Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-04-25 / 16. szám
4keréken Újra indul a KRESZ-teszt Továbbra sem mondtunk le arról, hogy saját eszközeinkkel járuljunk hozzá Esztergom és környéke közlekedési morál- jának„gyógyításához": ismét elindítottuk KRESZ-játékunkat. A Hídiap ezúttal is a Szent Kristóf Autós-Motoros Iskolával karöltve szervezte meg az esztergomi nagy KRESZ-tesztet, bízva abban, hogy a magunk eszközeivel is hozzájárulhatunk a közlekedési morál egészségesebbé tételéhez. A játék most is 11 héten keresztül tart a lap hasábjain, hetente öt kérdésre kell megadni a helyes választ. Okulva az első játékunk hiányosságaiból, ezúttal az első teszthez mellékeltünk egy összesítő táblázatot, amit kitöltve várunk majd vissza 11 hét múlva, hogy ismét értékes nyereményeket sorsoljunk ki a beküldők között. Más változás nincs: aki legalább 65 pontot elér, az átment a vizsgán, vagyis részt vesz a nyereménysorsoláson. A játékosoknak nincs más feladatuk, mint megválaszolni a kérdéseket, bejelölni a helyes megoldást az összesítő lapon, és a játék végén elküldeni szerkesztőségünkbe (2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4.). A borítékon tüntessék fel:„Nagy esztergomi KRESZ-teszt". A játékhoz sok szerencsét, és mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánunk! A Szent Kristóf Autós Motoros Iskola M-Ai-Ak-A-B tanfolyamokat indít 2009. május 19-én, 16 órakor az Esztergom, Kossuth L. u. 54. szám alatt és 2009. május 19-én, 19 órakor a dorogi Petőfi Sándor Általános Iskolában További információ: 0630/274-1961. Részletfizetés lehetséges, a jelentkezéshez orvosi igazolás szükséges. Nytsz: 11-0097-04 11. Haladhat-e olyan lassan, hogy a forgalmat akadályozza? (1 pont) a. ) Ha a „kötelező legkisebb sebesség" jelzőtábla nem határoz meg magasabb értéket, akármilyen lassan haladhat. b. ) Indokolt esetben akár folyamatosan is, ha erre elháríthatatlan ok kényszeríti. c. ) Indokolt esetben rövid ideig igen, a folyamatos lassú haladás azonban mindig tilos. 12. Mit tesz, ha a táblával jelzett helyen közlekedik? (1 pont) a. ) Felkészül szabadon élő állatok megjelenésére b. ) Gyorsít, hogy minél rövidebb ideig tartózkodjon a veszélyes helyen. c. ) Hang vagy fényjelzést ad a feltételezhetően közelben tartózkodó állatok elriasztására. 13. Mikor szabad hirtelen fékezni? (1 pont) a. ) Csak akkor, ha ezt a személy és vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi. b. ) Csak akkor, ha az Ön mögött haladó jármű helyes követési távolságot tart. c. ) Csak akkor, ha az Ön mögött haladót meg akarja leckéztetni. 14. Ha az úttest keskenyebb két forgalmi sávnál akkor... (1 pont) a. ) Szembejövő járműre nem kell számítania, az ilyen út mindig egyirányú. b. ) Két kerékkel folyamatosan az útpadkán kell haladnia, a menetirány szerinti bal oldalt nem veheti igénybe. c. ) Folyamatosan haladhat az úttesten, s csak szembejövő forgalom esetén kell - ha szükséges- kölcsönösen az útpadkára húzódniuk. 15. Szabályosan várakozik-e a képen látható gépkocsi? (3 pont) a. ) Igen,munkaszüneti nap, vagy munkanap 16-17 h-ig b. ) Nem c. ) Igen, bármikor ha csak beugrik vásárolni, ha az nem tart sokáig ALTRIX SPORT BOLT KIEMELT AJÁNLATUNK EGYES SPORTRUHÁZATI TERMÉKEINKET 50% KEDVEZMÉNNYEL ÉRTÉKESÍTJÜK KERÉKPÁR DISCONT-20% -40% PROFI KERÉKPÁRSZERVIZ Fabicikli és Egykerekű kapható Esztergom, Kossuth L u. 65, tel.: 33/502-175; 06-20-530-79-46 Az akció a készlet erejéig tart! Autós-Motoros Iskola i kategóriás ! tanfoiyamot indít 2009.04.27- én 16.00 Dorogon a Petőfi Ált.lskolában 2009.04.27- én 17.00 Esztergomban az irodánkban 2009.04.27- én 16.00 Nyergesújfalun a Piros Ált. Iskolában Ez az összeg tartalmazza: - teljes tandíjat (elmélet + 30 vezetési óra) vizsgadíjakat (kresz,rutin,forgalom) + orvosi vizsgálat díját (A-B esetén) + eü.tanfolyamot + 1 db kresz CD-t Ha szükséges a pótóra annak díja; 2,300,- Ft/óra Árajánlatunk nem tartalmaz semmilyen rejtett költséget! + Részletfizetés! Jelentkezni lehet: irodánkban: Esztergom Bástya-sétány 2. (Hévíz Étterem mellett) Tanfolyam induláskor a helyszínen, vagy a (33) 502 320, 70/381 8507 telefonszámokon. OKÉV:02-0115-03 MINŐSÉG BIZT.: 526-2/2005 48 hídiap hidlap.net