Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-05-02 / 17. szám
csolnok A csolnoki bányászszerencsétlenség emlékére Tragédia a IX-es aknában- hídlap Vasárnap lesz 65 esztendeje annak a bányaszerencsétlenségnek, amely a csolnoki IX-es aknában 1944-ben történt, és nyolc bányász életét követelte. Az alábbi sorokat, amelyekkel szeretnénk megemlékezni az áldozatokról Thier Lőrinc okleveles bányamérnök vetette papírra. 1943. december 20-án a csolnoki IX-es aknával szomszédos Xll-es aknát tervszerűen elárasztották. Ennek következtében december 30-án a víz átfolyt a IX-es aknai nyugati mezőbe, a mínusz 54-es szinti vágaton levő zsornpba (víztároló). 1944 május 3-án innen tört be a viza keleti mezőbe is. A nagy erővel bezúduló iszapos víz elzárta a menekülés útját, és magával ragadta Spielmann György vízőr, dági lakost. A szivattyúkezelőnek sikerült munkahelyét elhagyva a riasztóberendezéssel a vészjelzést leadni, ezáltal megmentve a bánya többi dolgozója életét. A fejtési vágatban a frontfejtés kiszolgálására szolgáló csillék torlaszokat idéztek elő, és ezáltal elzáródott a menekülés lehetősége azok előtt, akik a frontfejtésben tartózkodtak. A riasztást leadó szivattyúkezelő csak a frontfejtésen keresztül tudott menedéket keresni. Ő is, és a fejtésben dolgozók is a fejtésfelső szinti légvágatába menekültek, ahol feltehetően biztonságban érezték magukat. Reménykedtek abban, hogy az alsó szinten megoldódik a víz elvezetése, és ott el tudnak majd menekülni. Sajnos azonban ez nem következett be. Áthúzó légáram hiányában az idő múlásával a levegő minősége egyre romlott, ezért csákánnyal a sűrített levegős vezetéket több helyen átlyuggatták. A külszínen azonban a kompresszorkezelőnek felsőbb utasításra le kellett állítania a sűrített levegőt szolgáltató kompresszorokat. A víz szintje eközben állandóan emelkedett, és elzárta az alsó szinti vágatban a menekülés lehetőségét. A fejtési légvágatban levő emberek sorsa ezzel megpecsételődött. A bányában a felsőbb szinti mentési munkálatokat a mentési munka irányítója azért állíttatta le, mert a mentőalakulatok biztonságát veszélyben levőnek ítélte meg. A mentési munkák befejeződését követően a munkákat irányító Schmidt Sándor igazgató a hozzátartozóknak megígérte, hogy az érintett családok megkapják a fizetéseket mindaddig, amíg a közvetlen hozzátartozók élnek, illetve amíg a halottakat ki nem hozzák a bányából. Ezt az ígéretet mindvégig betartották. Eközben, még a tragédia napján, a főként csolnoki, és dági munkások a következő napra gyűlést szerveztek a csolnoki munkásotthonban annak érdekében, hogy a bányában rekedtek kimentését megszervezzék. Erre a gyűlésre azonban nem kerülhetett sor, mert az összegyűlteket az odaérkező csendőrség még a gyűlés megkezdése előtt szétoszlatta. Mindkét bánya újranyitását 1951-ben kezdték meg, és 1952-ben fejezték be. Az újranyi- tás során a légvágatban bennrekedt hét bányász holttestét megtalálták, azonban Spielmann György holtteste nem volt köztük. Az ő örök nyughelye a bánya lett. A felszínre hozott holttestek azonosításához az özvegyeket nem engedték közel; csak azokat a bányászokat, akik baráti vagy munkatársi kapcsolatban voltak valamelyikükkel. Az özvegyek azonban ebbe nem nyugodtak bele. A halottakat a csolnoki, és a dági ravatalozóban helyezték el. Az asszonyok titokban felkeresték a sírásót, aki hajlandó volt a késő éjszaka folyamán beengedni őket a halottas házba, hogy meggyőződhessenek a korábbi azonosítás helyességéről. A csolnoki temetőben hat bányász örök nyughelye egymás mellett van, felettük egy monumentális emlékművel. Az emlékművet a IX-es aknai rabtábor rabjai között fogva tartott szobrászok alkották. Ma már egyik bánya sem létezik, helyüket visszavette a természet. A szerencsétlenül járt bányászok névsora: Schmidt János elővájár Bulfán István vájár Drexler József csillés Janositz József csillés Lilli József vájár Spielmann György vájár Steiner Ferenc vájár Thier Ferenc s. vájár hidlap.net hídlap 39
