Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-05-02 / 17. szám
közügy na meleg aszfaltot dolgoztunk be a múlt héten, ezen a héten a munka folytatódik. A 1111. úton (Esztergom- Dobogókő) a levél többi részéből is látható, hogy több a teendő, ez a szakasz felújításra vár. Ideiglenesen, a téli időszakban már végigkátyúztuk. A mellékúti kátyúzási munkáinkat ütemezzük, és május végére az elmúlt tél során keletkezett kátyúkat megszüntetjük." A Terézia út, ahol a város „magyarázó táblákat" helyezett el a közútkezelő szerint, „kátyúzási technológiával már nem fenntartható". A vállalat állítja: épp ezért szerepel ez a szakasz a felújítási programjukban. Igaz, pár sorral arrébb azt írják, „sajnálatos módon a közelmúltban ezen szakasz felújítása törlésre került." A cég által kiadott közleményben ezután az áll, hogy mivel a projekt határidőre való megvalósulása nem volt biztosított, az eredeti cél pedig nagyban megváltozott, a projekt visszavonását kezdeményezték. A visszavonás kormányhatározatban meg is jelent. A kátyúktól harsogó, állami kezelésben lévő esztergomi útszakaszok kapcsán a városvezetés a következő közleményt jutatta el szerkesztőségünkbe:„Április 17-én) délben több Esztergomba bevezető, és a városon áthaladó, állami kezelésű főút mentén jelentek meg az önkormányzat táblái. A feliratok arról tájékoztatják az autósokat, hogy az utak tönkrement, gödrös felületének felújítására szánt kormányzati összegeket visszavonták, így nem várható a hatalmas kátyúk, netán a teljes felület kijavítása vagy cseréje. A város „köszönetét mond" az Esztergomot is magába foglaló választókerület MSZP-s országgyűlési képviselőjének, Tittmann Jánosnak, és a városban élő, az MSZP listájáról a parlamentbe került Winkfein Csabának a megszorításokért. Ahogy a tábla felirata fogalmaz, „Út vagy egészségügy: a Gyurcsány-kormány minden javaslatát megszavazták". Meggyes Tamás, Esztergom fideszes polgármestere a város kórháza, a Vaszary Kolos Kórház kapcsán korábban többször hangoztatta: a két szocialista politikus a parlament egészségügyi bizottságának tagjaként nem állt ki a várost és a környékbeli települések százezernyi lakóját ellátó intézményért. Míg például Komárom, Kisbér kórházai még fejlesztésre, bővítésre is kaptak forrásokat, addig a Vaszary lekerült a kiemelt intézmények listájáról - pedig talán egyetlenként a város két kormánypárti képviselő támogatására is számíthatott volna, sajnos hiába. A gödrös, közlekedésre szinte alkalmatlan bevezető és belvárosi főutak kapcsán az esztergomi önkormányzatnál kiemelték: a város nagyobbrészt saját forrásaiból 25 önkormányzati utcát kíván felújítani csak idén. Például a belvárost tehermentesítő főútvonal esetén 747 milliós önkormányzati és 248 milliós pályázati forrást használnak fel, az Aranyhegy városrész utcáinak esetében 67 milliós saját erőhöz 16 milliónyi kiegészítés járul. A 2002 óta folyó nagy és kisebb beruházásokkal 150- nél is több utcát láttak el szilárd burkolattal, vagy újították fel teljes szélességben és hosszban - és mélységben is, hiszen a program több helyütt a szennyvízcsatornázással, és legtöbbször villamos vezetékek földbe helyezésével, új kommunikációs ká- belalagutak kiépítésével, jelentős közműfelújítással és -cserékkel együtt valósult meg. A városhatártól a belvárosig, pontosabban a Hősök terei körforgalomig tartó Dobogókői út-Terézia utca szakasz felújítása szintén elmarad. Ezt azért fájlalják igazán a Meggyes Tamás vezette önkormányzatnál, mert az állami közutat kezelő közút kht. korábban 80 milliós munkákat tervezett, amit Esztergom saját pénzéből még 320 millióval kívánt kiegészíteni. Az állami ráfordításokat négyszeresen meghaladó városi 2009. május 2-án, szombaton hozzájárulás azt tette volna lehetővé, hogy ne csak egyenletes burkolatú, közlekedhető legyen a főút, hanem a Petőfi utcánál lévő négyutcás csomópontot körforgalommá építsék át, köny- nyítve a közlekedők dolgát, és ugyanezt a célt szolgálták volna a főútba torkolló utcáknál épített kanyarodó- és gyorsítósávok is. Egyelőre azonban, úgy tűnik, az állami pénzkivonás miatt hiábavaló Esztergom kötelezettségvállalása, ki tudja, meddig kell várni az elhanyagolt állami főutak rendbetételére az Esztergomban autóval közlekedni vágyóknak." Programok: 09:00 Katona Flórián Gyöngyfűző Kiállítás megnyitója ( a kiállítás megtekinthető délután 17:00-ig) 09:00 -12:00 Dudó Bohóc Lufi csodái 09:20 Kézműves foglalkozások:- mágnes katicabogár készítés -válltáska festés- henna festés- arcfestés 12:00 - 13:00 Ebéd 13:00 - 17:00 Tehén Nincs - Allatsimogató az udvarban 13:00 Szabó Anna megzenésített versek gitárra 14:00 Rendőrségi autó bemutató 15:00 Mesebeli Muzsikusok - Zenés Világutazás 16:00 Táncház kicsiknek és nagyoknak kA- A részvétel ingyenes / • » Ve™' ' a \ Helyszín-. Esztergom, Aranyhegyi út. 5. L ® í 1 Gyermek Kert Szociális és Kulturális Alapítvány XJ----J J Telefonszám: 33-501-740 O BmB Gyermek Kert Alapítvány iottság Pályázatából valósul meg hidlap.net hídlap 21