Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-11-28 / 47. szám
almárium Szakmai téren ez a hét nyugodtabb, nem lesznek stresszes pillanatok, feladatait nyugodtan tudja megoldani. A pénzzel... boldogul. Ami szerelemi életét illeti a dolgok nem állnak a legnagyobb rendben, egyes Kosok féltékenységi jelenetet rendezhetnek, mások olyant tesznek, amit később megbánnak. De ezek elkerülhetőek. A hét első két napjában szakmai téren zsúfolt időszak következik, szerdán és csütörtökön pénzügyi sikereket érhet el, ennek ellenére ne menjen bele rizikós pénzügyi tranzakciókba. Szerelemi életében ezt a hetet a harag, veszekedés és meg nem értés hálózza be. Kezelje nyugodtsággal a dolgokat ezekben a napokban. Szakmai téren feletteseivel tárgyalhat, és mivel nem ismeri a beszélgetések kimenetelét, legyen óvatos, akár az ön jövőjéről is szó lehet. Szerelemben ez az időszak szélcsendes lesz, aktívabb kommunikációra szerdán és csütörtökön számíthat. Jó egészségnek örvend. Munkahelyén zsüfoltabb időszak következik, nem lesz ideje sokat beszélgetni, mert lefoglalják tevékenységei, és ez mindenképpen jó. Mindent megtesz, hogy bevételeit megnövelje. Szerelemben a hét első két napjában kerülje a konfliktusokat, a hét közepe után kellemes perceket tölthet partnerével. Annak ellenére, hogy nem áll meg a hajtásban, és mindent megtesz, hogy előrébb lépjen szakmájában, pénzügyi helyzete elég satnya. Folytassa a munkát, mert ez a „szegény" időszak a végéhez érkezik. Szerelemben itt az ideje a tisztázásnak, nyugodtsággal és kellő óvatossággal ezt is elsimíthatja. Ha utazásra vágyik csütörtökön lesz alkalma. Szakmai életében igényes kollégáival és feletteseivel szemben. Nem mindenki olyan, mint ön, ezért legyen engedékenyebb, hogy elkerülje a félreértéseket. Szerelemben hétvégére tervezzen különleges programot, itt van már az idő egy kettes hétvégére. Adjon több gyöngédséget, szeretetet és megértést. Itt az idő rendet teremteni munkahelyén, zárja le év végére a félbe maradt feladatokat. Nincs igazán munkakedve, a üi pénz ami ebből származik igenis jól jön. Ezen a héten pár- .2! kapcsolatában lobbanhatnak fel veszekedések. Az óvatos- -01 ság és a diplomácia sok mindenkit kivitt a bajból, használni ja ön is. Figyeljen oda az egészségére. Szakmai téren a dolgok jónak ígérkeznek, pénteken azonban kerülje a tárgyalásokat. Munkájának akkor tud örülni a | ;0 legjobban, amikor megkapja fizetését. A hét első két nap- £■ jában kapcsolata rossz vágányra fut, a hét vége felé azon- o ban minden gond elszáll és ön teljes egészében örülni tud vn szerelmének. Egészségi állapota jónak mondható. Szakmai téren ebben a periódusban rutinként végzi munkáját, nyugodt periódusra számíthat. Szüleivel akadhatnak konfliktushelyzetek. Szerelemben nyugodt időszakra számíthat, amelyet kisebb kiruccanásokkal tehet izgalmassá. Hétvégén utazzon el szerelmével és pihenje ki a hét fáradalmait. Egészsége kiválónak mondható. Szakmai téren jók a kilátások, feladatait nagy komolysággal végzi, ezt pedig főnökei is jutalmazni fogják. A hét elején pénzügyi gondok miatt borulhat fel az élete. Ezek a gondok párkapcsolatában is bonyodalmakat okozhatnak. Pénteken a szülőkkel zördülhet össze. Tartsa meg nyugodtságát és próbálja elkerülni a stresszes