Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-12-23 / 51. szám

esztergom Meggyes Tamás polgármester köszöntötte a roma fiatalokat sét és a továbbtanulás lehetőségét tanul­mányi szerződés útján. Munka és tanulás A Kisebbségek Napján ünnepélyes ke­retek között adta át Meggyes Tamás polgármester az Esztergomi Roma In­tegrációs Programban részt vevő tanu­lóknak a számítógép-kezelői tanfolyam bizonyítványát, valamint a közép- és felsőfokú tanulmányaikhoz segítséget nyújtó ösztöndíjról kötött tanulmányi szerződéseket pénteken. K ülönös karácsonyi ajándékban része­sült múlt pénteken nyolcvankét roma származású fiatal, akiknek a városháza nagytermében ünnepélyes keretek kö­zött adta át Meggyes Tamás polgármes­ter az Esztergom Roma Integrációs Prog­ramjának keretében folytatott közép- és felsőfokú tanulmányaikat segítő ösztön­díjról szóló szerződéseket. Az esemény apropóját mégsem a kö­zelgő ünnepek szolgáltatták, hanem a Kisebbségek Napja, amelyet 1995 óta ünnepelünk Magyarországon az ENSZ Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Ki­sebbséghez tartozó Személyek Jogairól szóló Nyilatkozata elfogadásának napján, december 18-án. Az ünnepségen jelen volt Meggyes Tamás polgármester, Szal­ma László, az önkormányzat Kisebbségi Bizottságának elnöke, Sztojka Gusztáv, a polgármesteri hivatal kisebbségi referen­se és Sztojka Attila, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat alelnöke. A polgármester köszöntőjében örömét fejezte ki az iránt, hogy ilyen sokan vesznek részt a felzár­kóztató programban és elmondta: meg­győződése, hogy a város többet kap majd vissza a jelenlévő romáktól, mint ameny- nyibe ez az önkormányzatnak kerül. Ezt követően azok a fiatalok vehették át bizonyítványukat, akik a közelmúltban végezték el sikeresen a számítógép-ke­zelői tanfolyamot, majd a program vala­mennyi résztvevője nevében jelképesen Sztojka Attila vette át a tanulmányi szer­ződéseket. Mint ismeretes, Meggyes Ta­más kezdeményezésére tavaly júniusban dolgozta ki egy szakértői munkacsoport az esztergomi cigányság társadalmi in­tegrációját elősegítő programot, amely­nek célja a roma lakosság képzettségi szintjének emelése, a foglalkoztatás nö­velése és a cigány származású munkavál­lalók elhelyezkedésének, illetve az elnyert állások megtartásának elősegítése volt. A programban résztvevő fiatalok az önkor­mányzati fenntartású intézményekben és cégekben vállalnak munkát, miközben a város biztosítja számukra a foglalkozta­táshoz szükséges végzettség megszerzé­A középiskolások havonta 15 ezer forin­tot, a felsőoktatásban tanulók pedig szoci­ális helyzetük függvényében egyedi támo­gatást kapnak. Az idén februárban indult roma integrációs programban 82 cigány tanuló vesz részt, közülük négyen felsőfokú tanulmányokat folytatnak, 16-an nappa­li-, 62-en pedig levelező tagozaton végzik a középiskolát. Utóbbiak közül 54 tanuló­nak középfokú végzettséghez kötött mun­kalehetőséget biztosít az önkormányzat a város intézményeiben és vállalkozásainál, azzal a megkötéssel, hogy az előírt végzett­séget munka mellett tanulva megszerzik. Esztergom önkormányzata 2009-ben 6,54 millió forintot fordított a tanulók költsége­inek támogatására, 2010-ben az ösztön­díjakra 12,9 millió forintot, tandíjakra és a tankönyv-vásárlási hozzájárulásra pedig 3,3 millió forintot fordít a város. A foglal­koztatás költségei évente 65 millió forintra becsülhetők. Sztojka Attila az ünnepségen kérdésünkre elmondta, hogy a program szűk egy esztendejéről rendkívül jó tapasz­talataik vannak, és örömének adott hangot amiatt, hogy a városban ilyen példaérté­kű kezdeményezés indult, amelynek ered­ményeképpen Esztergom a lehetőségek városa a romák számára is. A programban részt vevő Sárközi Ilona érdeklődésünkre elmesélte, hogy szeptemberben kezdett el dolgozni a Montágh Imre iskolában se­gédgondozóként, ahol elsős és hetedikes gyerekekkel foglalkozik, közben levelezőn végzi a középiskolát. A fiatal nőnek csak jó élményei vannak: könnyen beilleszkedett a munkahelyén, kedvesen fogadták a mun­katársai és a gyerekek is. hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents