Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-04-04 / 13. szám

párkány Drozdy Győzőre emlékeztek Párkányban Az örök ellenzéki Oravetz Ferenc Március 20-án a Balassi Napok kere­tében emlékeztek Párkányban a bajtai születésű, párkányi és esztergomi kö­tődésű Drozdy Győzőre (1885-1970). Párkányból Csicsay Alajos, Somorjá- ból Végh László, a Bibliotheca Hunga- rica (Fórum Kisebbségkutató Inté­zet) igazgatója, Esztergomból pedig Nagyfalusi Tibor voltak a múltidézés főszereplői. 2007-ben Paksy Zoltán szerkesz­tésében jelentek meg „Elvett illúzi­ók” címmel Droz­dy Győző emlék­iratai. A kötetet fontos történelmi forrásként tart­ják számon a 20. századi politikatörténet kutatói, és ez a mű adta az ötletet az emlékest meg­szervezéséhez. Az előadások kapcsán többek között elhangzott, hogy Droz­dy Győző leszármazottjai között meg­lepően sok tehetséges, figyelemreméltó eredményekkel büszkélkedhető embert találunk. Három kiragadott példa: az 1881-ben született Gyula, Győző peda­gógus bátyja 1930-tól a Vallás- és Köz- oktatásügyi Minisztérium szakelőadó­ja volt, 1933-tól a Néptanítók Lapja és a Gyermekvilág főszerkesztője. Emel­lett tagja volt az Országos Közoktatá­si Tanácsnak is. Az 1987-től osztrák ál­lampolgárságú, olimpiai és világbajnok Hunyady Emese gyorskorcsolyázó erei­ben szintén Drozdy vér csörgedezik, ifj. Drozdy Győző, az igazságért vérző, da­cos, szókimondó politikus fia pedig a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese. Párkányban a Drozdy családé volt egy­kor a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola és az egykori tejüzem telke, ahol csép­lőgépeket gyártottak. 1906-ban Drozdy Győző rövid ideig az Esztergom és Vidé­ke szerkesztője, édesanyja az első pár­kányi óvoda alapítója volt. Paksy Zoltán, az emlékiratok szer­kesztője Drozdy Győzőt a 20. század egy kivételesen színes, örök ellenzéki poli­tikusaként jellemzi. Pályafutását Káro­lyi Mihály, ill. a Nemzeti Tanács jegyző­jeként kezdte. A Nagyatádi Szabó-féle Kisgazdapárt vezetőségi tagja. Munká­ja mellett újságírással foglalkozott, első írásai Prohászka Ottokár lapjában, az Esztergomban jelentek meg. 1920 és 1946 között példátlan népszerűségé­nek köszönhetően ötször (1920, 1921, 1922,1935,1945) választották meg or­szággyűlési képviselőnek. Nyolcadma- gával Horthy kormányzóvá választása ellen voksol. A fehérterror egyik lelep- lezője a parlamentben, a tiszti különít­mények megpróbálják meggyilkolni, jelképesen megássák a sírját. Az általá­nos és titkos választójogért küzd. Élet­célja a szegényparasztság felemelése, a földosztás maradéktalan véghezvite­le. A nyilas és a német befolyás elleni küzdelem egyik vezérszónoka. Miután 1939-ben nem jutott be a parlamentbe, mert választási csalással megfosztották mandátumától, az ország legnagyobb lapkiadó vállalata, az Esti Kurír vezér- igazgatója lett. Drozdyra jellemző lé­pés volt, hogy a közhangulattal dacolva 1944 februárjában, az Esti Kurírban hir­detést jelentetett meg, amelyben kifeje­zetten egy zsidó fiú részére kínált állást. Az ország német megszállásakor a nácik körözési listáján Drozdy a második he­lyen szerepelt. A letartóztatás elől sajá­tos megoldással menekült meg: jelent­kezett katonának és kérte a frontra való kivezénylését. A háború után a másik diktatúra, a kommunizmus kérlelhetet­len ellenfele. Sulyok Dezsővel ő alapít­ja meg a Szabadság Pártot. 1922-ben és 1947-ben kifejezetten azért módosítot­Ct: FEC-KO BAU KFT GÉP KÖLCSÖNZŐ Nem akarja pénzét gépekbe fektetni? 'Jöjjön el hozzánk! Kisgépek profiknak, barkácsolóknak! Építőipari,-faipari- és egyéb hálózati gépek folyamatosan bővülő választékával várjuk! Korrekt árak - korrekt kiszolgálás! Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig: 630-tól 1630-jg, szombaton: 630-tól 1300-jg, vasárnap: ZÁRVA Bérleti feltételekről érdeklődjön személyesen üzletünkben: 2500 Esztergom, Kiss János utca 103/a. [Esztergom-Kertváros irányában a főúton] vagy az alábbi elérhetőségeink bármelyikén: Tel.: +36(20] 9816-990, +36(20] 9816-557, Fax: +36(33] 314-734, E-mail: fec-ko@invitel.hu 34 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents