Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-04-04 / 13. szám
sport HELYZETHEGYEK MÉGIS ESC-VERESÉG Tardos ellen 2-0-ra kapott ki Esztergom csapata, pedig Karcagi Pál vezetőedző szerint rengeteg helyzetet dolgoztak ki játékosai, ezek kihasználása azonban katasztrofális volt. A 0-0-s félidő után a másodikjátékrészben az ellenfél háromszor támadott csupán, abból viszont két gólt szerzett. 2-0 -t követően kicsit hitehagyot- tá váltak az esztergomiak, de továbbra is akadtak helyzetei a csapatnak, ám a befejezéssel adódtak gondok. Karcagi Pál kifejtette, ilyen jól még nem látta csapatát futballozni, a baj csak az volt, hogy nem tudtak gólt rúgni. KÖRNYE GÖRNYEDT DOROG ALATT A Dorog FC Janetka és Góman találatával 2-1-re verte Környét idegenben. A mérkőzés harmadik gólhelyzetéből született meg az első környei gól, mely után a 30. percben egyenlített Dorog. Ezt követően kiegyenlített játék folyt a pályán, végül a hosszabbításban, 91. percben ismét Dorog villantott, megszerezve a második és egyben győztes gólt. A következő dorogi ellenfél ma a Csepel lesz fél ötkor. SÁRISÁPI GÓLPARÁDÉS DÖNTETLEN A balatonlelleiek ellen 3-3-as végeredménnyel zárult a sárisápiak hétvégi találkozója, amivel Burkodi Sándor elégedetlen. Az edző szerint ugyanis, ha még tíz percig tart a mérkőzés, nyerhettek volna. Az első félidőben már 3-1 -re vezetett Lelle, de az egész meccsen négy helyzetük volt összesen, amiből hármat gólra is váltottak, míg a másik oldalon az egyéni hibák rengeteg kimaradt lehetőséget eredményeztek, végül azonban egyenlített Sárisáp, amely legközelebb Törökbálint ellen lép idegenben pályára. Elstartoltak a Futópartik Vasárnap immár harmadik évadját kezdte meg az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület által rendezett Duna- parti Futópartik. Az első futamon több mint százan húztak futócipőt, hogy teljesítsék a négy vagy tíz kilométeres távot. A z elmúlt évek során ismertté és népszerűvé vált Dunaparti Futópartik idei első eseményét múlt vasárnap délelőtt rendezték meg az Erzsébet parkban és a kerékpárúton. Az óraátállítás miatt a szokásosnál korábbi időpont és a borongós idő nem vette el a futók kedvét: a megszokottnál jóval nagyobb létszámban, ösz- szesen százheten álltak rajthoz a négy és tíz kilométeres távok egyikén, sőt tizenöt óvodás részt vett az idén első alkalommal a programba épített óvodás futamon. A megmérettetés négy kilométeres versenyszámában a nők között Keresztesi Erika (16:25) érkezett elsőként a célba, őt Kara Anita (17:49) követte, a harmadik helyezett Szabó Rebeka (18:18) lett. A férfiak versenyében Puss Anton (14:07) futott be az első helyre, másodikként Gyebnár András (14:17), harmadikként pedig Dunai László (14:24) érkezett. A hosszabb, tíz kilométeres táv női viadalát Kis Éva (46:59) nyerte, mögötte nem sokkal Kotsis Éva (47:07) érkezett be másodikként, a harmadik helyezett Pénzes Ágnes (49:41) lett. A férfiak mezőnyében Kosznovszki István (38:42) ellenfél nélkül aratott győzelmet, a második helyet Horváth Tibor (40:53) szerezte meg, a dobogó harmadik helyére pedig Galgóczi Imre (41:05) állhatott fel. A Dunaparti Futópartik következő fordulóját, a Vaskapu-csúcsfutást április 18- án, szombaton délután rendezik meg. A második fordulóban a felkészültebbek és a bátrabbak a 3,5 kilométeres 250 méter szintkülönbséget jelentő távon, a fiatalabbak és a kezdők pedig az 1,5 kilométeres, 110 métert emelkedő távon próbálhatják ki magukat. A cél aVaskapu, míg a mezőny a hosszabb távon a Márta Panzió elől, a rö- videbb a volt Gyopár kemping elől rajtol. BAJ OTT, VESZTETT BAJÓT Naszály ellen idegenben kapott ki az első számú kapus nélkül játszó Bajót 2-0-ra a hétvégén. Morecz László vezetőedző szerint azonban egyes hálóőrük hiánya az első játékrészben nem jelentett gondot, a 0-0-s félidei állás után azonban felpörgött Naszály, és megszerezte a vezetést, majd egy büntetőből aztán meg is duplázta. A vezetőedző szerint most hétvégén Oroszlány ellen javít csapata. ETE MEGETTE TÁTOT Tát idegenben Ete ellen 5-2-es vereséget szenvedett. Harmath József vezetőedző szerint a meccsen igazából nem volt sok sanszuk, bár volt 2-2 is az állás. A csapat terve továbbra is egy-két győzelem megszerezése. Legközelebb a tabella élén álló Vértes Erőmű érkezikTátra, a jelenleg több sérülttel rendelkező együtteshez, melynek ezúttal a tisztes helytállás a célja. Esztergomi gladiátorok Rómában Az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesületének három tagja, Csepregi Attila, Érdy Gábor és Szerencsés Tamás magyar gladiátorként igyekezett meghódítani Rómát a 15. római maratonon, azaz a „Maratona di Roma"-n a közelmúltban. k ; rét hete vasárnap rendezték meg a 15. ^hagyományos római maratont. „Felejthetetlen élmény volt elrajtolni a Colosseum és a Diadalív árnyékából"- eleveníti fel a versennyel kapcsolatos emlékeit Szerencsés Tamás. Az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület vezetője azzal folytatta, hogy a futás során minden fontos nevezetesség mellett elhaladtak a résztvevők, az út nagy részét pedig macska- kövön kellett megtenniük a futóknak, ráadásul a pálya is nagyon hullámzott, így ez megnehezítette a versenyzők dolgát. Szerencsés Tamás kiemelte, nagy öröm volt számukra, hogy a maraton közben rengeteg szurkolót és sok magyar zászlót láthattak a pálya mellett, sőt, bíztató magyar szavakat is gyakran hallottak. A futóverseny során öt kilométerenként energiaital, víz, banán, cukor, keksz, alma, narancs és a köztes 2,5 kilométereknél szivacsos frissítés várt a futókra. Az Esztergomi Futóművek csapata kicsivel több mint négyórányi idővel ért célba. 42 hídlap hidlap.net