dolgokat. Szakmai téren a hét első napjaiban teljesen más véleményei lehetnek mint kollégáinak, feletteseinek. Tartsa meg saját véleményét magának, ez most sokkal jobb. A hét első felében mérges és türelmetlen lesz, a hét többi részében azonban minden jóra fordul, szerelmi élete is szenvedélyes lesz. Kitűnő egészségi állapotnak örvend. Annak ellenére, hogy nincs a legjobb formában, mindent megtesz azért, hogy munkája ezt ne sínyledje meg, ez jó dolog, meg is lesz érte a jutalom. Szerelmi életében egy régebbi szerelem felbukkanása hozhat újat, ennek azonban nem lesz folytatása. Figyeljen jobban oda egészségi állapotára. etv műsor november 28-tól december 4-ig ^ a Bogáncs Kutyaotthon rovata A rovat célja, hogy otthont és gazdát találjanak azoknak az állatoknak, amelyek jelenleg a Bogáncs Kutyaotthon lakói. Az állatmenhely - bár minden tőle telhetőt megtesz soha nem lesz a gazdátlan, megunt, esetleg elcsavargott kutyák valódi otthona, az ideiglenes menhelylakók mindegyike várja új, igazi gazdáját. Bakfis kétéves ivartalanított szuka. Már több mint egy éve él a menhelyen ez a kissé félős, de nagyon kedves terrier keverék kutya. Idegenekkel szemben tartózko- dó, ismerősökkel nagyon barátságos kislány. Csendes, visszahúzódó kutya, aki akár kertes házban, akár lakásban ^ jól érezné magát. Bakfis gyerekekkel . szemben barátságos, pórázon szépen sétál. Fajtatársaival jól kijön, de a macs- MBB» ÍÉSmaHf kákát kifejezetten utálja. Ő már egyszer megismerte, milyen szerető gazdával élni, de sajnos a hölgy nem tudta eltartani. Kérjük, adják meg neki az esélyt, hogy karácsonyra egy szerető családhoz juttathassuk. Bakfist oltva, ivartalanítva, chippelve adjuk örökbe. A Bogáncs Kutyaotthon elérhetősége: (+36)30/235-2795, illetve www.bogancsotthon.hu , email: info@bogancsotthon.hu KÉRJÜK, HOGY AKINEK MÓDJÁBAN ÁLL, SZALMÁVAL ÉS FORGÁCCSAL TÁMOGASSA A BOGÁNCS ÁLLATMENHELY MUNKÁJÁT! Főszerkesztő: Bukovics Krisztián • Lapszerkesztő: Lenger Varga Péter Munkatársak: Bozori Ivett, Gábor Éva, Hegedűs Dóra, Himmler György, Muzslai Ágnes, Nagy Tibor, Nyári Andrea, Pöltl„Oxi"Zoltán, Varga Péter Dénes • Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla • Korrektor: Béres Zsuzsanna • Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4.; postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 53.; telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750; e-mail: info@hidlap.net , apróhirdetés feladás: apro@hidlap.net • Felelős kiadó: Silye József ügyvezető igazgató • Kiadó: EHÍR Kft., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750 • Nyomdai kivitelezés: Pharma Press Kft., ügyvezető igazgató: Dávid Ferenc • HU ISSN 1785-0592. Megjelenik: Esztergom, Csolnok, Dág, Dorog, Dömös, Kesztölc, Leányvár, Máriahalom, Nyergesújfalu, Párkány, Piliscsév, Pilismarót, Sárisáp, Tát, Úny szombat 11:10 Casting - Főzzünk együtt! 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó (ism.) 12:10 Versek, gondolatok 12:11 A nap eseménye 12:15 e7 (ism.) 12:50 Köztér (ism.) 13:20 Casting - Főzzünk együtt! 