Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-11-21 / 46. szám

címlapon Milyen mutációja az influenzának a Hl NI vírus Minden influenzavírus külön részekből áll, de a leggyakrabban előforduló influ­enza, az„A"vírus is tartalmaz Hl N1-et. Ebből adódóan a jelen betegség kapcsán nem megfelelő elnevezés a H1N1 kódolás, hiszen ezt a részegységet más influ­enzák is tartalmazzák. Éppen ezért a vírus megfelelő elnevezése az Új Hl N1 len­ne. A névben lévő H, illetve N betűk különféle proteinrészeket jelölnek, neveze­tesen a H-hemagglutinin, és N-neuraminidáz, melyek egyébként az influenza el­leni védőszerek fontos összetevői is. HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS: Mindazoknak a személyeknek, akik: Otthonukban egyedül élnek, segítségre szorulnak Idős emberek, fogyatékkal élők Egészségi állapotuk miatt segítségre szorulnak Ápolásra, gondozásra van szükségük Nehézséget okoz a napi bevásárlás, házimunka Orvoshoz szeretne menni, kísérőre lenne szüksége Recept felíratása, kiváltása gondot okoz Hivatalos ügyei elintézésében tudunk segíteni TELEFONSZÁMUNK: 06-33-314-931 előrevetítő becslések sem tükrözik a tel­jes valóságot. A november második heté­ig regisztrált 16 700 hazai megbetegedés közül csupán 178-at vizsgáltak be, így a maradék közel 16 és fél ezer betegről nem derült ki, hogy valóban a Hl NI influenzá­val fertőzöttek-e. zi kezelésre, ezek közül a lélegeztetendők száma 1 a 250-hez, az elhalálozási muta­tó pedig 1 az 1000-hez arányt mutat. Ezen mutatók tükrében tehát látható, hogy a megfertőződött egyének esetében vi­szonylag kis arányban számíthatunk szö­vődményekre, esetleges komplikációkra. Az esetek többségében a megbetegedé­sek a tüneti kezelések - lázcsillapítás, fáj­dalomcsillapítás, antibiotikumos kezelé­sek - eredményeként egy, másfél hét alatt meggyógyulnak. Bárki megbetegedhet A vírus nem válogat, kortól, nemtől füg­getlenül bárki elkaphatja az új influenzát, ennek ellenére Osvai László úgy véli, hogy a hagyományos influenzához hasonlóan a krónikus megbetegedésekben szenve­dők és az idős emberek vannak leginkább veszélyben. A másik kritikus korosztályt a gyermekek jelentik, hiszen fiatal szerveze­tük eddigi életük során még nagyon ke­vés antigénnel, betegséggel találkozott, így az ismeretlen vírusokkal szemben sem alakult ki bennük védettség. A gyerekek­nél is nagyobb veszélyben vannak az 1 év alatti gyerkőcök, akiket nem lehet oltatni. Az ő védelmüknek egyetlen módja, ha a közvetlen környezetükben élők maradék­talanul beoltatják magukat, ezzel is el­kerülve az esetleges fertőzést. Az ANTSZ közleményéből kiderül, hogy a legfris­sebb számítások alapján a vírus 25-30 kö­zül 1-et fog megtámadni, tüdőgyulladás miatt 100-ból 1 beteg szorul majd kórhá­Oltatni vagy nem oltatni? Az szinte biztos, hogy a betegség ellni védekezésnek egyetlen igazán hatásos módja van: az oltás. Ennek ellenére a la­kosság nagy része nem mer oltatni. Ez változások más oltás esetén is jelentkez­hetnek, ezek úgynevezett oltási reakciók. Ezekkel kapcsolatban senki nem kezd el rémhíreket terjeszteni a mellékhatá­sokról, illetve szövődményekről, pedig ugyanolyan arányban jelentkeznek, mint a jelenlegi influenza kapcsán. Igazából nem is jelentkezhetnek új, eddig isme­retlen mellékhatások, mivel az oltóanyag előállításának technológiája megegye­zik a korábbi oltásokéval, csupán a vírus antigenitása változott." Általános mellék­hatásként esetlegesen jelentkezhet he­lyi fájdalom, duzzanat vagy bőrpír. Ezzel szemben mindazok, akik nem kérték az oltást és megfertőződtek, a kitalált mel­lékhatásoknál sokkal súlyosabb szövőd­mények kialakulásával számolhatnak. Erről számolt be Bense Tamás gyermek- gyógyász, aki az új influenza legsúlyo­sabb szövődményével kapcsolatban ki­fejtette: „A H1N1 influenzával kapcsola­az elhalálozási mutató I az 1000-hez arányt mutat" nagyban köszönhető a nem megfelelő tájékoztatásnak, valamint az oltóanyag­gal kapcsolatos rémhírek terjesztésének. Aggodalomra azonban semmi ok, hi­szen ahogyan az eddig beadott oltások kapcsán is tapasztalhattuk, sem szokat­lan mellékhatások, sem egyéb tünetek nem jelentkeztek. Ezt támasztja alá Osvai László véleménye is, aki mint elmondta: „A korábbi Hl NI megbetegedések kap­csán fellépő szövődmények, idegrend­szeri megbetegedések, láz és egyéb el­VARJUK JELENTKEZÉSÜKET! SEGÍTSÉGET NYÚJTUNK Keressenek minket a következő címen: GLATZ GYULA SZOCIÁLIS KÖZPONT 2500 ESZTERGOM, SIMOR JÁNOS U.122. (BUSZVÉGÁLLOMÁS) hidlap.net hidlap 5

Next

/
Thumbnails
Contents