Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-11-28 / 47. szám
sport Kemény mezőnyben hatodik az Esztergom Teremkupák hava Hegedűs Dóra Tarnóczi Imre tiszteletére rendezett múlt hétvégén terem bajnokságot a Pézsa Tibor sportcsarnok, melyre az ország számos pontjáról érkeztek csapatok. A házigazda ESC fiataljai végül a hatodik helyen végeztek. Az ősz a teremkupákról szól, hiszen nemrég értek véget az általános- és középiskolások számára rendezett bajnokság őszi fordulói, valamint az I. Csari Kupa is, melyet a Szent István Gimnázium tanulói nyertek. A z I. Csabai Lajos Középiskolás Teremfoci Bajnokság őszi fordulói már korábban véget értek, ahogy az I. Kertész Kálmán Tehetségkutató Bajnokság „félévi" idénye is. A sportcsarnokban időközben azonban az I. Csari Kupa Teremfoci Bajnokság is lezárult: összesítettben a legjobban a Szent István Gimnázium 7. és 8. osztályos diákjai rúgták a bőrt. Azt követően múlt hétvégén az I. Tarnóczi Imre UP Tornán az U10 játékosok szerepelhettek, a kupára az ország számos pontjáról érkeztek az ifjú játékosok. Telt ház előtt nyolc együttes mérkőzött meg egymással azon a programon, amely a szervezők szerint nagyszerűen illeszkedett az esztergomi „100 év foci" rendezvénysorozatba. Az erőviszonyok egyenletes elosztását jelzi, hogy a helyosztó mérkőzések közül három döntetlenre végződött, és csak a büntetők döntöttek a végső helyezésekről. A fináléban aztán két fővárosi csapat izgalmas csatáját láthatta a közönség, melyből az Airnergy-Szac lett eredményesebb. Az előbb említett csapat teljesítményét csak a Dalnoki Akadémia tudta megközelíteni, akiket a Vasas SC követ. A Vasas Pasarét a negyedik, Budatétény az ötödik lett. Az Esztergom SC hatodikként zárt, majd az utolsó két helyezett a Videoton és a Gödöllő lett. Váczy Dávid edző, szervező reálisnak tartja a csapat elért eredményét, sőt hasonlóan vélekedik a másik szervező, Osvald Zsolt is: „Az esztergomi csapat pont úgy szerepelt, mint ahogy azt várni lehetett, ugyanis irgalmatlan erős ellenfeleket kapott. Igaz lehettek volna ötödikek is: az ötödik-hatodik helyért a helyosztón 4-4-et játszottak és büntetőkkel kaptak ki, úgy, hogy 3-0-ra vezettek a fiúk. Innen egyenlített ki a Budatétény, majd megint vezettünk 4-3-ra, de végül a tizenegyesekkel kaptunk ki" - idézte fel a meccs legizgalmasabb pillanatait Osvald Zsolt. A legjobbnak járó Tarnóczi-vándorkupát, az aranyérmeket, valamint okleveleket a torna névadója, az 1942-es születésűTarnóczi Imre adta át, aki 1960-as évek kiemelkedő esztergomi futballistájaként írta be magát az emlékezetekbe. Az aktív pályafutását követően is maradt a szakosztálynál, hosz- szú ideig a csapat intézőjeként tevékenykedett. A díjátadón Tarnóczi Imre egykori csapattársai - Osvald Béla, Markó Béla, Winkler János, valamint Cserhalmi László - is jutalmazták a helyezetteket. A legjobb játékosnak Sóos Attilát, az Airnergy- Szac tagját, a legkiválóbb kapusnak Besze Hunort, a Vasas Pasarét versenyzőjét választották. A gólkirály címet Greska Bence Budatétényről érdemelte ki. „Találkozunk jövőre. Addig is eddzetek sokat, hogy még jobbak legyetek!" - búcsúztatta Tarnóczi Imre a torna végén a fiatalokat. Most hétvégén az 1998-as korosztály számára rendezik meg a sportcsarnokban az I. Osvald Béla Takarék UPTornát, melyen többek között az Esztergom SC és a Dorog SC fiataljai is részt vesznek. TEGYEN EGY LÉPÉST GYERMEKE EGESZSEGEERT! CSIZMA VÁSÁR 40-ES MÉRETIG! v ___> s zínes, mintás pamut zoknik ÉS HARISNYÁK 17Q-ES MÉRETIS! + EGESZSEGKAkTV AJ ^■E^OGADUNK^ www.picurcipo >-22DCovojoamusI ctlándélumjLá^ Semper Serviens Kft KEGYTÁRGYAK NAGY- ÉS KISKERESKEDELME 2500 Esztergom, Széchenyi tér 10 Tel.:33/316-01 7 www.semperserviens.hu Műtárgyak, ajándéktárgyak (régi és kortárs) értékesítése vétele és cseréje. Irodák, szálodák, közösségi helységek berendezése képekkel és egyéb műtárgyakkal. A berendezés történhet értékesítéssel és kölcsönzéssel is. Több műtárgy esetében részletfizetés is lehetséges. Hagyaték vásárlás kp. fizetéssel. Műtárgy vétel bizománybán, vagy készpénzben. 44 hídlap hidlap.net