Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-12-12 / 49. szám

L tán mégsem, a Ranger mintha ész- •w re se vette volna. A második-har- madik körnél persze már mi, 1 4x4-es akadémisták is bát- £ rabban nyomtuk a gázt. A krosszpálya mellett ráadá- f sül ki lehetett próbálni egy | kisebb ügyességi pályán a Kugát is, de én inkább marad­tam az izgalmasabb kihívásnál. J- • 4 A sárdagasztás után aztán már teljesen sötétben tértünk vissza a szállodába, ahol a vacsorát követő­en kötetlenül értékeltük ki a tapasz­taltakat. Egy szűk csoport azonban egy iz­galmas csapatépítő játékra is vállalkozott, mondanom sem kell, hogy nem hagyhat­tam ki. A feladat gyakorlatilag annyit je­lentett, hogy miután a szervezők bekö­tött szemmel „elrabolták" a három részre osztott csapatunkat és „ledobtak" valahol a sötét erdő közepén, egymásra kellett ta­lálnunk és „kimenekülnünk" a veszélyes zónából. Nos, a mentőakciónk nem sike­rült, a csapatépítés annál inkább, amit a szállodában a már igencsak összeszokott csapatként csak fokozni tudtunk. Más­nap délelőtt aztán nehézkes ébredezés és reggeli után folytatódott a terepezés. Ismét célba vettük a krosszpályát, ám ez­úttal más, de hasonló kihívásokkal teli út­vonalon, melyen még a platón utazást is sikerült tesztelnem. Azért az igazi élmény mégis csak az volt, amikor visszaülhettem bal egybe, és újra a krosszpályán gázolhat­Jövő héten A franciákjó érzék­kel fejlesztik családi egyterűiket: a Renault Scenic nem csak praktikumában, hanem - né­met felmérések szerint - megbízhatóság­ban is a legjobbak közé tartozik. Tím* I ’ mß tarn nyakig a sárban. Azt gondoltuk, hogy ismert lesz a terep, ám új pályavonalat ala­kítottak ki trénereink, így jó néhány újdon­sággal is szolgáltak. Az autós sarazás per­sze aztán akkor ért véget nagy bánatom­ra, amikor a„kisgyerek a legjobban élvezte a játékot". Egy ebéd és persze a Solymá­rig tartó hazaút, na meg az, hogy a túrán egyszer sem akadtam el, azért némileg vi­gasztalt. Terepralisnak mindenesetre még természetesen azért nem érzem magam, de legalább a Fordnak köszönhetően kap­tam némi képet az igazi terepezésről, rá­adásul szép környezetben, izgalmas prog­ramokkal és vagány autókkal - ahogy egy igazi autós eseményen kell. P&P Autós-Motoros Iskola 1 2009.12.14-én 16.00 Dorogon a Petőfi Ált.lskolában 2009.12.14-én 17.00 Esztergomban az irodánkban Ez az összeg tartalmazza:- teljes tandíjat (elmélet + 30 vezetési óra) + vizsgadíjakat (kresz,rutin,forgalom) + orvosi vizsgálat díját (A-B esetén) + eü.tanfolyamot + 1 db kresz CD-t Ha szükséges a pótóra annak díja: 2,300,- Ft/óra Árajánlatunk nem tartalmaz semmilyen rejtett költséget! + Részletfizetési | Jnémkeml leltei: Irodánkban: Esztergom Bástya sétány 2. (Hévíz Egerem mellen) | Tanlolyam Induláskor a helyszínen, vagy a (33) 502 320,70/381 8307 telefonszamokon. I OKÉV:02-0115-03 MINŐSÉG BIZT.: 526-2/2005 | UlhcTi spoilerszerviz Téli gumi akció Méretek 155/70 R13 175/70 R13 175/65 R14 195/65 R15 áfás ár 6850,­7600,­8400,­9500,­Szerelési díj 1000Ft/db Esztergom, Virágos u. 2/8 I Tel.:33/400-731, 30/949-50-491 A legnagyobb bankok kiemelt partnere! (3 E) üU3 G=ü ü 0= LL Szabadfelhasználás,Hitelkiváltás, Lakásvásárlás, Felújítás, Korszerűsítés, Személyi kölcsön. VÁGÓ ISTVÁN AJÁNLÁSÁVAL1 | LAKÁSHITELEK A LEGKEDVEZŐBB Devizahitel, Például: 10 évre 20 évre 1.000.000 Ft 12.091 Ft/hó 7.644 Ft/hó 6.000.000 Ft 67.080 Ft/hó 36.086 Ft/hó 10.000.000 Ft 113.31S Ft/hó 71.636 Ft/hó THM: 6,53-8,67% 6,04-7,24% I HITELE KÖLTSÉGEIT MEGELŐLEGEZZÜK!!! Esztergom, Petőfi S. út 2. (volt mozi utcája) Telefon: 33/520-540 www.credithill.hu ESKÜVŐ VISEGRADON Történelmi környezet, elegáns éttermek, kedvező ár! ißwSBIw J M Reneszánsz és Sirály Étterem Eszem-iszom dínom-dánom Kétszeri vacsora korlátlan italfogyasztással (rövid ital is) 2010-ben már 8.500.-Ft/fő-től Személyszállítás, dekoráció kedvező áron! Részletes információ: www.visegradtours.hu www.visegradieskuvo.hu , 26/398-376, 26/398-081 hidlap.net hídlap 47 A rovat további tesztjeit megtalálja a www.hidlap.net oldalon!

Next

/
Thumbnails
Contents