Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-11-28 / 47. szám
esztergom Úrjövet Talán nincs is nagyobb ünnep az ember életében, mint a boldog várakozás, a beteljesülés reményének az öröme. Ilyen a keresztény világban a liturgikus újesztendő, amikor Jézus bevonul az egyházi évbe advent első vasárnapján. 1570 óta, amikor V. Pius pápa a tridenti zsinat által megreformált római misekönyvet kiadta, az egyház liturgikus évének vasárnapján az utolsó ítélet evangéliumát olvassák a templomokban. Advent első vasárnapja magát az egyházat idézi. Mintha a mennyország előcsarnokában állnánk, az adventi időben a Születés ünnepének teljes gazdagsága hitelezi előre kincseit. A kereszténység lényege, nagy középponti eszméje, valósága csillan felénk, mint lefüggönyzött ablakon át a szent fa gyertyái karácsony éjszakáján. Advent az „Úrjövetet idézvén”, Jézus dicsőségének eljövetele a megtestesülés és a születés ember- fölötti titkainak ünneplésévé magasodik. Egyben az ősatyákat is idézi, akik csak várták és sejtették a titkot, a prófétákat, akik előre hitték és hirdették, hogy földre száll és szűztől születik, hogy örömbe borítsa a világot, amikor megjelenik az idők teljességében. Advent - amint Radó Polikárp írja - a tündöklő galileai tavaszt idézi, mely a homályba borult antik világban az Úr angyalát látja megjelenni Názáretben, mikor az igenlő szóra a tiszta szűz méhé- ben az Ige megfogant, és a régi Évának bűnét az új Éva, Szűz Mária kiengesztelte. Idézi az Istenanya várakozását, aki a kis názáreti barlangban csodálta testének sértetlen voltát, csodálta méhének termékenységét és várta, hogyan nyilvánul meg a földön a megtestesülés. Advent derengése, imbolygó gyertyafényei felidézik a karácsony gondolatvilágának ragyogó fényességét, amikor Betlehem mikrokozmoszában a világon először voltak kénytelenek elhinni az emberek a történelem legszentebb pillanatának elérkezését, szűzi fogamzással és szűzen megmaradó születéssel, angyalok énekével és a ragyogó betlehemi csillaggal. Advent a maga virrasztó szentmiséivel, a rorátékkal ezt kiáltja mindnyájunknak. „Éberek legyetek és imádkozzatok! Égjen mécsesetek és őrizzétek meg lelkete- ket Isten barátságában! Övezzétek fel lelketeket jócselekedetekkel, hogy ha életetek kapuján váratlanul felhangzik Isten zörgetése, ne a sötétség cselekedeteibe merülve találjon, hanem virrasztva és ujjongva az ő dicséretében.” Adventus Domini Alig van jellemzőbb ókeresztény gondolat, mint az Eljövetel, az ,A-dventus Domini”gondolata. Eredetileg az Úrjövet a húsvét eszmevilágába tartozott, a katakombák sötétjébe húzódó egyháznak volt világító fénye. Azután a IV-V. század fordulóján újjászületett és külön saját nevével jelzett időt kapott, amely napjainkig melengeti a hívők szívét. A gallikán liturgiában megérlelődött Úrjövet, a kelta lelkiség gyökerei Hispániában és Észak-Itáliában keresendők. Akkoriban a már rég elrómaiasodott lakosság spiritualitásá- ban a felvett latinság nyelvi ruháján s a tartományi elkülönülés kerítésein túl tovább dolgozott a mélyben a kelta lélek furcsasága, bizarr és ezoterikus dolgok iránti rajongása. Csodálatosan meglepő ez az ősi élénkség és mozgalmasság, amely álmodó misztikájával, koboldokkal és tündérekkel népesíti be ködös tengerpartjának tájait. Ez a csodálatos gondolat - és érzésvilág itatta át Európát egészen a Duna völgyéig, Ibériától a kisázsiai Galatáig tágan, örven- dezőn és visszafordíthatatlanul. Ennek az ősi örömnek, ősi várakozásnak része a ma embere is, amikor szerényen gyertyát gyújt advent minden vasárnapján, hogy jelezve az idő múlását és a megváltás közeledtét haladjon a világ örökös körforgását is szimbolizáló koszorú utolsó gyertyája felé, amikorra -immár germán szokás szerint - ragyogó fényekbe öltözteti a karácsonyfát, elhelyezve alatta a megtestesülés szimbólumát, a betlehemi jászlat a maga egyszerűségében és tisztaságában. Készüljünk hát erre az egyszerű és pompás ünnepre, a ragyogás alatt szerényen megbúvó isteni szeretetre! Varga Péter Dénes
