Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-04-11 / 14. szám

észté rgom hatékonyan kell megszervezni működé- j süket. Nem minden település rendelkezik | számottevő vállalkozói vagyonnal, de a j 20-30 ezer főt meghaladó lélekszámú vá- j rosokban jellemzően már vannak önkor- j mányzati tulajdonban lévő vállalkozások, j A hazai települések, néhány kivételtől el- j tekintve, nem fordítottak különösebb fi- j gyeimet vállalkozói vagyonuk hatékony | irányítására. Pár évvel ezelőtt néhány he- j lyen változások indultak el, egyre több vá- j ros vonja cégeit közös pénzügyi irányítás j alá, jellemzően a jól működő debreceni | példa nyomán. így tett például Eger, Szé- j kesfehérvár és Esztergom is. A képviselő- i testület elhatározta, hogy a város vállala- j tainak nagy részét egy holdingba tömöri- j ti. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az \ önkormányzatok - számos más alapfel- i adatuk miatt - nem képesek érdekeiknek j megfelelően irányítani és ellenőrizni kü- I lön-külön működő gazdasági társaságai- j kát a hagyományos keretek között. Ebben j az új rendszerben, a holdingban viszont j az önkormányzat továbbra is megtartja j főbb tulajdonosi jogaihoz kötődő hatás- j köreit, de a vállalatokkal kapcsolatos irá- j nyitási, koordinációs és kontrollfeladato- kat más szervezeti keretek között valósítja meg. (Erre jó példa a német Stadtwerke, de ismert angolszász modell is.) Az egységes irányítási rendszer ki­alakításának céljai Az egységes irányítás és ellenőrzés sikeres megvalósítása komoly gazdasági előny­höz juttathatja a várost és a polgárokat. Eredményeként nő az önkormányzat tu­lajdonosi érdekérvényesítő képessége, átláthatóbbá válik a társaságok működé­se. Javul a vállalatok működésének haté­konysága, a közös működés miatt még pénzt is meg tudnak takarítani. Az egy­séges irányítás lényegesen leegyszerűsíti az önkormányzat feladatát: a testületek- j nek nem tucatnyi, hanem egy gazdasági j társaságot kell közvetlenül kontrollálniuk, j Emellett a „települési érdek", a szakmapo- j litikai elvárások hatékony érvényesítésére j továbbra is lehetőségük van. Egy közpon- I ti irányító szervezet végzi a stratégiai irá­nyítást, miközben szakmai alapfeladataik tekintetében a cégek önállósága megma­rad. Az egységes irányítás alá vont társa­ságok közösen szervezik meg, vagy szer­zik be a működéshez szükséges eszközö­ket, szolgáltatásokat, mint a takarítás, az őrzés, vagy a könyvelés, bérszámfejtés. Sőt erre saját céget is alapíthatnak, ami a nem holdinghoz tartozó cégek megren­delésére is dolgozik, növelve bevételü­ket). Az eszközbeszerzéseknél (a komo­lyabb gépektől akár az írószerekig) ráadá­sul - a nagyobb megrendelési mennyiség miatt - előnyhöz is jutnak. Az egységes irányítás és a közös működés révén meg­takarítások érhetőek el, amelynek ered­ményeként olcsóbbá válik a társaságok működése. „Belső bank" működtetése A holding azt is lehetővé teszi, hogy a sza­bad pénzeszközökkel rendelkező válla­latok a bankok kikerülésével hitelt nyújt­sanak a csoport más társaságai számára, mindkét fél számára előnyös feltételek mellett. Természetesen a letéti és a hitel­kamat közötti kamatlábon, vagyis úgy, hogy mindkét holdingos cég jól járjon, | az egyik kevesebb kamatot fizet, mintha banktól venné fel a pénzt, a másik viszont több kamathoz jut, mintha bankba tenné. Az így létrejövő belső hitelpiac működte­tése révén újabb megtakarításokra nyílik lehetőség, mert nem fordulhat elő, hogy az egyik vállalat szabad pénzeszközei ki­használatlanul „állnak", miközben a másik magas kamatra kénytelen hiteleket fel­venni. Ez azért kerül előtérbe, mert az új törvények miatt a tagi kölcsönök, illetve más juttatások rendkívül nagy ráfordítás­sal járnak, pedig az is előfordulhat, hogy egyszerűen nem kell így a lekötött forrá­saihoz nyúlni. A vállalatcsoport-szintű adóoptimalizálás A holdinghoz tartozó társaságok megőr­zik önálló jogi személyiségüket, ezért vo­natkoznak rájuk az érvényes adózási jog­Természetes alapanyagú Öko tapéta! Természetes és hagyományos alapanyagú kömyezetberát öko tapéták, mint pl.: nád, bambusz, juta, káka, nyílgyökér, szizál (kender), csillámpala, zsenília, vászon... ISO 14001, 25 kollekció, 90-140 cm széles és folyóméterben is rendelhető!!! Referenciák a Föld 6 kontinensének 70 országában és a Queen Mary II hajón... Kérem látogasson el a gyártóhoz vagy hozzánk: www.omexco.bewww.hue.hu A márkanév képviselője: 06-702-681-875. omexco EXCLUSIVE WALLCOVERING szabályok. Azonban így lehetőség nyílik a társasági adó optimalizálására. Vagyis mi­ért fizessünk be egy összeget adóként, ha azt törvényesen másra is fordíthatjuk. Természetesen az önkormányzati vál­lalatokat nem lehet kizárólag a nyereség szempontjából vizsgálni, hiszen nem csak gazdaságilag kell hatékonyan működni­ük. Viszont átgondolt, összevont irányí­tással nem csak az üzleti, gazdasági haté­konyság növelhető. Az önkormányzatok­nak sok közfeladatot kell ellátni, emberi elvárásoknak kell megfelelni. De váro­sunk holdingjába együttműködve erre is több lehetőség nyílik, mint külön-külön. D. Defoe /-tsin­60 EVESEK LETTÜNK! KEDVEZMÉNY MINDEN KERET ÁRÁBÓL! Dorog, Bécsi út 51. :Tel.: 443-471 Esztergom, Kossuth L. u. 5.Tel.: 411-014 hidlap.net hídlap 21

Next

/
Thumbnails
Contents