Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-03-14 / 10. szám

Piliscsév Asztalhoz ültek a civilek Piliscséven A megbeszélésen a polgármester kérte a csoportok aktív rész­vételét a falu rendezvényeinek lebonyolításában, így a hagyo­mányőrző programok, mint például a március 28-i morénázás, a Kesztölccel közösen megrendezendő majális és a szeptembe­ri hagyományos Csévi Napok programjainak megvalósításában. A segítség ellenében az egyesületek továbbra is számíthatnak az önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatására a lehetősé­gekhez mérten. A fórum keretében az egyesületek röviden bemutatták tevé­kenységüket, terveiket, eredményeiket, de gondjaikról, nehéz­ségeikről is szóltak. A Pincefalu Egyesület azzal büszkélkedett, hogy a közelmúltbeli sárisápi borversenyre benevezett huszon­nyolc boruk közül mindössze kettő nem részesült elismerés­ben, a Lövész Egyesület sportolói több országos versenyen ér­Múlt héten kedden Nagy Mária polgármester kezdeménye­zésére fórumot tartottak a Piliscséven működő civil szerveze­tek: sportegyesületek, a polgárőrök és egyéb önszerveződő csoportok, akikhez csatlakozott a települési és a szlovák ki­sebbségi önkormányzat, valamint az általános iskola diákön­kormányzatának egy-egy képviselője is. N agy Mária, Piliscsév polgármestere baráti beszélgetésre hív­ta össze a településen működő civil szervezetek képviselőit, hogy erősítsék és fellendítsék a civilek és az önkormányzat kö­zötti együttműködést. A meghívottak között szerepeltek hivatalosan bejegy­zett szervezetek, mint például a Piliscsévi Sport Egyesület, a Piliscsévi Pincefalu Egyesület, a Piliscsévi Polgárőr Egyesület és a Piliscsévi Lövész Egyesület képviselői, illetve nem bejegy­zett, de aktívan tevékenykedő csoportok, mint a Szlovák Nyug­díjas Klub, az Asszonykórus, a Beszeda Klub és a Vöröskereszt Piliscsévi Alapszervezetének tagjai, valamint az önkormányzat, a szlovák kisebbségi önkormányzat és az általános iskola diák­önkormányzatának képviselői. Gábor Éva tek el szép eredményt, terveik között pedig már az EB-n való indulás is szerepel, a polgárőröknek köszönhetően pedig nőtt a közbiztonság. A hasznos javaslatok között elhangzott egy faluszépítő egye­sület létrehozásának és közös programok szervezésének ötlete, valamint a fiatalabb korosztály bevonása is a munkába. Szakmai nyelvvizsgák - műszaki, gazdasági Legközelebbi ny< Március 22. Március lé. Alap-, közép- Angol, német, francia, olasz, Morc. 30 felsőfok sponyol.ofosz, hoBand április 30. Ir ATCHD A® TELC'ITK-°ri9ó' IVr\ I EI/IIM BME vizsgahely nyelviskola Esztergom Az áprilisi tanfolyamokat ingyen adjuk*! _ Vuiily SsS^Tsj Tvrtko jIgfflSflr' a nyelvtanulás ■HHi nagykövete Április M. ELTEÍTK-QRIGÓ Alap-,középfok ^^8t' Április 18. HLC nemzetközi Május BME műszaki, Alap-, közép- , , 27-29. BME gazdasági felsőfok Angol, nemet, frontra www.katedra.hu Jelentkezz most az április 6-i tanfolyamainkra! Beiratkozás 2500 Esztergom, Simor J. u. 1. l em. __ Tel.: 33/400-809, 30/217-96-49 Email: esztergom@katedro.hu 9 •£ Ügyfélfogadás: "2 n t Munkanapokon: 10.00-16.00 o < £ (Szénássy-Unió Bt.) • S2| | Nyelvtanfolyamok > mm -a Angol, német, francia, olasz, mm> o « spanyol, orosz és magyar 5" J & Nyelvvizsgáztatás-n - -* Nyelvtanulás egyénileg W -<u o Cili Cégeknek kihelyezett * f" e I oktatás • akár ingyen, az Pjjj Szhj terhére! Angol LQJu gyerekeknek A jelentkezés az. ovitól a . 'a , C taMae nyelvvizsgáig 'X&B. Nyelvtanulás külföldön I Üdülési csekket ; elfogadunk! Oxford Quality OXFORD hidlap.net hídlap 39

Next

/
Thumbnails
Contents