14:55 Könyvtári beszélgetések 15:50 e7 (ism.) 16:30 Tárogató 16:55 FősuliSokk (ism.) 17:20 Életek és Sorsok (ism.) 18:00 Sportaréna (ism.) 18:30 Köztér (ism.) 19:00 Híradó (ism.) 19:10 A nap eseménye 19:20 18+ Felnőtt mesék, átvágás nélkül 19:50 Beszélgessünk - négyszemközt a polgármesterrel (ism.) 21:00 Híradó (ism.) 21:05 A hét eseményei 21:55 18+ Felnőtt mesék, átvágás nélkül (ism.) 22:20 Sportaréna (ism.) 21:45 Himnusz vasárnap 09:45 18+ Felnőtt mesék, átvágás nélkül (ism.) 10:10 Beszélgessünk - négyszemközt a polgármesterrel (ism.) 11:30 A Biblia igazsága 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó 12:10 A hét eseményei 12:50 Sportaréna (ism.) 13:15 Könyvtári beszélgetések (ism.) 14:10 e7 (ism.) 14:25 FősuliSokk (ism.) 15:00 Életek és Sorsok (ism.) 16:00 Casting - Főzzünk együtt! 16:30 Tárogató 16:32 Köztér (ism.) 17:10 18+ Felnőtt mesék, átvágás nélkül (ism.) 19:00 Híradó (ism.) 19:05 A hét eseményei 19:45 FősuliSokk (ism.) 20:10 Életek és Sorsok (ism.) 21:00 Híradó (ism.) 21:10 18+ Felnőtt mesék, átvágás nélkül 21:35 el (ism.) 21:55 FősuliSokk (ism.) 22:25 Életek és Sorsok (ism.) 23:15 Sportaréna (ism.) 23:45 Beszélgessünk - négy- szemközt a polgármesterrel (ism.) 00:3018+ Felnőtt mesék, átvágás nélkül 00:55 Himnusz hétfő 09:45 18+ Felnőtt mesék, átvágás nélkül (ism.) 10:10 Beszélgessünk - négyszemközt a polgármesterrel (ism.) 11:10 Casting - Főzzünk együtt! 12:00 Déli harangszó 12:01 A hét eseményei (ism.) 13:00 18+ Felnőtt mesék, átvágás nélkül 16:30 Tárogató 16:32 Casting - Főzzünk együtt! 19:00 Híradó 19:10 A nap eseménye 19:18 Szót kér a természet 19:20 el - magazin 19:50 Casting - Főzzünk együtt! 21:00 Híradó (ism.) 21:10 A nap eseménye 21:18 Szót kér a természet 21:20 el (ism.) 21:50 Casting - Főzzünk együtt! 22:20 18+ Felnőtt mesék, átvágás nélkül 22:45 Himnusz kedd 11:35 el (ism.) 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó (ism.) 12:10 A nap eseménye (ism.) 16:30 Tárogató 16:32 el (ism.) 19:00 Híradó 19:10 A nap eseménye 19:18 Szót kér a természet 19:20 FősuliSokk 21:00 Híradó (ism.) 21:10 A nap eseménye 21:18 Szót kér a természet 21:20 FősuliSokk (ism.) 21:45 Himnusz szerda 11:30 FősuliSokk (ism.) 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó (ism.) 12:10 A nap eseménye (ism.) 16:30 Tárogató 16:45 FősuliSokk (ism.) 19:00 Híradó 19:10 A nap eseménye 19:18 Szót kér a természet 19:20 Életek és Sorsok 20:00 Casting - Főzzünk együtt! 21:00 Híradó (ism.) 21:10 A nap eseménye 21:18 Szót kér a természet 21:20 Életek és Sorsok (ism.) 22:00 Casting - Főzzünk együtt! 22:25 Himnusz csütörtök 11:15 Életek és Sorsok (ism.) 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó (ism.) 12:10 A nap eseménye (ism.) 16:30 Tárogató 16:32 Életek és Sorsok (ism.) 19:00 Híradó 19:10 A nap eseménye 19:18 Szót kér a természet 19:20 Köztér 21:00 Híradó (ism.) 21:10 A nap eseménye (ism.) 21:18 Szót kér a természet 21:20 Köztér (ism.) 22:00 Himnusz péntek 11:20 Köztér (ism.) 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó (ism.) 12:10 A nap eseménye (ism.) 16:30 Tárogató 19:00 Híradó 19:10 A nap eseménye 19:18 Szót kér a természet 19:20 Casting -Főzzünk együtt! 19:50 Sportaréna 21:00 Híradó (ism.) 21:10 A nap eseménye (ism.) 21:18 Szót kér a természet 21:20 Sportaréna (ism.) 21:40 Casting-Főzzünk együtt! 22:10 Köztér (ism.) 22:50 Himnusz A műsorokról bővebben tájékozódhat az etvonline.hu videoportálon! A müsorváltoztatás jogát fenntartjuk! 54 hídlap hidlaD.net