Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-10 / 1. szám
esztergom Esztergom, Simor J. u. 56. Tel: 33/520-770; e-mail: negyvonalkft@invitel.hu Nyitva: H-P: 8-17, Sz.: 8-12 2009 - HÉT HOSSZÚ HÉTVÉGE, HÁROM HÉTVÉGI ÜNNEP Akárcsak az elmúlt esztendőben, 2009-ben is számos hosszú hétvégében lehet részünk a munkanap-áthelyezéseknek köszönhetően. Jól kezdődött az év, hiszen január másodikára pihenőnapot kaptunk, amit most szombaton mégsem kell kell ledolgozni. A március 15-i nemzeti ünnep idén vasárnapra esik, tehát ez a nap ezúttal nem jelent plusz egy szabadnapot. A hosszú hétvégére alig egy hónapot kell várni: idén április 12-13-ra esik húsvét. Május elseje a lehető legideálisabb módon idén péntekre esik, így két egész napunk lesz kipihenni a majális fáradalmait, ezt követően pedig június elsején, pünkösdhétfő lesz munkaszüneti nap. A nyári szabadságolások után, illetve közben jól jön majd az augusztus húszadikai négynapos hétvége, hiszen Szent István napja csütörtökre esik, a pénteki munkanapot pedig majd csak 29-én dolgozzuk le. Az október 23-i nemzeti ünnep péntekre esik, tehát itt a munkarend bolygatása nélkül kapunk egy hosszú hétvégét, rá egy hétre, mindenszentek ünnepe viszont vasárnapra esik. A karácsonyi pihenés fejében december 19-én, szombaton munkanap lesz majd, így a csütörtökre eső 24-ét már legtöbben otthon tölthetik, akárcsak az év harmadik„elveszett" ünnepnapját, a szombatra eső december 26-át. Először a Csillagváró adventi sorozatáról szerettem volna írni, hogy milyen jól sikerült, meg hogy mennyien megfordultak az esztergomi főtéri szilveszteren. Aztán meg vízkeresztről (vagy amit akartok), amikor betoppannak a háromkirályok, és sorakoznak az ajándékok. A napi események azonban felülírták a szándékomat. Miszerint nem királyok és nem hárman érkeztek, hanem ketten, egy orosz bojár és egy ukrán hetman, és üres kézzel jöttek, illetve egészen pontosan csavarkulcs volt abban, amivel elzárták a csapot. A gázét. Ezért fél Európa arcára fagyott a posztszilveszteri mosoly, és a népek ereikben - különösen a száz százalékban az orosz gáztól függő Szlovákiában vagy Szerbiában - megfagyott a vér. Könnyen lehet persze, hogy mire ezt olvassák, megoldódott a keleti szláv atyafiak vitája, a józan ész is éppenséggel ezt diktálná, de ott, ahol az öngyilkosokról azt írják, hogy háromszor tarkón lőtték magukat, majd a jeges Névába ugrottak, bármi lehetséges. Számomra nem is ez a lényeg (pláne, hogy anyai ágon az egyik oldalról érintett vagyok, de ebbe most nem mennék bele), hanem a magyar kormány teszetoszasága. Miszerint halvány fogalmuk sincs arról, pontosan mire elég a hazai tározókapacitás, merthogy amíg az energiaügyi miniszter, az eminens diák felkészültségét a mondatközi levegővételek minimalizálásával eljátszó Molnár Csaba két (vagy: három) hónapra elegendő mennyiségről beszél - mi több: akár nyárig kibírjuk, a rác komák (meg az újvidéki véreink) ott dermedjenek meg, ahol -, addig a MÓL elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt két (maximum: három) hétről beszél. Ami engem illet, inkább neki hiszek, nemkülönben, hogy nagy valószínűséggel már látott ilyen tartalékolót, és tudja, hogyan működik, és mire képes. A pontos tájékoztatást hiányolom, s nem azért, mert rohannék hősugárzót venni, vagy nekiállnék a lakótelepi fákat ritkítani, hanem mert ez alapvető állampolgári jogunk. A másik meg, hogy ne leveleket írogassanak Moszkvába, hogy ejnye, hahó, zimankó van, fűtenénk, miközben a felső vezetők korábban mellkasig bújtak a baráti orosz mackó bundájába, hanem - az automatikusan érvénybe lépő korlátozások„el- rendelése" mellett - végre cselekedjenek is valamit. Hosszú távon pedig tegyenek az alternatív gáz-hálózatért, számolják fel az oroszországi (gáz-) függőséget (mondjuk: Nabucco-vezeték). Még akkor is, ha a bundába bújva ezt nehéz. Dorogi Erőmű 2001-től vette át a gázt ismét hasznosításra, ez időtől kezdve csak időlegesen világított a „fáklya", amely most végleg eltűnt. FÉJA GÉZÁRA EMLÉKEZTEK Esztergom-Kertváros. A Féja Géza Közösségi Házban még december 18-án a harminc éve elhunyt névadóra, Féja Gézára emlékezve megkoszorúzták az író domborművét a ház zsibongójában. Koszorút helyezett el a RÖK nevében Baranya István, az Arany János Általános Iskola igazgatója, a Kertvárosért Baráti Egyesület nevében Farda István elnök, a Féja Géza Közösségi Ház nevében Nagy Anita, művelődésszervező. Féja Géza életútját, többszöri személyes találkozásai, valamint a Botthyán szobor avatásán történt emlékein keresztül Nagy Tibor, helytörténet kutató méltatta. Az emlékműsor után került sor a Selyemfonal Képzőművész Kör hagyományos - évzáró - kiállításának megnyitójára. Gulya István Hidegháború a f 1 mmm pjpj i ZJ %-Ltí í fjÁI n r I fEBYfj jljj/iyííjíiíJ jíuhd sn’díj zísfstí-iiz jí/üjí] yáifi'Jíjí iii'jJvíjjjjjyiiJi Esztergom Simor János u. 17. Iposz udvar, PIAC Január 1 5. Csütörtök 200 FORINTOS '^wwwJiifeffitfter.hu Ágyneműk-Takarók-Párnák $ Terítők-Függönyök j NYITVA TARTÁS: 7.00-14.00 SZOMBAT: 7.00-12.00 hidlap.net hidlap 9 SZÓ, KOZ