Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-03-07 / 9. szám

A legdrágább csokor Ahogy anyák napján a ka­zalba szedett orgona, úgy nőnapon a hóvirág dí­vott még néhány évvel ezelőtt. Takaros kis csok­rokban, haragoszöld bo­rostyánlevelek közé kötve ajándékozta kolléga, férj, fiúgyermek. A szeles, boron- gós télutón a vizespohárban az íróasztalra tett virágok minden év­ben a tavasz ígéretét hozták el. Né­hány napig - amíg virítottak - a szobába beköltözött a kikelet. 2005-től azonban védetté nyilvánították a hóvirágot idehaza is. így, az amúgy nem túl látványos kis nö­vény bátran büszkélkedhet a „Magyarország legköltségesebb virága" címmel, hiszen száláért a természetvédelmi őrök akár tízezer forintos büntetést is kiszabhatnak. Egy nagyobb család Hazánkban az Országos Nőszervező Bizottság kezdetben vi­rág helyett beérte röplapok osztogatásával, 1914-ben pedig már országszerte önszántukból, boldogan ünnepelték a férfiak feleségüket, lányaikat és nőnemű hozzátartozóikat. Az idillnek a Rákosi-érában szakadt vége, amikor pártukázra kötelezővé vált a kartársnők és elvtársnők köszöntése. Ám, nemcsak a nők fel­sőbb utasításra történő megajándékozását kaptuk a „nagy test­vértől", hanem a jeles esemény végleges időpontját is. Szovjet mintára ugyanis 1948-tól világszerte polgárjogot nyert március 8-a, mint a Nemzetközi Nőnap hivatalos dátuma. Az ENSZ által a világnapok rangsorába emelt ünnep mára je­lentősen vesztett fényéből. Nemcsak azért, mert vörös szegfűt ajándékozni ma már inkább politikai, mint férfiúi tett. Még csak azért sem, mert manapság egyre inkább kiszorítja egy szintén importból származó jeles dátum: a Valentin-nap március 8-át. Sokan leginkább maguk az ünnepeltek eltűnésével, finomab­ban fogalmazva„átlényegülésével" magyarázzák az esemény el- homályosulását. Azt kérdezik, vajon hol vannak a nők, az igazi nők? Nem a polgártársnők, az elv- és kartársnők, a macskanők és a feltűnők, hanem a kedves,jó illatú, szeretni való kislányok, édesanyák, szeretők, matrónák, mosolygós öreg hölgyek. Azok, akik lényükben hordozzák lényegüket, a szeretni tudást és a szerethetőséget, erejük ellenére gyengédségüket. Állítólag ma is élnek ilyen lányok, asszonyok. Olyanok, akiket a langa- léta kamaszok és az öltönyös me­nedzserek egyaránt előre enged­nek a forgóajtónál, akiknek az úri­ember átadja a helyét a buszon, s akiknek szerelemből, tiszteletből virág dukál. Nem kizárólag március 8-án, hanem az év bármely napján. Csak úgy... hóvirágos köszöntése tehát rossz esetben akár egy ko­csi árába is kerülhet. Az egyszikű erdei növény védelmére a faj satnyu- lása miatt volt szükség. A tavaszi séták alkalmával a kirándulók, vagy a célirányosan hóvirágszedésre in­dulók ugyanis a legszebb szálakat szakították le, így szaporodni már csak a kevésbé erős egyedek voltak képesek. A sajtó ilyen tájban évente cikkezik a hóvirág-tolvajok­ról és a zsákmányukért kirótt horribilis büntetési tételekről. Ennek ellenére még mindig sokan nem tudnak ellenállni az apró, fehér szirmok kísértésének, még akkor sem, ha egy bokrétányi tavasz hírnökéért annyit kell majd bírságként kifi­zetni, amennyiből egy komplett esküvői virág dekorációt ki le­hetne hozni menyasszonyostul, nyoszolyólányostul. hídlap 5

Next

/
Thumbnails
Contents