy a ki­emelkedő tehetségek mozgása. Argyelán Kriszta, Magassy Jul­csi, Orosz Róbert, csak néhány a nagy nevek közül, akik diákéve­ik, illetve az érettségi után is vissza-visszatérnek az együtteshez. A zenés produkcióknál alakítottak inkább nagyot az említet­tek, de a társulat prózai darabokat is bemutat, legutóbb például Schwajda György művét, a Ballada a 301 -es parcelláról című drá­máját. Az együttes A padlás nagy sikerére való tekintettel ugyan kapott néhány időpontot a várszínháztól augusztus első napja­ira, de mivel a színdarab technikai hátterét Budapestről kapta a társulat, és ez már nincs itt, nem tudnak élni a lehetőséggel. Az is köti a szervezők kezét, hogy a darabban szereplő gyerekek, fiata­lok közül többen ebben az időben tudnak csak üdülésre menni, így már szinte biztos, hogy A padlással ebben a szezonban már nem találkozhatunk Esztergomban. A Dobogó Színpad legköze­lebb augusztus 22-én a Széchenyi téri nagyszínpadon csillogtat­ja meg tudását, amikor is az említett musical slágereiből készült összeállítással szórakoztatják majd a közönséget. GRANMED* * SZAKORVOSI RENDELŐ www.granmed.hu Dr. Gál Marianna belgyógyász, nephrológus, diabetológus főorvos megkezdte magánrendelését általános belgyógyászati betegségek kivizsgálása, kezelése, kontrollja krónikus veseelégtelen betegek gondozása, kezelése cukorbetegek korszerű kezelése a legújabb gyógyszerekkel, szükség esetén inzulin készítményekkel a cukorbetegség szövődményeinek vizsgálata, terápiája anyagcsere betegek diétás- és életmód tanácsadása GRANMED szakorvosi rendelő Esztergom, Irinyi János u.26. (.Irinyi Ház") Információ, bejelentkezés munkanapokon 8 és 14 óra között: +36 20 4771555 GRANMED* SZAKORVOSI RENDELŐ www.granmed.hu Horváthné Bíró Agnes gyógytornász, manuálterapeuta megkezdte magánrendelését ■ Derék-, hát-, nyak-, váll-, csípő- és egyéb végtag fájdalmak ■ Izom eredetű mozgáskorlátozottság ■ Kéz-, lábzsibbadás ' Ideggyógyász által kivizsgált fejfájás • Kezdődő gerincsérv, vagy műtét utáni utókezelés ■ Baleset, sportsérülés utáni rehabilitáció ■ Ortopédiai műtétek utáni utókezelés ■ Áltolános erőnlétjavrtás, izomerősítés ■ Neurológiai betegek mozgásterápiája GRANMED szakorvosi rendelő Esztergom, Irinyi János u. 26. (.Irinyi Ház") információ, bejelentkezés munkanapokon: 8 és 14 óra között: +36 20 477 1555 vagy a saját telefonszámon: +36 30 313 2521 hidlap.net hídlap 25 fotók: Benedek.

Next

/
Thumbnails
Contents