Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-12-19 / 50. szám
szetesen a rendre szükség van, a bűnözőket - etnikai hovatartozástól függetlenül - keményen felelősségre kell vonni, de ez véletlenül sem lehet cigányellenesség. Azokat a jóravaló roma embereket, akik másként szeretnének élni, igen is segíteni kell. A mi nagyon sikeres ösztöndíj-, oktatási- és egyben munkahelyet adó programunk is abszolút ezt mutatja. Ehhez a programhoz lesznek pályázati pénzek is, az önkormányzat pedig átmeneti segítségnyújtással tud a tervekhez hozzájárulni.- A kultúra és az oktatás is kiemelt támogatást élvez Esztergomban. Ezeken a területeken várhatóak-e változások? A volt Zsinagóga épülete egyre szűkebbnek tűnik az igények kielégítésére.- Mindig is tudtuk, hogy a Zsinagóga ebben az állapotában nem elegendő a városnak, mint első számú kulturális intézmény, éppen ezért szeretnénk átalakítani, átépíteni. Emellett az épület szomszédságában lévő területen szeretnénk létrehozni egy, a Zsinagógát kiegészítő épületet, amiben többek között színházi kamaraterem és a városi televízió is helyet kap majd. Ez egy modern épület lesz mindenféle közösségi, művelődési és a nyilvánosság számára fontos feladatokra. A projekt megvalósításához bizonyos pályázatok megnyerése szükséges. Saját erőből azonban a következő időszakban biztos, hogy áldozni fogunk egyetemi fejlesztésre, azaz a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karának elhelyezésére a Várhegyen, a déli Kanonoksorban. Más olyan nagy projekt, ahol kizárólag önkormányzati pénzeket használnánk nem lesz a közeljövőben. Ennek oka, hogy kihasználtuk az ilyen irányú lehetőségeinket, megtettük azt, amit feltétlenül meg kellett tenni, úgymint a fürdő megépítése, a Széchenyi tér felújítása, vagy a Bánomi áttörés rendbetétele. Ezentúl szeretnénk kisebb összegeket, az unióban az ön- kormányzatok által megszokott 10 százalékos önrészt fizetni a beruházásaink kapcsán. A beruházások visszaszorulásának másik oka az volt, hogy Esztergom politikailag is üldöztetett volt, a szocialisták elütöttek minket attól a lehetőségtől, amelyeket a város megérdemelne. Azt gondolom, hogy a következő időszakban ez nem lesz és nem is lehet így. Éppen ellenkezőleg, valamiféle kárpótlást kell kapnunk azért, amit Esztergom elvesztett és egyensúlyba kell kerülnünk az eddig támogatott, szocialista vezetés alatt álló településekkel. Mostanra már túl vagyunk minden fontos programterületnek a gerincén, túl vagyunk azokon az alapokon, amik eddig hiányoztak, tehát megtehetjük azt, hogy ott fejlesztünk, ahol jó lehetőség kívánkozik.- Az elmúlt évek ösztönzéseinek, beruházásainak jövedéke az épülő szállodák sora Esztergomban. Az ehhez kapcsolódó kiegészítő beruházások - mélygarázsok, Bánomi áttörés folytatása - ön szerint milyen és főleg mekkora haszonnal járnak Esztergom számára?- Azt hiszem, a józanul gondolkodók egyetértenek abban, hogy nagyszerű dolog, hogy a városban az Év Élményfürdője címet is elnyerő Aquasziget mellett több, újonnan épített szálloda is remélhetőleg a turizmus fellendülését fogja szolgálni. Ugyanígy fontos előrelépés a Bánomi áttörés folytatása, a mélygarázsok megépülése. A lakossági fórumokon, közmeghallgatásokon én azt látom, hogy az embereket leginkább a városfejlesztési-, üzemeltetési kérdések érdeklik a legjobban. A legtöbb elvárás a környezet, a város megszépítése, jól működtetése mentén fogalmazódik meg.- A turizmusfejlesztési beruházásokat mennyiben befolyásolhat- jáka Bajnai-kormány költségvetési intézkedései, pontosabban azok a pontok, amelyek ezen a téren is megrövidítik az önkormányzatokat?- A szállodák építésének megkezdésekor az állam minden egyes idegenforgalmi adóforint mellé két forint támogatást esztergom adott, ami egy páratlan lehetőség volt. Azóta a költségvetés elfogadása kapcsán ezt a két forintot lecsökkentették egyre, ez a mozzanat azonban Esztergomnak nem lehet veszteség. Az adók olyanok, amelyeknek emelését mindig előre kell eldönteni, így mi is előzetesen fogunk a helyi adókról dönteni - nem emelünk sehol sem egyébként - csak az idegenforgalmi adót fogjuk megemelni, ez az adó pedig nem az esztergomiakat sújtja. Az emelést tehát mindig előre el kell dönteni, s a parlament szocialista többsége is ezt tette, amikor ezt a támogatást elvette a jövő évi költségvetésben az önkormányzatoktól. A könnyítést azonban mindig meg lehet tenni utólag, és én abban bízom, hogy az új, fideszes többségű parlament ezt vissza fogja állítani.- £v vége felé, különösen Mikulás-nap, illetve karácsony tájékán mindig szóba kerül a Szent Miklós Alap-, illetve Program. Elkészült már az erre vonatkozó idei számvetés?- Az egyik legnagyobb eredmény, hogy a Szent Miklós Alap mostanra már programmá bővült és egyre ismertebbé válik. Jelenleg több mint 1200 gyerek van, aki már az alap részese, ami öt év alatt szerintem nagyon jó eredmény. Ez egy sokakat érintő program, hiszen érinti a szülőket, nagyszülőket, s egyfajta bizakodást jelent a gyermekek egzisztenciája és a város gyarapodása tekintetében is. Ezek a fiatal emberek nem csak személyesen kezdik majd könnyebben felnőtt éveiket, hanem mindannyian együtt, egy sokkal erősebb közösséget alkotnak néhány év múlva. A Szent Miklós Alap kapcsán természetesen még fontos kiemelni a program által biztosított egyéb kedvezményeket és támogatásokat is, - utazási, oktatási támogatások - melyek szintén a fiatalok életének könnyebbé tételét hivatottak szolgálni. hidlap Vásárolja olcsóbban a gyógyszert! Minden vényre 150 forint kedvezményt adunk! KOLOS PATIKA 4 Minden hónapban akciók, 10-20 százalékos kedvezménnyel Információ: a www.gyongypatika.hu weboldalon, vagy a patikában elhelyezett plakátokon Boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánunk minden vásárlónknak! Nyitva: hétfőtől péntekig 8-17, szombaton 8-12 Kolos Patika, Esztergom, Petőfi Sándor u. 30. www.kolospatika.hu hidlap.net hidlap 7 : www.etvonline.hu weboldalon.