Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-07-11 / 27. szám
húztak ki, majd Csolnokra siettek, ahol a Táncsics Mihály utcában egy családi ház tetőtere égett le teljesen. A lángokat a nyergesújfalui tűzoltók segítségével még idejében megfékezték, így azok nem terjedtek tovább a szomszédos épületekre. Személyi sérülés nem történt. KÉPTELEN TÖRTÉNET Pilismarót. Több mint negyvenen keresték azt a 65 éves helyi asszonyt, akinek eltűnéséről július elsején szerzett tudomást az esztergomi rendőrkapitányság, miután fiai a közös gombázás után két nappal bejelentették eltűnését. A furcsa ügyben a zsaruk először az asszonyt elhagyó családtagokat kérdezgették, amikor a zavartan viselkedő kisebb fiú elszólta magát, hogy édesanyja összeveszett a bátyjával, aki bántotta. A rendőrökben ekkor a gyilkosság gyanúja is felmerült, átkutatták a házat, ahol vérnyomokat is találtak. Kiderült, hogy a 39 éves B. Mihály, a nagyobbik fiú azért rántott kést, mert a néni ismét nem főzött, vagy nem azt, amit ő kért. A rendőrök ismét kutatásba kezdtek, de ezúttal már holttestet kerestek, közben zajlottak a kihallgatások, melyek egyre zavarosabb formát öltöttek. A fiatalabb testvér megmutatta a helyet is, ahová elvitték anyjukat, ám azt mondta, hogy ő az ásásban nem segédkezett. Kedden este a képtelen történet nem várt fordulatot vett: a korábban agyvérzésen átesett néni hatnapi bóklászás után legyengülve, kullancsokkal tele, de egészségesen került elő az erdőből. A nyomozók folytatják az ügy felderítését, a fiúk előzetes letartóztatásban vannak, KÜRTÖSKALÁCS, LOVAGLÁS ÉS JÁTÉK Piliscsév. Június utolsó hétvégéjén juni- álist tartottak a településen. Az érdeklődőket a borongós időjárás sem tartotta vissza a szórakozástól. A gyerekek kedvükre lovagolhattak, szamaras kocsizhattak, kisvasutazhattak és korongoz- hattak is. A kis szakácsok a kürtöskalács sütés rejtelmeibe láthattak bele, sőt maguk is készíthettek ilyen édes finomságot. A felnőttek ugyanúgy megülhették a lovakat, vagy kipróbálhatták a korongozást, mint a gyerekek. A legnépszerűbb mulatozási helyszínnek a titokszoba mutatkozott, ahol kicsikés nagyok egyaránt hihetetlen dolgoknak lehettek szem- és fültanúi: látványos fizikai kísérleteket lehetett itt megtekinteni, illetve interaktív módón bekapcsolódni a „tudóskodásba". EGYRE ALJASABBAK A CSALÓK Esztergom-Székesfehérvár. Másfél millió forintja bánja hiszékenységének köszönhetően annak a 86 éves esztergomi néninek, akit múlt csütörtökön Esztergom belvárosában szólított meg egy középkorú nő, aki a kórházat kereste, mert története szerint egy kamion balesetet szenvedett, vezetőjét életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A néni magyarázni kezdte az útvonalat, de a trükkös csaló arra kérte, üljön az autójába és mutassa meg az utat. Közben telefonon beszélt valakivel, akit főorvos úrnak szólított, majd közölte, hogy ismerősét súlyos állapota miatt mentőhelikopterrel kell a fővárosba vinni, ami egymillió forintba kerül. A segítőkész néni közölte, hogy van pénze a bankban, így végül Dorogon másfél millió forintot adott át a csalónak, aki cserébe egy állítólag euróval teli fekete táskát hagyott biztosítékként. A rendőröket a néni hazaérkező fia értesítette, a nőről fantomkép készült. A héten Székesfehérváron is történt hasonló eset, amikor egy idős férfitól 1,1 millió forintot csaltak ki szintén egy kamion balesetéről szóló történettel. A rendőrség nem tartja kizártnak, hogy utazó bűnözőkről van szó és azonos az elkövető. IJEDTÉBEN KIUGROTT A CIPŐJÉBŐL Esztergom. Egy gépkocsit akartak feltörni az ismeretlen tettesek Esztergom AUTOUVEG CENTRUM Személygépkocsik, tehergépkocsik, munkagépek, autóbuszok üvegeinek értékesítése és szakszerű beszerelése, szélvédő kavicsfelverödés javítása, autóüvegek fóliázása - UV-, hő- és betörés védelem, esztétikus megjelenés. Visszapillantó tükör lapok készítése. Épületek, beltéri üvegfelületeinek fóliázása: betörés-, hő-, és fényvédelem fóliával. Teljes körű CASCO-s kárügyintézés. 2500 Esztergom Terézia u. 11., Hősök terétől (körforgalomtól) a Tesco irányában 200 m. Nyitva tartás: H-P 8"-tóf 16ll0-ig; tel.: 06-33-40-42-43; 06-20-269-3-269 e-mail: duplex-autouveg@invitel .hu Mint ahogyan a kevéssé ismert népi bői- csesség tartja: kommunikálni pepecse- lős munka, mint koszlott búzáról leka- A parni a fuzáriumot. Pedig hát fontos a jó O- kapcsolatépítési készség. Mindamellett N hogy örvendetes dolgok születnek Esztergomban - és szűkebb, tágabb környékén -, azokról megfelelően be kell tudni számolni. Mint a nagy kommunikációs folyam kicsinyke (ám tajtékos) habja, jelentős örömökkel nehezedek, hiszen az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő 2008-as, úgynevezett városimázs-toplistáján a nagyvárosok versenyét Esztergom nyerte (a kisvárosok között az elsőség Balatonfü- redé, a megyei jogú városok között Debrecené), és dobogós (harmadik) lett a Dunakanyar-régió másik jelentős városa, Szentendre is. Éljen! A két szakcég a második alkalommal végzett kutatásában ismételten a legjobban kommunikáló hazai városokat kereste. Hogy tudjuk: a városimázs az a kép, ami az emberek fejében él egy- egy településsel kapcsolatban. Az a város rendelkezik jól felépített imázzsal, amelyik kitartó munkával eléri, hogy mindenkinek ugyanaz a néhány dolog jusson eszébe róla. Az indoklás szerint „Esztergomról a hasonló méretű városokhoz képest jóval több hír jelent meg az országos médiában. A városban zajló intenzív és sokszínű kulturális életről, a gazdasági lehetőségekről és a vezetés több nagy horderejű döntéséről részletesen beszámoltak a különböző sajtóorgánumok". Ennek - sok minden más mellett - lényeges hozadéka, hogy Esztergomról némelyek (jelentősen) rosszabbat gondolnak, mint ahogyan valójában van. Ez leginkább a politikai gyökerű támadások és azok úgymond főállású rosszalló-kivitelezői gerjesztette hangulat miatt lehetséges, ami azonban minden indokolatlan dühödtsége dacára nem vezetett eredményre. El lehet azon morfondírozni, hogy van-e értelme tovább csapkodni az újsággal - pusztán a csapkodás kényszeréért. Ha ezek az emberek úgy gondolják, van, úgy gondolom, mint közszereplői példaképeim egyike, a torokból beszélés nagymestere, a verbális gondolkodás magyar Valujeve, Garamvölgyi László a híres mondása közben gondolta volt:„kommunikációm kezdi elveszteni gravitációs pontjait". hidlap.net hídlap 11