Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-11-28 / 47. szám

röviden Bokrétaünnep a Mária Valéria Hotelben Lapzártánk után, csütörtökön délután rendezte meg a Mária Valéria Hotel Kft. vezetése a szálloda bokrétaünnepségét annak örömére, hogy a 154 lakóegység­gel rendelkező üzleti és konferencia-ho­tel épülete szerkezetkész állapotba ke­rült. A rendezvényen beszédet mondott Meggyes Tamás, Esztergom polgármes­tere, Gimesi Sándor, szállodatulajdonos és Bocsák László szállodaigazgató. Az ünnepségről jövő heti lapszámunkban részletesen beszámolunk. A RÉGIÓ BORAI Esztergom. Ebben az évben Esztergom adott otthont a IX. Mária-Valéria Hídi Borversenynek a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend szervezésében. A bormustrára a régió 21 településéről 83 gazda nevezte be a borait, összesen 151 bormintát, melyből 74 minta volt idei év­járatú, összesen 88 fehér-, 53 vörös- és 10 rozébor versenyzett. A bírálatra novem­ber 21-én, a Kereskedelmi és Iparkama­ra székházában került sor. A bormintákat három ötfős csoportban bírálták Módos Péter, a Magyar Borakadémia korábbi el­nöke vezetésével. A megmérettetésen a legjobb fehér- és vörösbor Sampion dí­jat kapott, ezen túlmenően 16 borminta arany, 52 ezüst, 62 bronz érmet, 19 pedig oklevelet kapott. Az eredmények bizo­nyítják, hogy kiváló borminták kerültek a zsűri elé, ami a gazdák szakmai munká­ját is minősíti. Az ünnepélyes eredmény- hirdetést ma (szombat) este tartják a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépisko­la és Szakiskola tanpincéjében, ahol Esz­tergom városát Németh József alpolgár­mester képviseli. KÖRÚTON A GYÖNGYBETLEHEM Nem jutott tovább a válogatáson az esztergomi Katona Flórián gyöngyfűző mester 950 ezer kásagyöngy felhaszná­lásával készült alkotása a XVI. Betlehe­mi Jászol-kiállításon. A zsűri indoklása szerint a betlehem a megengedettnél több elemet tartalmazott, így nem felel meg a versenykiírásnak. A közel egymil­lió gyöngyből készült mű azonban so­kak tetszését elnyerte, így az alkotó úgy döntött, hogy egy körút keretében a kör­nyékbelieknek is megmutatja alkotását. December 5-e és 11 -e között a lábatlani Pepita Kreatív boltban, 11-étől 15-éig a táti Harmónia stúdióban, 15-étől 19-éig a dorogi Selyemgubó szaküzletben, 19-től egészen január közepéig pedig az eszter­gomi Ribár szaküzletben lehet megcso­dálni a betlehemet. FOGJUNK ÖSSZE! Dorog. A Cigány Kisebbségi Önkor­mányzat karácsonyi gyűjtést szervez a rászorulók megsegítésére. Várják a meg­unt játékokat és ruhákat, illetve bármi­lyen adományt, hogy a szegényebb csa­ládoknak is örömtelivé tegyék a Mikulás, illetve a karácsony ünnepét. Az adomá­nyokat a Mátyás király út 20. szám alatt péntekenként 9 és 11 óra között lehet le­adni. Információ: Bredókáné Kozák Anna (20) 294-3755. KÉTCSEPPNYI BAZILIKA Az esztergomi Béták Róbert Két csepp­nyi klasszicizmus című fényképe lett az„év fotója"a muemlekem.hu által meghirdetett fotópályázaton. A Bazili­kát szokatlan megközelítésben ábrázo­ló kép tavaly részt vett a Hídlap fotó­játékában is, ahol olvasóink szavazata alapján a harmadik helyezést érte el. A muemlekem.hu egy évvel ezelőtt hir­dette meg pályázatát, amelyre a regiszt­rált felhasználók havonta legfeljebb öt képet küldhették be. A pályamunkákat minden hónapban két szakember ér­tékelte, mely alapján a résztvevők akár tovább is fejleszthették technikájukat. A versenyt idén, november 15-én zárta MIKULÁS! MIKULÁS! MIKULÁS! Szeretnéd tudni hogy néz ki? Netán elég bátor vagy hogy beszélgess vele? Énekelnél neki egy dalt vagy mondanál egy verset? Esetleg átadnád a neki szánt alkotásodat? 2009.12.03-án 17 órakor nálunk mindezt megteheted! Légy a vendégünk és várjuk együtt a jó öreg Mikulást!!! Játékidő + minőségi csomag: 1600 Ft/fő, testvéreknek kedvezmény. Előzetes jelentkezés szükséges! Csiri-biri mozgásfejlesztő torna 1 -4 éveseknek minden szerdán 17.00, és minden csütörtökön 10.00 órakor. Szeretettel várunk!!! Előzetes jelentkezés szükséges. 2500 Esztergom, Hősok tere 8.; Tel: 0620/912-4181: www.manotanya.hu : e-mail: infoiSmanotanya.hu. Nyitvatartási H-P: 9-18, Szó: 9-13 FONTOS!!! Telefonszámváltozás: 0620/912-4181 Régi számunk technikai okok miatt megszűnt!!! ÉV* m nr7 __zz _ Q ctg rí _ Ä /p___nj7 no njn JJ nn _ 1 Minden nap (boldog órák) az Esztergom Grillteraszon! Minden nap, változó időben Z „féláron" fogyaszthatja a kávét és üdítőt a napi menü mellé. 2x1 óra, -40-50% kedvezmény a szeszes italokra, minden nap más-más időpontban! ** X SJr! ; -,ljv i . ■Jeqveiovetel!aTszilveszteri'eaeszíesteielozenes!JsvedasztaiosivacsorarEres]bulira!!!| Simor János u. 46.; tel.: 417-354,06-20/9565-279; egomgrill@invitel.hu ; www.egomgrill.hu Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatom Önöket, hogy 2009. december 7-én (hétfő) az Okmány­irodában az ügyfélfogadás technikai okok miatt szünetel. A következő ügyfélfogadási napon 2009. december 9-én (szerda) 9-17 óráig tartunk nyitva. Kérem fentiek szíves tudomásulvé­telét! Esztergom, 2009. november 26. Tisztelettel: Dr. Marosi György jegyző 8 híHIan hidlaD.net

Next

/
Thumbnails
Contents