Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-02-28 / 8. szám
címlapon A nagyböjthöz kapcsolódó ünnepnapok Húshagyókedd február 24. Hamvazószerda február 25. Nagyböjt első vasárnapja márciusi. Virágvasárnap április 5. Nagycsütörtök április 9. Nagypéntek április 10. Nagyszombat április 11. Húsvétvasárnap április 12. Húsvéthétfő április 13. rögül Tessarákosté. Ez az időszak a lelki öröm forrása volt, a keresztények egymással versengve végezték az önmegtagadás gyakorlatait. Amint a húsvét az apostoli időkbe nyúlik vissza, majdnem olyan réginek mondható az azt megelőző böjt is. Gyakorlata, különböző volt, kinek kinek egyéni buzgóságára bízták, hogy mennyit böjtöl. Végül kialakult a negyvennapos böjt szokása, ami Krisztus minél hűebb utánzásából fakadt. Tudjuk, hogy Jézus a keresztség után 40 nap és 40 éjjel böjtölt Juda sivatagjában. Hogy miért éppen 40 napig arra is feleletet ad az Ószövetség. Mielőtt Mózes kihirdette volna az ószövetségi isteni törvényt 40 napot és 40 éjjelt töltött étlen-szomjan a Hóreb hegyén, az Újszövetség törvényhozója tehát csak követte a mózesi hagyományt. Kezdetben ez az időszak nem feltétlenül kapcsolódott: össze a húsvét tál. Az ókeresztény időkben és a kopt egyházban máig is január 6-án kezdő dik, hiszen erre a napra esik Jézus meg- keresztelkedése. A mai szokás, vagyis a húsvét előtti időszakban történő önmegtartóztatás a IV. században kezdett általánossá válni először a keleti egyházban. Ekkoriban minden héten kijelöltek három „stácíós” napot, a hétfőt, a szerdát és a pénteket. Ezeken a napokon kör menetben ment a püspök, a klérus és a nép a kijelölt bazilikába, ott volt a mise, a többi napokon nem volt. Ennek emléke, hogy napjainkban az egyházi év egyetlen napja a nagypéntek, amikor nem mutat nak be szentmiseáldozatot. Idén nagy böjt első vasárnapja március 1-re esik a húsvét pedig április 12 re. Bűnbánat, önmegtagadás, szenvedés „Tiszta szívet teremts bennem Istenem!” mondja a zsoltár, kifejezve a keresztség által megtisztult, a bűnbánatban jobbá lenni akaró ember vágyakozását. Az óke resztény egyház az apostolok ideje óta gyakorolta a bűnök megbocsátását. Nem volt az aktusnak különösebb feltétele, be kellett vallani és meg kellett bánni a bűnöket. Az I. század vége felé egy Didache című ókeresztény mű egyszerűen ennyit mond a bűnök bocsánatáról: „Valid meg a gyülekezetben bűneidet, és ne járj az imádsághoz rossz lelkiismerettel!” Ezt vasárnaponként lehetett megtenni, amikor megtörték a kenyeret, azaz bemutatták a szentmisét. Ám igen korán, már a II. században elkezdenek különbséget tenni a főbenjáró bűnök és más bűnök között. Főbenjáró bűnnek minősült a szándékos emberölés, a nyilvánosan ismert paráználkodás és a hittagadás. Akik ezekben vétkeztek, azoknak a föloldozásra várniuk és előtte vezekelniük kellett. Amikor a húsvétot megelőző Szent Negyvennap gyakorlata már kialakult, a nyilvános bűnösök ebben az időben vezekeltek. Ezalatt a bűnbánókat a gyülekezet kizárta soraiból, vagy ha egyáltalán bemehettek a templomba, akkor is elkülönitették őket. Ezek a vezek- lési cselekedetek igen kemények voltak. Szennyes ruhát kellett viselniük a bűnbánóknak, böjtölniük kellett, magukat a földre vetve imádkozni. Voltak termé szetesen nem közismert, úgynevezett hogy ez valamiféle öncélú cselekedet volt, hiszen Istennek nem telik öröme a puszta önsanyargatásban. Aranyszájú Szent János fogalmazza ezt meg a legszebben:” Kedvesem, ha testednek gyengesége miatt nem tudod étlenül eltölteni a napot, senki, akinek esze van, nem hányhatja ezt neked a szemedre.” Mindazonáltal az aszketikus önmegtagadások közé tartozott az egész negyven napban a húsételektől való tartózkodás. Itt is voltak persze szélsőségek. Voltak olyan aggályos keresztények, akik a böjti időben még azokat az edényeket is tisztátalannak tartották, amelyekben az év során húsételeket készítettek. Szent Ágoston ezt mélységesen elítéli. A szeszesital fogyasztását azonban minden körülmények között összeférhetetlennek tartották a böjttel. Önmegtagadásra természetesen nem csak ételben-italban kínálkozik lehetőség. Pillanatnyi hangulataink, vágyaink kordába szorítása épp úgy a lélek épülésére szolgál, mint a test tény leges „sanyargatása”. A nagyböjt természetesen elsősorban a szenvedés, a krisztusi szenvedésre történő emlékezés ideje. Ezért is nevezik az ötödik vasárnapot a szenvedés vasárnapjának. Nálunk Femagánbűnök. Az ő megtisztulásukért a negyven nap idején minden szentmise végén külön imát mondtak. Az ünnepé lyes föloldozás napja, a szeretet ünnepe nagycsütörtök volt. Ekkor emlékeztek meg az utolsó vacsoráról. Ilyenkor mise előtt ünnepélyesen feloldozták a jelenlévő bűnösöket, akik immár visszatér hettek a gyülekezet soraiba. A nagyböjt mindemellett értelemszerűen az önmeg tagadás ideje is. Ne gondoljuk azonban, ketevasárnapnak is hívják, mert ezen a napon a templomokban fekete leplekkel borítják le a feszületeket és a festményeket. Népünk úgy magasztalta Jézus ke resztáldozatát, mint a mennyei vőlegény nászát. Veronika keseregve nyújtja neki a jegykendőt, vőfélyei a vad bakók, nászi zászlaja a kereszt. Násza áldomásként ecetet nyújt neki. Mindez már magában rejti a húsvétot, az Ünnepek Ünnepét, a Feltámadás isteni ajándékát. hídlap 19 hidlap.net
