Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-11-21 / 46. szám
röviden ÚJ ESZKÖZZEL A SZABÁLYSZEGŐK ELLEN Egy fényképezőgéppel és GPS-szel ellátott PDA-készülékkel bővült az esztergomi rendőrség eszköztára. StecklerTamás százados szerint az eszközzel többnyire a szabálytalanul parkoló, megálló járműveket fotózzák majd le a rend őrei. A tilosban álló autó fényképét a zárt rendszerben működő PDA a rendőr által megadott rendszámmal együtt a központba küldi, ott perceken belül beazonosítják a jármű tulajdonosát - akire a május elseje óta érvényes szabály alapján vonatkozik a felelősség - és kiállítják a határozatot. A bírság mértéke egy szabályszegés esetén 30 ezer forint is lehet. StecklerTamás százados hozzáfűzte: a gyors és hatékony eszközzel a legforgalmasabb utakon, így várhatóan a nemrég felújított Petőfi Sándor utcában, a Lőrinc utcában, a Rákóczi téren, a Simor János utcában, illetve a Bánomi áttörésnél is dolgoznak majd a rendőrök. lesztési folyamat közbülső állomásaként szolgált, tulajdonképpen ugyanis egy alapozó képzésnek tekinthető, a változás pedig a többi tréning után várható majd. A következő tréninget jövő héten tartják, de az oktatásokat tavasszal is folytatják. CUKORBETEGEK VILÁGNAPJA KITÜNTETÉSEKKEL A Komárom-Esztergom Megyei Cukorbetegek Egyesülete nyolc klubjának valamelyike rendezi meg minden évben a Cukorbetegek Világnapját. November 14-én környei klubjukban tartották a megemlékezést. A világnapi ünneplést díjátadással egészítették ki. 2008-ban alapították meg a Kassai-díjat, annak a főorvosnak a tiszteletére, aki a tatabányai Szent Borbála Kórházban teljes erejével a cukorbetegekért dolgozott. A főorvos fiatalon vesztette életét tavaly. A Kassai-díjat idén Felföldi Éva diabetológus, belgyógyász szakorvos vehette át. Az elismerést kiemelkedő szakmai munkásságával érdemelte ki, szívvel-lélekkel dolgozik a betegek érdekében. Az eseményen egy serleget is átadtak, melyet minden évben egy megyei klubtag kaphat kiemelkedő tevékenységéért. Ezúttal Fekete Jánosné örülhetett neki. KARÁCSONYI ADOMÁNYGYŰJTÉS Dorog. A Dorog és Térsége Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat karácsonyi ajándékgyűjtést szervez a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére, hogy számukra is örömtelibbé válhasson a szeretet ünnepe. A megunt játékokat és mesekönyveket november 25-ig lehet leadni a szolgálat Bécsi út 91. szám alatti épületében. MÁRTON-NAPI LIBATOR Esztergom. Hétfőn tartotta hagyományos Már- ton-napi ünnepségét a Szentgyörgymezői Olvasókör Kertbarátköre. Esztergom Simor János u. 17. Iposz udvar, PIAC November 25. Szerda. € fi Á D NYITVA TARTAS: 7.00-14.00 SZOMBAT: 7.00-12.00 wwwlffcwEtar.hu m függönyök - ágyneműk - törölközők - párnák-... A résztvevők libából készült ételeket vittek magukkal, nem maradt el a borkóstolás sem és az est végére nótára is fakadt a társaság. A Márton-napi ünnepséget Magyar József borral kapcsolatos anekdotái és Antalóczy Frigyesné versei is színesítették. Az esztergomi polgárőrség is hozzájárult az ünnepség biztosításához, ráadásul Bodrogai Sándor, az Esztergomi Polgárőr Egyesület elnöke kitüntetést, egy emlékplakettet kapott a kertbarátoktól. KOCSMARABLÓK HETE Esztergom. Múlt szerdán hajnalban egy sörözőben történt késes rablótámadás. A pénztár és játékgép kifosztása közben a biztonsági kamera is rögzítette a szürke álarcot és ugyanolyan színű, kockás kabátot, sötét színű nadrágot és fehér kesztyűt viselő tettest. Ezen a héten hétfőn egy másik kocsma pultosa hívta a rendőröket, miután egy 19 éves esztergomi fiatalember erőszakkal elvett egy üveg vodkát, majd fizetés nélkül távozott. Az elkövetőt egy másik vendég tanúvallomása alapján másnap a hajnali órákban otthonában fogták el és vették őrizetbe. MINDIG NYUGDÍJASOK A CÉLPONTBAN Süttő. Ezúttal egy álrendőr lopott el 200 ezer forintot egy idős asszonytól, aki hamis rendőrigazolvánnyal azzal az indokkal kopogtatott be, hogy az idősek védelmében keresi fel a környéken lakókat. Az „adatgyűjtés" során a néni megmutatta a spórolt pénzét, ezt a férfi elkérte, hogy felírhassa a bankók sorszámát, közben kint várakozó társa, az előre eltervezettek szerint csengetett Családi {atinapidr névnapokkal fi 3/13 lapos Szerkeszd, meg saját naptáradat letölthető programunkkal! fikar 1 dé-ot is elkészítünk! 06 20 ‘tói 185? MtoMniast.htt 8 hídlap hidlap.net