Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-11-21 / 46. szám
exkluzív Török József,„a" tanár úr Az igazat mondd. Talán nincs is a városban olyan felnőtt, aki ne ismerné Török Jóska bácsit, aki több százmillió forintnyi értékben gazdagította Esztergomot tornatermekkel és sportpályákkal, volt országos és megyei szakfelügyelő, kiváló eredményeket ért el tanítványaival mintegy kilenc sportágban, és sorolhatnánk az érdemeit szinte a végtelenségig, de meséljen minderről inkább ő maga.- 1924-ben születtem ősi esztergomi családban. Édesapám és édesanyám famíliájának férfisarjai mind kőművesek voltak. Az általános iskolát a mai Petőfiben végeztem, ezt követte a Szent Imre Gimnázium, majd a tanítóképző, később pedig a pécsi főiskola testnevelés szaka.- Tanár úr azon kevesek közé tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy egyetlen főállású munkahelyük volt egész életükben a pályakezdéstől a nyugdíjba vonulásig.- Való igaz, Dorogon kezdtem tanítani és onnét is mentem nyugdíjba.- Időközben túlesett egy hadifogságon is.- Az úgy történt, hogy 1944 szeptemberében ideért a front. Nekünk, leventéknek be kellett vonulnunk, így kerültem Győrbe az orsolyiták gimnáziumába katonai vizsgát tenni, azután Bécs, majd innét továbbvonulva estem amerikai fogságba 1945-ben. Folyamatosan hajtottak bennünket azzal, hogy megyünk haza, de arra még várni kellett egy ideig. Megjártuk Pozsonyt, majd összeállítottak transzportokat, ahol Érsekújváron keresztül Párkánynána érintésével Cegléd majd Lökösháza következett, innét Déva, Segesvár, Brassó, Konstanca, egészen Grozníjig, bent a Kaukázus túlsó felén. Ez egy munkatábor volt, ahol azt mondták, nekünk kell felépíteni azokat a városokat, amelyeket a háború alatt a magyar katonák megrongáltak. Számtalan megpróbáltatás után végül 1946-ban kerültem végre haza.- Végig tud menni úgy a városon, hogy a szembejövővel ne volna köszönő viszonyban?- Rendszerint egyszerre köszönünk egymásnak. A vicces az, amikor hölgyekkel találkozom, én természetesen előre köszönök „kezét csókolom-mal", és ő is hasonlóan fogadja az üdvözlést. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy sok helyen tanítottam az évtizedek során. így Dorogon, abban az iskolában, amit édesapá- mék építettek egykor -ez volt a későbbi Dózsa iskola. Ezzel párhuzamosan évekig voltam tanár a Petőfi iskolában, azután huszonhét évig délutánonként és esténként a szakmunkásképzőben, valamint huszonöt évig a kereskedő iskolában.- Egy gondolat erejéig visszatérve a Szent Imre Gimnáziumra úgy tudom, hogy jeles iskolatársai voltak ott egykoron.- Igen, például a későbbi esztergomi sebész főorvos, Csernohorszky Vilmos, aki ugyan fiatalabb nálam, de egy utcában is laktunk, vagy a szintén sokak által ismert és máig emlegetett Olajos János doktor, aki később rokonom is lett. De ha mára két világháború közötti Esztergomról beszélünk érdemes tisztába tenni, hogy miért is nevezték a királyvárost akkoriban elsősorban iskolavárosnak. Nos, egyszerűen azért, mert számtalan ok26 hídlap hidlap.net