Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-03-28 / 12. szám

címlapon Surányi György Vértes András kormánypárti képviselők által benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítvány lesz. Sólyom László a tájékoztatást tudo­másul vette, majd később úgy kommen­tálta, hogy nem alkotmányellenes, legfel­jebb szokatlan volt ez a politikai lépés. Gyurcsány akcióját a parlamenti pártok is meglepve fogadták. A legfőbb szövet­séges helyesnek tartotta a miniszterelnök döntését. „A politikai agóniát, amit az el­múlt hónapokban láttunk, folytatni nem lehet" - fogalmazott az SZDSZ elnöke. Fodor Gábor leszögezte, hogy a liberáli­sok nem kívánnak koalíciót kötni, de egy megfelelő miniszterelnököt, egy jó re­formprogramot és egy hiteles kormányt teljes mellszélességgel támogatnának. Az SZDSZ hétfőn aztán ultimátumot adott az MSZP-nek. Fodor azt mondta: ha csütörtökig nem tudnak meg­állapodni az új miniszterelnök személyéről, akkor támo­gatják a parlament felosz- látását. Utóbbit egyébként a Fidesz már hétfőn kezde­ményezte a parlament­ben, de a képviselők nem vették napirendre. Nav- racsics Tibor élesen bírál­ta a kormányfőt és pártját: „Gyurcsány Ferenc, miköz­ben megbukott, mint mi­niszterelnök, menedéket kért a Magyar Szocialista Párttól, és a Magyar Szocialista Párt mene­déket nyújtott neki. Az az MSZP, amely felállva tapsolta Gyurcsány Ferencnek a nyilatkozatát miszerint ő megbukott miniszterelnökként, pár órával később pajzsra emelte, igaz, hogy csak a harmadik legmaga­sabb szavazataránnyal, mint pártelnö­köt, hogy két hét múlva bizalmatlanságot nyilvánítson Gyurcsány Ferenccel, mint kormányfővel szemben. Nyomorúságos komédia ez." - fogalmazott a frakcióveze­tő. A legnagyobb ellenzéki párt abban bí­zik, hogy a választópolgárok dönthetnek arról, hogy ki alakítson kormányt. Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke is az új parlament és az új politika szükségessége mellett foglalt állást. A Magyar Demokrata Fórum elnöke úgy reagált, hogy most az ellenzéki több­ség kezében van az ország sorsa, a három ellenzéki párt közös megegyezésén mú­lik, hogy valóban alkalmas, válságkezelő miniszterelnök kerüljön Gyurcsány helyé­re. Dávid Ibolya leszögezte: nem kívánnak koalícióra lépni a szocialistákkal, és azt is közölte, hogy a konstruktív bizalmatlan- sági indítványt támogatják, hiszen a párt fontosnak tartja Gyurcsány távozását. Ki lesz a következő? Bár a lehetséges új miniszterelnök szemé­lyének kiválasztására kezdetben két hetet szántak volna, a találgatások már másnap megindultak. Rögtön felmerült Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökének és Glatz Ferenc akadémikus­nak a neve, de esélyesként emlegették Bokros Lajost, Bajnai Gordont, Békési Lászlót és Kovács Lászlót is. A szocialisták ideális jelöltje a nemzetközi gazdaságban ismert, a piaci szereplők számára hiteles pénzügyi szakember, aki mindemellett személyiségével képes kivívni a választók bizalmát, és képes megjeleníteni és fenn­tartani a nemzeti egységet. Kedden délután aztán váratlanul felszállt a füst, Gyurcsány nyilvánosságra hozta a kormányfőjelöltek névsorát. A három név: Glatz Ferenc, Surányi György és Vértes And­rás, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. Egyes értesülések szerint a liberálisok csak Surányit fogadnák el a jelöltek kö­zül, a Magyar Demokrata Fórum számá­ra mindhárom személy elfogadható, ők a jelöltek által bemutatandó programok alapján döntenének. Tehát a legnagyobb esélyesnek tűnő Surányi György viszont még vonakodik. Az egykori bankelnök tisztában van a rá váró megbízatás súlyával és felelősségével, amelyet teljes támogatottság, tehát a Fi­desz részéről is egy legalább hallgatólagos beleegyezés nélkül lehetetlen feladatnak tart, így talán el sem vállalja a miniszterel­nökséget. Surányi tárgyalt Orbán Viktorral is, aki utalt arra, hogy rendkívül nagyra be­Lehet másképp is A magyarországi példával ellentétben Csehországban nem folyamodott trükkök- höz a szintén nehéz helyzetben lévő, MirekTopolánek vezette kormány, amely kedden megbukott, miután elvesztette a bizalmi szavazást a parlamentben. A kormány ellen szavazott négy korábbi koalíciós, időközben függetlenné vált kép­viselő is. A kormányfő közölte, hogy elfogadja a szavazás eredményét, és szigorú­an az alkotmány előírásainak megfelelően lemond. A csehek most Václav Klaus államfő döntésére várnak, aki eldönti, hogy megbíz- e valakit új kormány alakításával, vagy előre hozza a Magyarországhoz hasonló­an jövőre esedékes parlamenti választásokat. hidlap.net hídlap 5

Next

/
Thumbnails
Contents