Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-10 / 1. szám
esztergom Nincs gáz - áll a termelés a Suzukiban A karácsonyi leállás után mindössze két napig termelt az esztergomi Suzuki gyár. Szerda délelőtt 10 órakor ismét leállította a részvénytársaság vezetése az autógyártást az üzemben. Ruska Viktória, az rt. kommunikációs vezetője kérdésünkre elmondta: a leállás oka a kedd estétől életbe léptetett gáz stop. Mint ismeretes, szerdán szigorúbb, úgynevezett II. kategóriás korlátozást vezettek be a nagy gázfogyasztók esetében. Az intézkedés kedvezőtlenül érintette az esztergomi Suzuki gyárat is, amely óránkénti 4500 köb- méter/órás gázfelhasználásával nagy- fogyasztónak számít. Ugyan a legtöbb gázt a festőüzem emészti fel, de a gyártástechnológia szinte valamennyi fázisához is szükség van erre az energiaforrásra. Ezért - magyarázta a kommunikációs vezető - nincs mód az egyes munkafázisok leállítására, az egész gyártást fel kellett függeszteni. A döntést követően a dolgozókat hazaszállították. A termelés - optimális esetben - hétfőn indulhat el. A dolgozók is ekkor értesülnek arról, hogy meddig tart még a kényszerszabadságuk. A FEHÉR TORONY EGY ANGOL RÉGÉSZ SZEMÉVEL Esztergomba látogatott a héten profesz- szor R. Denys Pringle, angol régész, aki megtekintette a város történelmi nevezetességeit, többek között a várat és az esztergomi múzeumokat. Az angol professzor már korábban is tanulmányozta a város látnivalóit, ezúttal azonban a szakember megismerkedett az esztergomi régészeti feltárásokkal és felújításokkal, például a Fehér torony rekonstrukciójával. Utóbbival kapcsolatban kifejtette, hogy míg a világ legnagyobb keresztes várának, az esztergomi Major Balázs által vezetett szíriai Margat várának feltárása és rekonstrukciója előtt többévnyi feltáró munkát végeztek a szakemberek, addig az esztergomi vár tornyánál alapos és minden részletre kiterjedő előzetes kutatás nélkül, két hónap alatt húzták fel, szerinte meggondolatlanul az„esővédő tetőt". Pringle professzor lapunk következő számában egy interjú keretén belül fejti ki nézeteit részletesen. HAGYOMÁNYTEREMTŐ DUNA-SZENTELÉS Január 6-a a karácsonyfabontás és a vízkereszt napja, Jézus Krisztus megkeresz- telésének ünnepe. Az esemény mind a görög keleti, mind a katolikus egyház naptárában kiemelt helyen szerepel. Ez alkalomból az esztergomi görög katolikusok január 4-én - a vízkereszthez legközelebbi vasárnapon - megszentelték a Duna vizét. A hagyományteremtő szándékkal rendezett szertartással Jézus tanúságtételére kívántak emlékezni a görög katolikusok. NÖVEKVŐ MUNKANÉLKÜLISÉG Az ország valamennyi megyéjét figyelembe véve Komárom-Esztergom megyében nőtt tavaly november óta a legnagyobb mértékben a munkanélküliség. A regionális munkaügyi központ adatai szerint az utóbbi két hónapban csaknem 16 százalékkal több regisztrált álláskereső került nyilvántartásba. Az elbocsátottak akkor zömében a Piszkei Papírgyár és a tatabányai Sanmina SCI dolgozói közül kerültek ki - áll a hivatal közleményében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valamennyi álláskereső feltétlenül megjelenik a hazai munkaerőpiacon, hiszen a leFELHÍVÁS A Bogáncs Kisállatotthon a kutyabarátok segítségét kéri. A rendkívül hideg idő miatt a menhely rövidebb szőrű lakóit a kihűlés fenyegeti, ezért várják azok jelentkezését, akik ideiglenesen befogadnák, és megfelelő helyet tudnának biztosítani a veszélyeztetett állatoknak. A menhelyen élő ebek számára nagy segítség lenne továbbá meleg takarók, pokrócok adományozása is! Tel.: 06-30-235-2795. építettek között jelentős számban szlovákiai munkavállalók is vannak. HAGYOMÁNYTEREMTÉS A BUDÁIN Regősök zenei aláfestésével köszöntötték karácsony napját a Budai lakótelepen felállított köztéri karácsonyfa mellett a városrész lakói december 24-én. Tavaly első alkalommal ékesítette karácsonyfa a lakótelep egyik játszóterét, a fát Knapp János Pál alpolgármester, valamint óvodások és tűzoltók állították fel. Karácsony napján csípős hidegben, de napsütésben köszöntötték egymást az itt élők: a spontán rendezvény számtalan járókelőt megállított. MEGÚJULT A PARÓKIA Párkány. Az év utolsó hónapjaiban felújították a párkányi plébániahivatal épületét. Magyar Károly plébános tájékoztatása szerint az épület ablakcseréje és a külső felújítás mintegy 400 000 koronából valósult meg. Ezzel gyakorlatilag befejeződött az épület teljes felújítása. A tetőszerkezet cseréje már régebben megtörtént, a belső munkálatok peELUTASÍTOTT KERESET A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság első fokon elutasította dr. Haller Zoltán felperes a Hídlap szerkesztősége ellen indított sajtó-helyreigazítás iránti keresetét. A megyei bíróság továbbá arra kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 15.000 Ft + Áfa perköltséget, továbbá a Magyar Államnak külön felhívásra 21.000 Ft illetéket. Az ítélettel szemben 15 napon belül lehet fellebbezni. A felperes azért kérte a helyreigazítást, mivel véleménye szerint a lap november 15-i számában megjelent „Közelégedettség a közmeghallgatáson" című írásunkban valótlan állítást fogalmaztunk meg a felperes és a Vasas pálya egykori privatizációjával kapcsolatban. A bíróság felperes keresetét elutasította. hidlap.net hídlap 7