Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-03-07 / 9. szám
Vereséggel nyitott a Vitéz-sereg Ismét minden Lenger Varga Péter Csorba esett a Vitézek hírnevén, a kecskemétiek ugyanis belepiszkáltak az esztergomi rögbisek százszázalékos statisztikájába, a hétvégi tavaszi nyitányon ugyanis 15-7-re megverték a tízszeres bajnokot. T avalyi évről elmaradt mérkőzéssel kezdte a tavaszi szezont az Esztergomi Vitézek Suzuki Rugby SE felnőtt extra- ligas csapata. A rögbisek a kecskemétiek otthonában leptek pályára, miután a kedvezőtlen időjárás miatt a Vitézek jelenlegi otthona, a ferences gimnázium sportpályája alkalmatlannak bizonyult a játékra, annak ellenére, hogy a rögbis Siroki család többször letakaritotta. A bajnokit, a két csapat vezetőinek döntését követően, végül Kecskeméten játszották le a felnőtt és kadét együttesek. A Vitézek-seregnek az héten háború utóbbi hetek havas időjárásának köszönhetően edzőmérkőzésre nem volt lehetősége, mely a nyitányon kissé látszódott is, fáradtan, tompán játszottak ugyanis a rögbisek, különösen az első félidőben, melyben az ellenfél ellentámadásaikkal három célt tudott elérni. A második játékrészben Szőlősi edző fejmosása jót tett a csapatnak, szinte végig támadták a félidőt, de a befejezésében, egy kivételével, mindig hiba csúszott. Az utolsó negyedA kadétok Deli Róbert és Koller Zoltán vezényletével az elmúlt évhez hasonlóan sikeres szereplésre számíthatnak a tavaszi szezonban. Több új játékos is csatlakozott a fiatal Vitézekhez, akik továbbra is várják minden 13-16 éves fiú és lány jelentkezését csapatukba. órát viszont végig támadta a Vitézek, de a hősiesen védekező kecskemétiek megakadályozták az újabb esztergomi célok elérését. így végül 15-7-re a 2008/2009-es évadban először kapott ki magyar tétmérkőzésen a Vitéz-sereg, mely ettől függetlenül továbbra is a tabella élén áll. Az elő- mérkőzésen a kadét csapatok találkoztak, melyen szintén a házigazdák diadalmaskodtak. Az ifjú Vitézek 27-0-ra kaptak ki. A Komárom Megyei Önkormányzat a közelmúltban díjazta az elmúlt esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtott sportolókat és sportvezetőket. A díjátadó ünnepségen kiváló nevelőmunkáért jutalmazták Szőlősi Lászlót, a Vitézek vezetőedzőjét, valamint az Esztergomi Vitézek Suzuki rögbicsapatot, mint a Komárom-Esztergom megye legeredményesebb csapatát. Az egyesület tavaszi versenynaptára már végleges, a hétvégén az Interliga visszavágó fordulójában a bosnyák Celik Zenica érkezik Esztergomba, ezt követően jövö héten Temesvárra utazik a csapat, hogy ott mérkőzzön meg a romániai profi játékosokkal a CEE liga keretén belül. Ezt követően egyetlen szabad hétvégéje sem lesz a fiúknak, mivel bajnoki, kupa-, CEE liga- és Interligameccsek várnak a Vitézekre. A klub ismét pályázik a bajnoki döntök megrendezésére, így remélhetőleg a szurkolók és sportszeretők az idén júniusban újra részesei lehetnek az újabb, zsinórban tizenegyedik bajnoki cím megszerzésének. A Vitézek Extraligában valamint az NB l-ben szereplő csapata elképzelhető, hogy egy napon lép pályára a bajnoki címek megszerzéséért Esztergomban. Nyergesújfalun csattantak az első pofonok Kick-box: újult erővel A területi bajnokság első fordulójával kezdték meg Nyergesújfalun idén a küzdelemsorozatot régiónk kick-boxosai. Zrínyi Miklós elégedett lehet tanítványai hétvégi szereplésével, ahogy az elmúlt évben nyújtott esztergomi és válogatottbeli eredményekkel is, bár a mesteredző szerint 2008 alakulhatott volna sikeresebben is. T izenhét egyesület képviseltette magát a hétvégi nyergesi versenyen, mely Zrínyi Miklós szerint lassan kinövi a területi jelleget, a megyei klubok mellett ugyanis már Győr, Sopron, Szombathely, Körmend, Budapest és Szeged sportolói is részt vettek az eseményen. Az összesített versenyben végül az Esztergomi KBSE végzett az első helyen, maga mögé utasítva Szombathely és Dorog kick-boxosait. Zrínyi Miklós mesteredző elégedett tanítványai idei első szereplésével, sokkal inkább, mint az esztergomi, valamint válogatott kick-boxosok tavalyi eredményeivel. „A 2007-es év eredményeihez képest visz- szalépésnek érzem a 2008-ban elérteket. Tavaly a két legfontosabb verseny a felnőtt Európa-baj- nokság és az utánpótlás korosztály világbajnoksága volt. Az előbbin az 50 kilóban sémi és light-contact szabályrendszerben versenyző Krempf Réka lett az Európa-bajnok, Olasz Attila a 74 kilogrammosok közt light-contactban bronzérmet szerzett. Novák Jenő a 84 kilóban light-contactban és Molnár Móni44 hídlap hidlap.net