Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-11-21 / 46. szám

esztergom • Szeptember 24-én ünnepélyesen megnyi­tott a város első hipermarketje, a Tesco. 2003: ÚJJÁÉLEDŐ EGYKORI VÁRMEGYE • Január 11-én ünnepi szentmise kereté­ben iktatták be az Esztergom-Budapes- ti Főegyházmegye új érsekét, Erdő Péter püspököt a Bazilikában. • Március 1-jén tartotta alakuló ülé­sét az Ister-Granum Határ Menti Kisré­gió Civil Parlament Egyesület közel 200 egyesület és alapítvány képviselőjének részvételével. • Szeptember elején jelent meg lapunk elődje, a Hídlap napilap-változata • Szeptember 13-án átadták a városköz­pontot tehermentesítő Bánomi áttörés első szakaszát. • Október 12-én került sor a Széchenyi té­ren a felújított Szentháromság-szobor­csoport megáldására. 2004: SZENT MIKLÓS ESZTENDEJE • Március 18-án megnyílt Budapesten az Utazás 2004 Kiállítás és Vásár, amelyen Esztergom és a régió 100 négyzetméte­res impozáns standon mutatkozott be. • Május 1-jén az Európai Unióhoz való csatlakozás örömére rendezték meg az Ister-Granum Eurorégió Ünnepét. • Október 8-án volt a szerkezetkész ál­lapotba került élményfürdő bokréta- ünnepsége. • Október 24-én Canterbury-ben Mádl Fe­renc köztárasági elnök jelenlétében írta alá Meggyes Tamás a két város testvér- városi szerződését. • December 3-án a volt Vármegyeházán sajtótájékoztatóval egybekötött városi Mikulás-ünnepséget tartottak, amelyen Meggyes Tamás bejelentette az általa kidolgozott Szent Miklós Alap az Eszter­gomi Gyermekekért létrehozását. 2005: ÉLMÉNYFÜRDŐ A SZIGETEN • Január 31-én megnyílt a Vaszary Kolos Kórházban az újjáépített fül-orr-gége­osztály. • Május 9-én tartotta alakuló ülését az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás. • Június 23-án került sor az ipari park­ban a Kirchhoff Hungária Kft. üzemének megnyitójára. • Szeptember 20-án bemutatkozott Brüsz- szelben az Ister-Granum Eurorégió. A hi­vatalos delegációban Esztergom Város Önkormányzata is képviseltette magát. • November 17-én nyitotta meg kapuit az Aquasziget Esztergom élményfürdő. Az eseményen Orbán Viktor mondott beszédet. 2006: KIRÁLYI VÁROSOK • Február 27-én a Suzuki megkezdte leg­újabb modellje, az SX4 személygépkocsi sorozatgyártását. • Március 6-án a Városháza előtt ünnepé­lyesen elhelyezték a Széchenyi tér felújí­tásának kezdését jelző alapkövet. • Március 8-án a Vaszary Kolos Kórház szü­lészetén átadták a felújított gyermek­ágyas és újszülött részleget és a családi látogató szobát. • Március 28-án a visegrádi Királyi Palotá­ban Hadházy Sándor, Visegrád és Megy- gyes Tamás, Esztergom polgármeste­re szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy a két egykori királyi város közös pályázatot nyújt be az UNESCO Világ- örökség Bizottságához. • Szeptember 2-án a Bazilika felszentelé­sének 150. évfordulója alkalmából ün­nepi szentmisét mondott Erdő Péter, majd átadták a felújított Ószeminárium épületében nyílt Szent Adalbert Képzé­si, Lelkiségi és Konferencia Központot. • Október 26-án az 1956-os esztergomi ese­mények 50. évfordulója alkalmából meg­koszorúzták a kórház volt sebészeti épü lete falán lévő emléktáblát, majd a Sötétkapu­nál lévő megemlékezés keretében új em­lékművet avattak a tragédia helyszínén. 2007: ÚJJÁSZÜLETŐ SZÉCHENYI TÉR • Március 30-án a DunakanyarTérségi Fej­lesztési Tanács váci ülésén Meggyes Ta­mást választották a testület új elnökévé. • Május 25-én a Szent Miklós Program kere­tében megnyitotta kapuit a Mikkamakka Családi Játéktár az Aranyhegyi úton. • Június 7-én a Szent Adalbert Központban tartotta éves közgyűlését a Magyarorszá­gi Fürdővárosok Szövetsége. A szövetség tagjai sorába felvették Esztergomot. • Június 8-án került sor a felújított Széche­nyi tér ünnepélyes átadási ünnepségére. • Június 8-án megnyitotta üzemét a Plastimat Magyarország Kft. az ipari parkban. • Július 27-én a Vaszary Kolos Kórház­ban ünnepélyesen átadták az új nappa­li gyermekgyógyászati sürgősségi ellátó osztályt. hídlap 17

Next

/
Thumbnails
Contents